Hogy jöjjön végre össze a manifesztáció?

Hogy jöjjön végre össze a manifesztáció?

A Theta Healing valamint az Access egyik központi része, hogy hogyan alakítsuk az életünket úgy, hogy változhat az meg úgy, hogy boldogok legyünk. Vagyis, mi kell ahhoz, hogy olyan dolgok jelenjenek meg, amelyekre vágyunk, azok helyett, amelyekre nem vágyunk. 

Manifesztáció, aktualizáció

Rengeteg más iskola is foglalkozik mindezzel, csak kettőt kiragadva, a Vonzás című könyv, film gyakorlatilag csak erről szól, vagy ott van az Agykontroll. 

Közelítsünk most rá a Thetára. 

A lényeg a Theta Healing nézőpontjából az, hogy Te magad is tudsz teremteni, azaz tulajdonképpen folyamatosan teremtesz. A gondolataid teremtenek, és amit most ebben a pillanatban is csinálsz, amikor épp ezt olvasod, hogy teremted a jövőt; amit pedig körülnézve látsz, azt a múltban hoztad létre

Ez a manifesztáció. Amikor a fizikai síkon megjelenik a manifesztációd, az az aktualizáció. Ha a kettő nem egyezik, lehet jobbat, többet kaptál mint amit vizualizáltál. Vagy az érem másik oldala, lehet teljesen más aktualizálódott, ami neked negatívnak tűnik, vagy semminek. Ez nézőpont kérdése. 

Lehetséges, hogy éppen most nem váltál azzá a rezgéssé, ami a vágyad, amit manifesztálni szerettél volna? 

Hogy miért nem pont azt látod, amit szeretnél?

(ha így van)

A számunkra jó dolgok teremtésének azért van pár feltétele. 

Nem elég csak kimondani, mint egy varázsigét, hanem valóban akarni kell – mint a Harry Potterben is elhangzik. Amihez érzelmet csatolsz, azt húzod be mágnesként. A negatív érzelmek is érzelmek. 

Ha logikából indulsz ki, például kérsz egy kertes házat, mert ott jobban elférnétek, de valójában, szíved mélyén szeretsz bekuckózni a kis lakásodba, akkor nem érzésből manifesztálsz – illetve, nem manifesztálsz. 

Ha megnézed Thetában miért jobb neked a kis lakás, és ki tudod tisztítani a gátló tényezőket, amik akár egészen banálisak is lehetnek, megvalósíthatod. 

Például előfordulhat, azt gondolod, ha nagy házba költöztök, após-anyós és mindenki a családból ott fog találkozni nálatok, amit te nem szeretnél – és egy érdekes kérdés, amit ez felvethet, hogy tudnád meghúzni a határaidat, és bárhol a neked megfelelő életet élni. 

A sikeres teremtés kulcsa az önmagunkon végzett munka

Mivel egy olyan kultúrában élünk, ahol a panaszkodás, sopánkodás bevett szokás, amolyan önvédő mechanizmus, és sokakat alacsony önértékelésre neveltek gyerekkorban, ezért a negatív hiedelmeket ajánlott kitisztítani. Varázslatos hatása lehet az életedre.

Sok akadálya lehet annak, hogy nem engeded meg magadnak az igazán jót, a bőséget. Leginkább az, hogy nem hiszed el, hogy megérdemled.

Ásással tudsz a gátló hitrendszerektől megszabadulni. Ez vezet el oda, hogy igazán szeresd, megbecsüld magad. Ha szereted magad, akkor tudod igazán, mit szeretnél, és akkor tudod a teremtőerőd teljes egészében használni. 

Milyen konkrét technikákat érdemes használni?

A tanfolyamok remek lehetőséget nyújtanak, hogy több fontos módszert megtanulj. 

