Pénzteremtés, bőség manifesztálás – egyre könnyebben

Pénzteremtés, bőség manifesztálás – egyre könnyebben

Gyakran kérdezed, mit tehetnél azért, hogy közelítse az életed azt, amit igazán szeretnél? Hogy miért nem adja meg a Teremtő azonnal azt, amit kérsz? A teremtés, manifesztálás sok elemből tevődik össze, akár Theta Healing, akár Access, akár más oldalról közelítjük meg.

Vedd fel a kapcsolatot az Univerzummal

Talán a legfontosabb: ha nem kérsz, nem kapsz. Ahhoz, hogy manifesztálódjon, amit szeretnél, először is tudnod kell, mit is kérnél. Majd kérned kell.

Az első lépést az embernek kell megtennie, ahogy a Bibliában is benne van: ‘kérjetek és adatik Néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek” – ami egész nyilvánvalóan kimondja, minél aktívabban ‘rajta vagy az ügyön’, annál többet tesz hozzá a Felsőbb Erő. 

A kimondott szó erejéről se feledkezz meg. Nem véletlenek a varázsigék, ráolvasások, a hangosan kimondott szóban mindig is hittek az emberek.  A kérést jelen időben fogalmazd meg.  

A manifesztációs lista egy nagyon hatékony thétás eszköze a teremtésnek. Vedd fel a listádra mindazt, amit szeretnél, és tartsd kezed ügyében a listát. Akár úgy is veheted, hogy megvalósul. Sokan számoltak már be arról, amit év elején felírtak, mint kívánságot, év végére azt vették észre, hogy megvan. Az ideális társról éppígy lehet ‘kívánságlistát’ írni. 

Jól gondold meg, mit kérsz, mert meglepetések érhetnek, ha megjelenik az életedben. 

Az Alap Theta tanfolyam része, de van, aki idővel elfelejti, hogy másnak nem tudsz teremteni, és negatív dolgokat sem lehet másnak manifesztálni. 

Amit másnak kívánsz, akár jó, akár rossz, annak a hatását előbb-utóbb te fogod tapasztalni. A ‘Jóska főnöke tűnjön el és Jóska legyen a vezető a munkahelyén’ jellegű FNSZ kéréseket érdemes hanyagolni. 

Megjegyzés: Mi az az FNSZ kérés?

Amikor valamire Feltétel Nélküli Szeretetet kérsz a Teremtőtől.  Ez az Univerzum legmagasabb szintű rezgése. 

Megvan, mit szeretnél? Kérd thetában, és hatékonyabb lesz.:) 

Ha hozzáteszed, történjen a legmagasabb úton, akkor könnyedén és nehézségek nélkül érkezik meg a kért eredmény.

Amiben nem hiszel, hogy megkaphatod, az nem fog megérkezni

Ez talán a legfontosabb tétel: nem fog megteremtődni, amiben a te energiád nincs benne, hiszen ketten teremtetek együtt. 

Érdemes rákérdezned például – magadtól -, ha munkát vársz, mekkora az a legnagyobb fizetés, amit még el tudsz képzelni. 

Ha valaki elhiszi, hogy megérdemel egy havi hárommilliós fizetést vagy bevételt, az meg fogja tudni teremteni. Akik Arany Pálma díjat kapnak Cannesban a filmfesztiválon, azok mind elvárják, hogy Arany Pálma díjasak legyenek. 

Ne teremts ellent és ne állítsd le

Ez furcsán hangozhat, de a tudatalattid teljesen önálló életet él, és elég sajátos módon működik a logikus gondolkodáshoz képest. 

Ha Thetában elképzeled, hogy megvan a vágyott nyaralás, vagy épp egy gyönyörű házikó borospincével, és megkérdezed, “mi a legrosszabb, abban ha megkapom?”, akkor meg fogja adni a válaszokat a tudatalatti. 

