Egy nap a Karma tanfolyamon – résztvevői szemszögből

A Karma – Sors, karma, választás? tanfolyamon kimondottan a karmára vonatkozó tudással ismerkedtünk meg, amit Csilla évek során elsajátított tudásból összegzett, egy napban. 

Ennek megfelelően a kurzus elég tömény volt. Sok olyan ismeret volt, amit hosszan ki lehetett volna bontani. 

Még annyit hozzátennék, hogy online, azaz az otthoni gép előtt vettem részt a tanfolyamon. Ez nekem véletlenül éppen nagy szerencse volt, mert épp nem tudtam volna elutazni a helyszínre. Megvan az élő kurzusoknak is a varázsa, találkozunk, kávé- teaszüneteket tartunk, kicsit levegőzünk együtt, ez mindig egy élmény. De az tény, hogy egy tanfolyamon részt venni tetszőleges helyről sokkal egyszerűbb.

Azt már Csilla online meditációiból tudtam, hogy “távban” is le lehet együtt menni thetába, és minden ugyanúgy működik, nagyon erős az energia. 

A Karma törvénye

Az elején megtudtuk, hogy nem véletlen, hogy mi, a résztvevők így vagyunk együtt, mert a Karma törvénye hívott minket. Ez a törvény egyike a létet mozgató, irányító sok-sok törvénynek, nem egyszerűsíthető le arra, hogy “ki mint vet, úgy arat”. Általában így gondolnak a karmára, hogy ez nagyjából ennyi, de ennél sokkal összetettebb. 

A tanfolyam elején Csilla azt mondta, magasabb rezgésszintet fogunk elérni a kurzus során a meditációkkal, letöltésekkel, tisztításokkal. És ez a nap rajtam tényleg emelt, méghozzá akkor, amikor történetesen nagyon szükségem volt rá. 

Örültem, mikor sor került a kurzusra, hogy egy napra elvonja a figyelmem a sok gondtól, ami zsizsegett a fejemben, de ennél aztán még felemelőbb lett az eredménye. 

A Karma törvénye úgy tűnik jókor tett jó helyre és jó társaságba.

De mi igazából a karma?

A karma alapvetően egy hit, egy beállítódás, ami nagyon erős hatással van az életre. Hiszen amit hiszel magadról és a világról, az meghatározza a gondolataidat, az érzéseidet, a tetteidet, és ezáltal mindent. Azt vonzod be az életedbe, ami ezt mutatja meg neked. Például egy rabszolgaként eltöltött élet lenyomata, hatása nagyon erősen fogja nemcsak azt, hanem a későbbi reinkarnálódásod során a további életeidet befolyásolni. 

Ez a karma a szándékos, és csak a szándékos cselekedeteid által alakul. 

A karma életeken át húzódik, és az Akasha-krónikában, a “kozmikus memóriában” – a megfelelő tudással – meg is tudod nézni visszamenőleg is.

Az ősi tanítások azt hangsúlyozták, hogy a karma befolyásol, vagyis köt meg téged. Nincs kiút, ha a múlt életeidben hibákat követtél el, akkor most leszel büntetve. 

Ez a jól ismert hagyományos felfogás, ami néha extrém eredményekhez vezet – például Indiában a fogyatékosokat is úgy kezelték, mint akik most “dolgozzák le” a rossz karmájukat, szóval nem sok együttérzéssel találkozhattak.

A mostani tudásunkkal azonban nem kell a sorsunk megszabta utat járnunk, hanem tudjuk azt alakítani. Elsősorban azzal, ha elsajátítjuk a megfelelő erényeket. 

A karma feloldásához erényekkel kell rendelkeznünk

Hogy mik ezek az erények és hogy érhetjük el, hogy ezirányba változzunk, nagyrészt arról szólt ez a nap. 

Fontos például a megbocsátás képessége, de ehhez az együttérzés törvényével összhangban kell lennünk.

Nekem ebben személy szerint az a bonyolult, hogy tudom, hogy tudnom kell megbocsátani, és hogy ez nagyon fejlesztene engem spirituálisan, de ha őszinte akarok lenni, akkor nem tartok ott, az tuti. De legalább az őszinteség erényét már pedzegetem. Lehet, hogy már együttérzek önmagammal? 

Ezen túl még számos nagyon izgalmas dolog van, a karmánkba beleszól például a Föld karmája is. 

A karmánkba belefűződnek a felmenőink “viselt dolgai” is. A pénzhez való viszonyunkat a szüleinkkel való kapcsolatunk, a szüleink – és még sok felmenő – pénzhez való hozzáállása alapvetően meghatározza. Tehát mindezen kell dolgoznunk, ha vagyonosabbak szeretnénk lenni. 

A kurzuson nemcsak a fentiekhez hasonló információkat lehetett megtudni, hanem több tisztítás is történt. Olyanok, amikkel konkrétan a karmán tudtunk dolgozni, így a karmikus eskük feloldása, és olyanok, amelyeket Csilla kapcsolódónak érzett. Nekem a fogantatásom előtti DNS-be való belépés és ott való munka meghatározó élmény volt. 

A Karma nap hatása

Volt egy pontja a napnak, amikor valahogy egy teljes átváltáson, “átkapcsoláson” estem át, és ez az érzés meg is maradt a végéig. Kicsit olyan volt, mint amikor egy holtponton átesel egy hosszú versenyen, hirtelen kitisztul az ég. 

Azt hiszem a többiek is elmondhatják, hogy nagy élmény volt ez a Karma nap. 

Mindenesetre a kézikönyv segítségével, amit kaptam, még további munka vár rám, többek közt tesztelések és tisztítások.

Ági

 

Megjegyzés

A következő Karma kurzus jövő év elejére várható