Egy alapvető ásási technika a témában: érdemes Thetában megkérdezni, mi a legrosszabb, ami történhet, ha ez megvalósul? (amit kérsz)

Ha nem jön össze egy párkapcsolat, akkor lehet, hogy egy korábbi annyira frusztráló volt, hogy a tudatalattid ugyanazt várja el, és mindent megtesz, hogy ne fuss bele még egyszer. 

Az okok, amiért falat emelsz az elé, amit manifesztálsz, meglepőek lehetnek, és lehet, hogy több dolgon is kell dolgoznod. A manifesztáció aktualizáció mind Neked is megvalósítható – ha dolgozol rajta, látni fogod a változást.

A belső gyermek munka 

Komoly gyógyító ereje van a belső gyermekkel való foglalkozásnak. Ezzel vissza tudsz menni ahhoz az énedhez, aki traumát szenvedett el, és ott helyben gyógyíthatod. Ezáltal szabadabbá válsz a jelenlegi életedben, a sérelmeid nem fájnak, nem gátolnak, jobban tudsz bízni magadban. Ezt a Dig Deeperen tudod megtanulni. 

A Szellemi Vezetővel való kapcsolatot is érdemes használnod. Ő más, mint a Felsőbb Én, vagy a Teremtővel való kapcsolatfelvétel, lehet például egy elhunyt rokonod,vagy egy felemelkedett mester, akitől tanácsot, útmutatást kaphatsz.

A weboldalon nagyon sok meditáció van a témában. Ha végignézed, lehet, hogy lesz, ami megfog. Egy pár tipp: 

A “2 x 21 részes meditációs sorozat – harmadik 10 meditáció” nevű tíz részes blokkban találhatod meg a Szellemi Vezetőhöz való kapcsolódást. 

A “Képességeidből teremtés sorozat – 4 rész” pedig egy manifesztációs ‘iskola’. 

A manifesztáció következő szintje pedig az, amikor már nemcsak magunknak kérünk (pénz, lehetőleg 🙂 ) hanem elkezdünk másoknak, a Földön élőknek, a világnak is teremteni.

Már az első jeleknél “jogod van” konzultációt kérni

A mai világban sokan észrevehettétek, megtapasztalhattátok, hogy nehéz időt szakítanunk magunkra, így thetázni sem könnyű időnként. Család – ha vannak, gyerekek -, munkahely, mind sok időt, energiát igényelnek. 

A kötelező köröket le kell futni, azokat nem lehet kihagyni, és hát amit ki lehet, az bizony a magunkra fordított idő. 

Általában mikor szoktunk lépni magunkért?

Sokszor mindannyiunkkal,  megesik, hogy akkor vesszük észre, hogy valami elcsúszott, hogy szétestünk, hogy már nagyon telítődtünk valamivel – ami lehet nem is a miénk és nem is kell nekünk – amikor már az utolsó (előtti) fázisnál tartunk. Ilyenkor jut csak eszünkbe, hogy kiutat keressünk. 

Mostanában sokat hallom, hogy ‘nehézben vagyok’, hogy nehéz, nehéz.. mi kellene ahhoz, hogy ez könnyebb lehessen?

Hogy mielőtt valaki saját maga alá esne, hogy már érezné, hogy szinte elviselhetetlen a diszkomfort, azelőtt sikerülne feloldani és továbblépni? 

Mielőtt még eljön az a fázis, hogy az igazi piros lámpák elkezdenek villogni. 

Amikor az ember már nem tud aludni normálisan, éjjel felriad, reggel nem tud felkelni, egyre frusztráltabb lesz, már mindenre ugrik. Ezek klasszikus jelek. A test gyakran betegséggel is jelzi, hogy változásra van szükség. 

Általában ilyenkor fordulnak hozzám, hogy nézzünk már rá, mi ez, mert így nem lehet tovább csinálni. Idáig viszont mindenki próbál kitartani.

A változásra való igény tehát sokszor akkor jelenik meg, amikor már baj van – de ez egyáltalán nem szemrehányás a részemről, hiszen ez egy eléggé általános, emberi viselkedés. 