Hogy hogyan lehet ezeket kezelni egész pontosan? Ezt tankönyvből, tanfolyamról tanulhatod meg, de a legbiztosabb válaszokat a Teremtés és Bőség kurzus adja meg. 

Következő alkalom: április 1-2. 

Ha nem szeretnél tanulni, ha most kell a válasz, konzultáción is rá lehet nézni a problémákra.

Korlátozó hiedelmek – önmagaddal kapcsolatban

A blokkokon folyamatosan érdemes dolgozni a Theta módszereivel – de az Access Consciousness eszközeit is használhatod ha ismered.

Lehetnek blokkjaid magaddal, a képességeiddel, lehetőségeiddel kapcsolatban. 

A családtól kapott nem tápláló ‘útravalókat’, de még azt is, amit a felmenők kaptak az ő felmenőiktől érdemes elengedni.

Családtagjaink sok esetben nem rossz szándékkal állítottak korlátokat, hanem ezt érezték reálisnak a stabil élethez, ‘nehogy elbízd magad’ alapon.

Illetve csak azt tudták továbbadni, amit ők kaptak. Kevés ember nőtt úgy fel, hogy azzal biztatták gyerekkorában, hogy képes lenne egy ezer fős céget is eligazgatni. 

Vagy ha valamelyik szülőd, rokonod, közeli ismerősöd törést szenvedett el a karrierjében, bukott a vállalkozásával, már attól átvehettél olyan hiedelmeket, hogy nagyra törni veszélyes és rossz. 

Korlátozó hiedelmek – a gazdagsággal kapcsolatban

Sok az ítélet a gazdagokról. A pénz ördöginek, minden rossz okozójának van beállítva egyes családokban. 

A mohóság, pénzéhesség, felkapaszkodás, pöffeszkedés, a szívtelen gazdagság, a pénzzel való sáfárkodás nem egy ember világképében szerepel. 

A szegénységhez gyakran társítják a tisztaságot, a becsületességet. ‘Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába’ – na tessék, hát ki akar a Pokolra kerülni? 

A csoporttudatosságok is komoly hatást gyakorolnak ezen a téren. Ez azt jelenti – röviden -, hogy tudat alatt vagy felett elfogadod, beveszed a csoportnormákat, és ezek szerint élsz. 

Keményen dolgozol a pénzért, mert mindenki ezt teszi (‘aki könnyen szerzi a pénzt, az csaló / ügynök’ stb). Miközben a valóság az, hogy rengeteg más lehetőség vesz körül. 

Ha vagyonos akarsz lenni, hajlandónak is kell lenni a bőség,  gazdagság a pénz befogadására, energetikailag  és fizikailag is. Ha belegondolsz, utánanézel, mennyi rendes, tisztességes, segítőkész milliomos van, módosulhat a kép. Valójában a stabil sikerhez befogadás, odafigyelés, korrektség kiegyensúlyozott értékrend és a tudatosság is szükséges. 

Érdekes kérdések zárásként

  • Igaz, hogy van, amit nem engedhetsz meg magadnak?
  • Van valaki, akinek nem tudsz megbocsátani? 
  • Szoktad gondolni, hogy pl az az ember nem érdemli meg azt az autót, amiben ül? 
  • Milyen lenne szórakoztató, örömteli munkával keresni a pénzt?
  • Szoktál lemondani apró nagylelkűségekről – magadnak vagy másnak -, mint például borravaló a futárnak? 
  • Elhiszed-e, hogy mostanában “össze kell húzni a nadrágszíjat”, “nehéz idők járnak”? 
  • Mit szólnának az őseid, ha gazdag lennél?
2022: költözés, megújulás, minden is – egy kis összefoglaló a süti mellé

2022: költözés, megújulás, minden is – egy kis összefoglaló a süti mellé

Így év végén mindannyian kicsit letesszük a hétköznapi tennivalókat, és visszanézünk az évre. 2022 örömteli és izgalmas év volt számomra, remélem Neked is! 

Úgy érzem, számos ‘mérföldkövön’ vagyok túl. És hogyan lehetne ez még ennél is jobb? 

Felsőfokú Theta tanfolyamok

A Theta Healingben a Dig Deepert elvégezve egy sor izgalmas felső fokú kurzuson lehet még csiszolni a tudásodat. Most már ezeket megtalálod nálam, miután instruktori végzettséget szereztem hozzájuk. 

Szívből ajánlom, hogy megismerkedj ezekkel a kurzusokkal. A Világgal való Kapcsolat (World Relations) vagy a Te és a Belső Köröd, a Te és a Teremtő mélyre megy nagyon fontos témákban. 

Persze az alap, hogy jól értsük a Theta alap és haladó szintű ismereteit.:) Ezekkel is nagyon sokat tudsz elérni. 

Online Theta program

Idén indult el a csoportos, és a közös online jelenlétre alapozó Theta programom, amelyben ásunk egymásnak, meditációk hangzanak el, leolvasásokat végzek a jelenlevőknek. 

A csoportenergia segít messzire eljutni, és sokat is lehet a programmal tanulni. A zoomban való közös ásás során elsajátíthatóak olyan technikák, amelyekhez elég komoly kurzusokat kell amúgy elvégezni. 

Az oldások során mind sokat tanulunk és tapasztalunk. Elfogadásban is komolyan kell fejlődni. 

Hozzá kell tenni, a csoportos ásáson csak azok vesznek részt, akiket nem zavar, ha többen is leolvassák őket. Vagyis ha valaki a programra regisztrál, attól még itt teljesen szabadon választható és lemondható a részvétel.

2022 augusztustól indultak ezek az egy hónapos programok, és átnyúlnak 2023-ra is. Mindenkinek új tapasztalatok és sok vidámság – ez az online Theta programom.

Egybe rendezve és mindenkinek közzétéve – online meditációk

A covid időszak óta, amikor mindenki a négy fal közt üldögélt egy darabig tartok online meditációkat

Nagyon sokat részt vettek már ezeken az elmúlt években, és szeretném, ha ezekben az intuitív Theta meditációkban bárki részesülhetne. Ezért most év végén rendeztük az összes eddigi Facebookon megtartott meditációt. 

Neked csak meg kell nézni a leírásokat – amelyeket igyekeztünk részletesre és kifejezőre formálni – és amelyik téma, kifejezés hív, azt a sorozatot hangfile formában megrendelheted. 

Nem egyenként, hanem 10-es vagy 4-es, 5-ös csomagban lehet meghallgatni őket, de így jobban is működnek. Ezeket a meditációkat nem félig alvó állapotban, hanem aktívan érdemes követni, és jó többször is ismételni. 

És persze 2022-ben mentek tovább a kezelések, az Access csere bulik és a tanfolyamok. A budapesti helyszínem változatlan, viszont Tatabánya helyett immár Almásfüzítőn várlak szeretettel 2023-ban is. ⭐️

 

A tudatosság eszközei – a haladó szinten

Mire használhatjuk a tudatosság eszközeit? Akár Accessről, akár Theta Healingről van szó. A lehetőségekkel ismerkedőknek teljesen más tapasztalatai lehetnek, mint a ‘fekete öveseknek’ – mit érhetünk el, hova érdemes eljutnunk?

Mikor először találkozunk ezekkel az eszközökkel, amikkel elkezdünk játszani, nagyon érdekes változásokat élhetünk meg, és ezek a változások általában spontán, de megtörténnek. És talán nem is vagyunk rájuk tudatosak.

Ezek is mutatják az olyan eszközök hatékonyságát, melyek a

  • kérdésfeltevés
  • ásás
  • hitrendszer csere, érzelmi letöltések

Mikor már hosszabb ideje gyakoroljuk a technikákat, tudatosan választhatunk olyan eszközöket, amelyekkel valóban az általunk választott változást tudjuk elérni. És nemcsak spontán változásokat tapasztalunk, ha egyáltalán éberek vagyunk rá, mint kezdetben.