Az átlagember másokra tudatos, másokra figyel, és magára sokkal kevésbé. Ezen szerencsére sokat lehet és érdemes is változtatni.

Mi az előnyöd abban, hogyha az online konzultációt kihasználod?

Szerencsére a Theta Healing egy olyan fantasztikus technika, amivel nagyon gyors rálátást lehet kapni a helyzetre. Már egy kezelés megfordíthatja az egész világodat, és alapvető változásokat lehet elindítani. 

És tökéletesen, sőt akár erősebben működik online is.

Azonnali konzultációt, oldást kaphatsz akár messengeren, telefonon, zoomon, whatsuppon, viberen, kinek mi elérhető, bármilyen formában tudunk konzultálni.

Kimondottan szeretem ma már ezt a formát. Szinte végig csukva van a szemem konzultáció alatt, online, telefonon, és ilyenkor valahogy még mintha nagyobb tér nyílna meg, tisztábbak, gyorsabbak az információk.

Sok kezelés tapasztalatából mondom, hogy nagyobb így a tér

Azért is invitállak erre, mert nem kell utaznod a kezelésre, bárhonnan tudunk konzultálni, akár a munkahelyed melletti parkból. Most nyáron nem kell a melegben közlekedned, főleg ha messzebb vagyunk egymástól. 

Fontos, hogy egy-másfél órára nyugodtan, zavartalanul tudjunk együtt dolgozni. Csukd magadra az ajtót, ha a családtagjaid is otthon vannak. 🙂

Vianna Stibal azt mondja, thetázni bárhol, bármikor lehet

Tehát a távolság, időhiány ne legyen akadály, ha esetleg úgy gondoltad mindeddig, élőben működik a konzultáció. De ha személyesen jönnél el, ha csak így tudod elképzelni, az is rendben van. 

És még jobb, ha akkor indítjuk el a folyamatot, amikor még csak egy kis zavaró tényezőt tapasztalsz, kis feszültséget, amikor még csak megjelenik valami a térben. 

Megadhatod magadnak a luxust, hogy ne csak akkor nézzünk rá a helyzetre, mikor már le kell húzódni a leállósávba.

Hol a probléma gyökere – jelen vagy előző élet?

Hol a probléma gyökere – jelen vagy előző élet?

Amikor valami komolyabb megakadás van az életünkben, akkor ennek lehet egy oka és ezt fel tudjuk oldani Theta Healinggel – ám trükkös módon ez a gyökér a jelen és a korábbi életeinkben is lehet. Mit tudhatunk minderről?

Fogadalmak, kötések, amik nem megvédenek, hanem megállítanak

Az életünk fájdalmas problémái, amikkel most éppen szembesülünk, több dolog miatt is kialakulhatnak. Elsődlegesen arra gondolhatunk, hogy valami történt velünk a nagyon fontos kora gyerekkori években, vagy később, akár fiatal felnőttkorunkban, és ez generált egy elakadást. 

Akár a pszichológia is segíthet visszamenni oda, ahol egy traumatikus esemény történt a jelen életben. A Theta Healing hatékonyan alkalmazható arra, hogy megnézzük a probléma gyökerét, és kérjük, hogy a kötések, hátráltató hitrendszerek feloldásra kerüljenek, elmenjenek a Forrásba. 

Nagyon erős lehet ennek a feloldásnak a hatása. Theta Healing konzultáción sokszor olyan dolgok kerülnek napvilágra, amiről évekig gyakorlatilag nem tudtunk. Ez azért is lehet, mert a gyerekek a túlélésük érdekében teljesen el tudják nyomni a negatív élményeket, hogy szeretni tudják azokat, akiktől védelemre, szeretetre van szükségük – nagyon rossz esetben a felnőttek is működhetnek így. 