De az sem baj, ha nem vagyunk rá éberek! A lényeg, hogy könnyedén, örömtelien történjen a változás, az is jó, ha észrevehetjük, hogy hoppá, benne vagyunk a változásban. Talán Neked is volt ilyen tapasztalatod, hogy észreveszed: ezt én teremtettem, ezt szerettem volna, ez volt a vágyam.

Ekkor elismerhetjük a teremtésünk megvalósulását

Sőt, fontos, hogy elismerjük. Méghozzá azért, hogy a további teremtéseinket ne a nulláról kezdjük, hanem erről a platformról elrugaszkodva teremthessük a további vágyainkat!

Esetleg azt is választhatjuk ekkor, hogy mégsem ezt szeretnénk megteremteni. Hogy lehet ezt lemondás nélkül megtenni? Anélkül tehát, hogy úgy éreznénk, le kell mondanunk valamiről, ami még meg sem valósult?

Egyszerűen ránézünk arra, mit teremt az a vágyunk, amit félúton elengedünk.

És lehet, hogy már nem érdekes, izgalmas, aktuális – és ilyenkor választhatunk mást. Anélkül, hogy frusztrálódnánk amiatt, hogy lemondunk valamiről, hogy bántanánk magunkat. Viszont elismerhetjük, mégsem ez az, ami teremt az életünkben többet, ami a szívünk vágya.

Ez lehet, hogy régebbi vágyunk beteljesülése lett volna, vagy épp nem a mi vágyunk igazából – hanem a testvérünké, férjünké, bárki másé..

Csak azért végigcsinálni a teremtő folyamatot, mert elkezdtük, vajon hova vezet?

Hány olyan dolgot manifesztálhatunk sok-sok energia ráfordítással, fókuszáltsággal, aminek valójában nincs is létjogosultsága az életünkben? Ami már kipörgött a rendszerünkből, üres energia burok energia nélkül.. másképp mondva, nincs benne az energiarendszerünkben.

Mi kell ahhoz, hogy ezt felismerjük, és hajlandóak legyünk egyszerűen ezek helyett mást választani?

Hiszen ez is egyfajta tanulási folyamat. A kisgyerek sem tud amint lábra áll, folyamatosan egyirányba menni.. a tanulási folyamat a manifesztálás terén az természetesen olyan, hogy akár megállhatunk, választhatunk mást is. 

De mennyivel többet teremt, ha az energiáinkat úgy összpontosítsuk, ahogy éppen időszerű?

Ha még nem jött el az ideje valaminek, azt is jó, ha látjuk.

És nem átmenni a tüskés ‘bozótoson’, vizesárkokon, várfalakon keresztül, és odaérni valahova, ahol még nincs ott, amiért odamentünk, vagy már nincs ott.

Az időzítés felismerése az egyik legfontosabb a teremtésünkben

Az Accessben és Theta Healingben is az időzítésre, fókuszáltságra és töltésre nagy hangsúlyt fektetünk. Lényegében, hogy éberek legyünk arra, mikor minek van itt az ideje.

Lehet, hogy naponta tíz, húsz, száz ötleted van!

Felteheted a kérdést ezekkel kapcsolatban: most van itt az idő? Most időszerű ez?

És megérkezik valamilyen energia, amiből tudod majd, ebbe tegyél-e energiát, erre menj-e, vagy másfele. 

Nagy energia felszabadulással jár, amikor hajlandóak vagyunk felismerni és elismerni, ami az időszerű. Ami pedig már vagy még nem az, azt könnyedén tudjuk kezelni – anélkül, hogy lemondásnak élnénk meg, másra kivetítenénk a frusztrációnkat, bántalmaznánk, megítélnénk magunkat.