Korábbi életek

Sokszor nem jelenlegi életben van a gyökere annak, ami történik velünk, hanem előző életbeli fogadalmak rezegnek a térben. 

Előző életbeli szerződése, esküje, fogadalma lényegében mindenkinek van. Ha van egy nagy elakadás, krízis, akkor a kezeléseim során mindig előkerülnek. Tudat alatt szinte mindenki érzi, hogy valami nem stimmel, valami mindig van a háttérben.  

És ezek a kötések, eskük nagyon sokszor nem is a sajátjaink! Itt jön be a képbe a csoporttudat, ami lehet olyan erős, hogy sajátodnak érzékeled.

De ez még ennél is kicsit összetettebb, mert az őseink, távolabbi felmenőink esküjeit is ‘benyeljük’, visszük tovább.  

Ami a közvetlen felmenőink szintjénél korábban van, az a történelmi szint, ott vannak az ősök, és ha ők hordoztak valamilyen programot, az nálunk úgy működik, mintha a miénk lenne. 

Ha erről többet akarsz tudni, tisztábban látnál és dolgoznál ezeken a szinteken, akkor tanfolyamon érdemes ezt mind elsajátítani. 

Teszteld ki a programokat

A jó hír, hogy az előző életből, ősöktől jövő fogadalmakra tesztelni is lehet. Itt az izomtesztre gondolok, ami egy alapvető Theta Healing eszköz. Segíthet a tudatalattival kapcsolatba kerülni, igen és nem válaszokat kaphatunk a segítségével. Alaptanfolyamon már ezzel az eszközzel mindenki megismerkedik. 

Sokakat érint például az előző életbeli szegénységi fogadalom – ez olyan erős lehet, hogy még ha a család pénzhez is jut, tudat alatt azon vagyunk, hogy elveszítsük a pénzt. 

Ezt tényleg érdemes elküldeni a fénybe, én is megtettem. Ha pénzgondjaid vannak, akkor ez szinte nem is kérdés, hogy a teredben van.

Rengetegen vallási eredetű, például szerzetesi, apácai fogadalmat hordoznak, például, hogy a bántalmazottság, a tűrés, a koldusszegény élet nemesít, és ezt fenn kell tartani, mert ez visz majd a Mennyországba. Ha például úgy érzed, egy merő vezeklés az életed, ez jöhet előző életből – de ez csak egy megjelenési formája. (De nem zárható ki, hogy kicsi korodban ‘nyeltél be’ szigorúan vallásos rokonoktól, ismerősöktől hasonló hitrendszereket, szóval ezt Thetában kell megnézni.)

Az önszabotázsok, megakadások, kényszerpályára kerülések éppúgy gyökerezhetnek tehát a jelenlegi életedben, a nagyon sok korábbi életedben, és az őseidnél. De a Theta mindet segít feloldani, hogy azt az életet élhesd, ami igazán Te vagy. 

Ha érdekel, hogy hogyan csináld, várlak szeretettel az aktuális Alap, Haladó, Dig Deeper tanfolyamokon.

Ha gyors segítségre vágysz, kezelésre is jöhetsz. Jelenleg – 2024 májusában – a Facebook Theta csoportomban leolvasásokra is jelentkezhetsz.

Hogy használhatod a legjobban a live leolvasásaimat?

Hogy használhatod a legjobban a live leolvasásaimat?

Újra tartok leolvasásokat, ami nagyon nagy öröm nekem, és jó hír a számotokra is, mivel jelentkezhettek hétről hétre, különböző témákban. Ebben a cikkben kicsit részletezem, mi is a leolvasás a Theta Healingben, és hogy vehetsz részt az alkalmakon.

Hogy tudsz jelentkezni?

Ha érdekel a lehetőség, a Raffai Csilla Theta Healing® Instruktor Varázsterei Facebook csoportban van lehetőséged jelezni, hogy szeretnél leolvasást kérni, amikor egy posztban kiírom a következő témát és időpontot. 

A leolvasáshoz nem kell a jelenléted, tehát úgy is működik, ha éppen akkor abban az időpontban nem vagy gép előtt – mert például dolgozol -, elég a beleegyezésed. 

Élőben és utólag egyaránt meg tudod nézni. Mindehhez ugye a csoportban jelen kell lenned. Várlak szeretettel a leolvasásokon Téged is!

Miért jó a leolvasás?

A leolvasáskor valójában a Teremtőtől kapok egy képet, mondatot, benyomást az adott témában, azt amit ő akkor mutat, közvetít. Tehát annak van fontossága abban a pillanatban. 

Érdekes egyébként, hogy ha többen olvasunk le valakit Thetában – erre Te is képes vagy, ha thetázol, tehát aktiválod intuitív képességeidet, és megtanulod a módszert -, akkor általában mindenki mást lát, vagyis kap, viszont lehet nagyon hasonló is.

Az online leolvasásokon azt gondolom, azért is hasznos lehet részt venni, mert rengeteg témába vágó információt elmondok a leolvasások kapcsán, előttük és közben. 

A Theta Healing sok apró információból tevődik össze. Ha pontosítani szeretnéd ismereteidet, akkor érdemes követni a live-okat. Akár még akkor is, ha Te éppen nem kérsz információt a Teremtőtől. 

Bővítheted az ismereteidet, és pontosabb képet kaphatsz a Theta Healing összefüggéseiről. Ez a rendszer nagyon magas szintig épül fel, nem véletlen, hogy az Alap, Haladó szint után a Dig Deeper kurzuson is lehet csiszolni a tudásod, és ezután még a DNS3 szint is elérhető. Ezt tavaly óta már nálam is elvégezheted, a megfelelő előfeltételekkel. Sőt az öt napos DNS3 kurzus felett és mellett is vannak még tanfolyamok, így a DNS4. 

Jobb kezelő lehetsz, ha több mindent értesz, és ebben a leolvasások is segíthetnek. De önmagad gyógyításában az önismeretben is sokat segít, ha jobban átlátod az összefüggéseket és el tudsz vonatkoztatni, fölé tudsz emelkedni a jelen valóságodnak.

A hitrendszerek elengedése – minek köszönhetően nyílik meg ehhez az ‘ablak’?

Nagyon érdekes például, hogy a fogadalmak, az ezekre épülő hitrendszerek – amelyek alapvetően befolyásolhatják az életünket, amíg nem sikerül őket feloldani – megváltozott tudatállapotban, mondhatjuk azt, hogy Theta állapotban lettek megkötve. Ezért jönnek elő, ezért emlékszünk rájuk azonnal, mikor thetázunk!

Ami nem szolgál, azt ennek következtében el tudjuk engedni. 

Hogy hogy szolgáltak az eskük, fogadalmak, hitrendszerek, azt a tudatos elménk is beismeri, és így könnyebben el tudjuk őket engedni. Mindezzel foglalkoztam az egyik legutóbbi leolvasáson.

A leolvasások eredményei miben segíthetnek?

Amit kapsz információként, azzal érdemes dolgoznod. Megnézheted, egy hitrendszer miben szolgált, mit tanultál a segítségével. Majd a megfelelő erény elsajátítása – betöltése – után érdemes törölni az adott gátló hitrendszert, fogadalmat. Ez egy teljesebb folyamat, mintha csak elengeded azt, ami gátol. 

 

Milyen volt nekem a Theta Healing webinár?

Milyen volt nekem a Theta Healing webinár?

Megosztanám Veletek az első Theta Healing webinárról a benyomásaimat, amit én tapasztaltam. Köszönöm mindenkinek, aki becsatlakozott, és résztvevőként ott volt!