Az eszközök nagyon sokat segítenek, és fel tudják gyorsítani a választás feladatát – hogy azt választhassuk, ami tényleg épít, teremt. A vágyaink szerint – és a vágyainkon, álmainkon túl.

Mi van az álmainkon túl?

Túlléphetünk a saját vágyainkon is. Mi az a valóság, ami nekünk működik? Lehet, hogy más működik nekünk, mint bárki másnak. Ha hajlandóak vagyunk menni a saját valóságunkkal, önazonosak lenni, azzal teremteni – invitálóak és vonzóak leszünk mások számára. 

Az önazonosságunk invitálás másoknak, hogy ők is önazonosak legyenek

Ez már nem vágykergetés, párhuzamos valóságok létrehozása, vagy megfelelés. Ilyenkor itt a jelenben teremtünk.

A jelenbe összpontosítjuk így az energiáinkat, képességeinket, ha a saját valóságunkból teremtünk. Könnyedén, örömmel, ragyogva.

 

Ahol még többet tanulhatsz, ha ezek érdekelnek 🙂

Teremtés és Bőség kurzus

Dig Deeper – Áss Mélyebbre 

Te és a Teremtő kurzus

 

Online Theta program havonta – minden érdekesség róla és vélemények

Online Theta program havonta – minden érdekesség róla és vélemények

2022 augusztusa óta fut egy új formátumú Theta program, amelyre szerencsére mindig sokan jelentkeznek. Neked is ajánlom szeretettel, és egy kicsit részletesebben bemutatom, hogy segítsek választani, ha úgy döntenél.

Csoportenergiában

A program lényege, hogy közösen veszünk részt rajta online, ezért visszaadja azt a közösségi érzést, amit sokan átélnek a Theta Healing kurzusok, találkozók során.

És ami talán még fontosabb, hogy hozzáadódik az a csoportenergia, ami megtöbbszörözi a thetázás hatását. Ez egy valóságos energia, ami a résztvevőkből árad, akik sokféleségükkel sokféleképpen tartják a teret és erősítik a hatást. Amikor a meditáció szövegét mondom, vagy leolvasásokkor én rengeteget merítek ebből. 

Ami érdekes, egy kezdő, ‘beugró’ éppen olyan értékes energiát ad, mint egy már gyógyítóként tevékenykedő résztvevő!

Mit csinálunk?

Az online program egy hónapon át fut, és minden héten ismétlődő programokat nyújt. 

  • Meditációt
  • Letöltéseket
  • Leolvasásokat 
  • Ásást

Ezeken közösen veszünk részt, tehát látjuk-halljuk egymást, és a meditáción kívül szabad ‘beleszólás’ van. Az ásások így több nézőpontból történhetnek, ami nagyon nagy pluszt ad. Persze, ha valaki még nem gondolja úgy, hogy azon a szinten van, hogy közreműködjön, az csak a háttérből is jelen lehet. (Hiszen olyan résztvevőnk is van, aki még csak most fog Alapozó kurzusra menni.) 

Illetve ha valaki nem érzi, hogy hozzájárulás lenne neki egy több ember előtti illetve többekkel megerősített ásás egy online konferenciabeszélgetés során, akkor annak ebben nem kell résztvennie. Akkor leszel ásás alanya, ha erre kedvet érzel.

Éppen mivel arra a tapasztalatra jutottam, hogy van, akinek a négyszemközti ásás éppen kényelmesebb lehet – például a téma miatt – mint ez a közösségi, ezért enélkül a ‘modul’ nélkül is befizetheted a programot. 

Mi történik, ha valakinek épp nem jó minden alkalom a hónap során?

Sokfélék vagyunk, ki este dolgozik, ki hajnalban, kit lekötnek a gyerekek este, kit nem, így nem könnyű sok embert a gép elé terelni egy időpontban. 