Nagyon jó érzés volt, hogy a rövid jelentkezési határidő ellenére sokan választották ezt az ingyenes webinárt. Lelkesedést, kiváncsiságot  érzékeltem, jólesett közben a sok-sok energia amit kaptam, miközben beszéltem, miközben mentek a gyakorlatok.

Az egész programnak voltaképpen az volt a célja, hogy kicsit közelebb azokhoz a Theta Healing technikákat, akik még nem tapasztalták meg, vagy megtapasztalták valamikor, de félretették egy időre.

Az összetétele a résztvevőknek is ezt mutatta. Voltak, akik már voltak képzésen, vagy konzultáción, és olyanok, akik a Facebook zárt csoportomban zajló leolvasásokhoz csatlakozva lettek kiváncsiak.

Most tíz hete végzek 20-20 embernek alkalmanként leolvasást, amit a zárt csoportban, Facebook live-on lehet megnézni, akár utólag is. Ősöktől jövő erényekről, hitrendszekről, egészségről, de általánosságban is olvastam le erényeket a jelentkezőkről. Nagyon sokan vagyunk a leolvasásokon, és ez a program még folytatódni fog. 

Demo ásás, meditáció, gyógyítás 

Mi történt a webinárumon, és mire számíthatnak, akik jönnek a következő alkalomra?

Mi az út a Theta Térbe? címmel meditációt vezettem a webináriumon, abban a formában, ahogy én szeretem, és egyben ahogy Vianna tanította.

Érdekes volt a meditáció alatt a nagy nyugalmat, csendet tapasztalni, még így online is érezhető volt a térben.

Thetában manifesztáltunk, bemutattam a félelemre való ásást egy bátor önként jelentkezőn, ‘félelem a szerepléstől’  témában. Érdekes dolgok jöttek fel: Ő első osztályban határozottan, ügyesen elmondott valamit az osztálya előtt, és a tanára megszégyenítette akkor, ott. Kicseréltük a programokat, hitrendszereket, gyógyítottuk a kicsi énjét, ahogy az a Theta ásások során lezajlik. A demo ásás arra is jó volt, hogy a többiek is tudták követni a folyamatot.

Emellett még ami ebben az órában leolvasás, csoportos gyógyítás, hitrendszer csere is kipróbálható volt. 

A DNS3 instruktori képzésen megtanultuk – vagy inkább újratanultuk – a csoportok leolvasását, akár kilenc vagy még több embert egyidejűleg.

DNS3

Nagyon érdekes volt, hogy a legtöbb embernek a háborútól való félelem jelent meg a terében. A veszteség a háború miatt szinte mindenkinél jelen volt. A hitrendszer cseréket ezzel kapcsolatban kértem.

Érzéseket töltöttem le a békével, megbékéléssel, szeretettel, bizalommal kapcsolatban

A végén azt érzékeltem, hogy csak azért nincs túl sok kérdés, mert mindenki még az előző másfél-egy óra, az energiák hatása alatt volt. 

Úgy érzem, és abban bízom, meg lehetett tapasztalni, hogy valójában miről szól, hogy működik a Theta Healing

 

 

 

 

 

Theta Healing ásás – néha akkor is, amikor nem is gondolnál rá

Theta Healing ásás – néha akkor is, amikor nem is gondolnál rá

A Theta Healing egyik alapvető eszköze az ásás, ami nélkül nem tudunk igazi változást létrehozni az életünkben. Az ásást lehet, hogy gyakrabban érdemes elővenned, mint gondolnád, és sokat segíthet, ha magas szinten megtanulod.

Minden ítélkezés nélkül, de érdemes megemlíteni, sokan egy jó Theta eszköznek tartják, ha a fájdalmas helyzetekre, krízisekre FNSZ-t kérnek, gyógyítást, fényt.
Ám sokkal hatékonyabb lehet ennél, ha egy történetnél kiássuk, mi van a mélyében a helyzetnek.

Például: nincs munkám és nem jön be a megfelelő lehetőség, kérlek küldjetek a helyzetre FNSZ-t.
Mit lehet még csinálni ehelyett, emellett?
Elkezdeni a Theta ásást, amivel előjön:

  • Mi is valójában ez a helyzet? (nem teremtesz munkát, de mi lehet emögött?)
  • Mit mutat?
  • Mi ez az érzés?

Ebből kiindulva el tudsz jutni addig, amiből ered a jelenlegi kényelmetlen helyzet. Például: Milyen fájdalmas élmények kötődnek a munkához, akár a családban?
Illetve, eljutsz egy rétegig, ami alatt, mint egy másik hagymahéj, lehetnek még újabb és újabb rétegek.
Ám az, hogy melyik negatív hitrendszer után melyik még mélyebbet tudod megtalálni a tudatalattiban, nem véletlen.

Valójában nem sok idő, de több ásás, mire teljesen át tudod fordítani a dolgokat. A Theta Healing gyors – akár egy kezelés is lehet sorsfordító – és nagyon mély.

ásás

Mindig végig kell csinálni a teljes folyamatot, amivel felkapcsolódsz

A Theta Healing ásási technikái nem olyanok, mint egy ülés a pszichológusnál, nem beszélgetés, ami közben gondolkodunk, hogy nahát, tényleg, erről jut eszembe.
Ez az agyban döntően Theta agyhullám frekvencián zajlik, felkapcsolódva a Teremtőhöz, és a Teremtő mutatja, vezeti a folyamatot.
Ennélfogva szinte azonnal megmutatkozik, mit kell megnézni: mi történt ebben az életben, esetleg előző életben, amit fel kell oldani, meg kell változtatni.
Hogy hogy zajlik a folyamat, azt megtanulhatod Alaptanfolyamon, és még erőteljesebb tudást kapsz Haladón.
A Dig Deeper pedig egy erre dedikált kurzus, ami igazán mélyen megtanít a mély ásásra, akár a klienseidnek is.

Mikor gondolj az ásásra?

Alapvetően a pocsék, visszataszító, ‘na ezt komolyan nem hiszem el, hogy ez velem megtörténik’ helyzetek azt mutatják, hogy az életedben valahol még blokkok vannak.

Viszont ezek arra jók, hogy valósággal elbotlasz bennük, és ha feloldod a mélyben rejlő negatív ‘behuzalozást’, komoly változásokra számíthatsz.
A japánok azt mondják, a fájdalomért hálásnak lenni, mert ettől fejlődünk – ilyen messzire azért nem kell elmenni, de ha rossz, kellemetlen élményed van, akkor ne hagyd magad benne a bajban, kezdj el ásni vagy mással ásatni rá.

Amikor valaki az idegeidre megy,

teljesen kiakaszt – mert mondjuk ismételget valamit, amit borzasztó hallanod -, egy embercsoport rettenetesen nyomaszt a környezetedben, akkor is felkapcsolódhatsz, és elkezdheted kérdezni: ez milyen érzés?

Persze, ha tömeg van a buszon és a nyakadba könyökölnek, akkor az nyilván rossz érzés lenne bárkinek, nem biztos, hogy ásás téma.
De ha a környezeted is meglepődik, olyan rosszul kezelsz valamit, vagy ha éppen dühös vagy – ne nyomd el, mert a tudatos emberek mindig nyugodtak, á dehogy – kezdj ásni rá, ne hagyd ki a lehetőséget 🙂

A Theta Healing egyik alapeszköze az ásás, és valljuk be, olykor nem igazán kellemes. Viszont döbbenetes felismerésekhez vezet és hatalmas, nagy megkönnyebbülést hozó változásokhoz.

Vianna Stibal néhány kedves kérdéssel kiássa a lényeget, a gyakorlott thetások könnyebben, egyszerűbben ásnak, így ha úgy érzed, komoly a gondod, akár egyéni kezelésre is jöhetsz a gyors változásért.