Erre a kérdésre a megoldás:

A leolvasások és meditációk hetente egyszer vannak a FB csoportban, de visszanézhetőek. Tehát ha éppen nem érsz rá, akkor megnézheted például este.

Az ásások hetente többször vannak meghirdetve különböző napszakokban, és azon veszel részt, amelyik időpont beválik. 

Így ez az online program nemcsak nem helyhez kötött, de időben is alkalmazkodik minden résztvevőhöz.

Visszajelzések

Köszönöm mindenkinek, aki elküldte a gondolatait!

“Ha úgy érzed, hogy el vagy veszve, és úgy gondolod nincs tovább. Szeretettel ajánlom Csilla programját. 

Mindig sokat ad, rávilagit a problémára, és ezt tudjuk törölni. Minél több energia kapcsolódik össze ebben a térben, így segítve egymást, gyakorolhatjuk, amit tudunk Hogy miért ajánlom? Gyors, pontos, magadba nézős, kimozdìt a komfort zónádból. Egy fantasztikus csapat része lehetsz, ahol nem vagy magadra hagyva.”

?

“KÖSZÖNÖM és HÁLÁS vagyok CSILLÁNAK és NEKTEK, mert szó szerint az ÉLETEMET adtátok vissza, és nem a régit, hanem egy teljesen újat, mely tele van csodákkal!!!”

?

“Hihetetlen, hogy hétköznapi “vergődéseink” milyen transzgenerációs mintákra vezethetőek vissza, és hogy ezekre egyáltalán fény tud derülni, hála Csillának és a programnak, amivel a könnyed változás garantált. 

Egy kihívása van: annak könnyed a változás, aki mer szembenézni a valósággal és a tudatalatti működéseivel. Ezzel ki tud nyílni egy olyan kapu, amin keresztül kvantumcsilliószoros fénysebességre kapcsolhatod az életed! Készen állsz az új életedre?”

?

“Teljesen más szintű fejlődési lehetőséget ad, mint egy-egy kurzus vagy ásás több heti, havi időkihagyással.

A töménységével, a közös gyakorlási lehetőségekkel, a számtalan kicsi felszedhető információval (például ásás közben) teljesen megdobja a szintet, amin az ember Theta Healing és energia szempontjából áll.:)

Plusz egy nagyon jó ‘törzsi’ élmény nekem, hogy ott vagyunk egymásnak, messengeren poénkodunk, drukkol mindenki mindenkinek.”

Amit érdemes tudnod a lélektárs megtalálásáról

Szinte mindenki álma, hogy azzal élje le az életét, akivel igazán boldog, és akihez igazán tud kapcsolódni. Az őskortól kezdve erről szólnak a mesék, hiszen az emberek mindig vágyak erre és bíztak ebben, hogy összetalálkoznak azzal a különleges emberrel, akivel szinte egyesülhetnek. 

A lélektárs kifejezést gyakran használják arra a partnerre, akit ‘nekünk szánt a sors’. De miről is van szó a Theta Healing szerint?

Kit találsz meg tulajdonképpen?

Lélektársunk sok lehet, egy életben is találkozhatsz többel is. Ami jellemző ezekre a kapcsolódásokra, hogy nemcsak szexuálisan, hanem minden téren, lelkileg, spirituálisan is teljes a harmónia a két fél között.

Két lélektárs találkozása különleges energiákat szabadít fel, hozzájárulás mindkettejük számára. 

Egy lélektársaddal való együttélés nem feltétlenül rózsalugas és habostorta – vagyis, lehet nehéz munka is a közös élet, lépésről lépésre, ám fejleszt mindkettőtöket. Ne arra számíts tehát, hogy fel sem merül a szakítás. 

Lehet, hogy megtalálod az egyik lélektársad, de mégsem vagytok kompatibilisek. A  lélektárs megtalálása nem feltétlenül garancia a tökéletes boldogságra. 

a kiteljesítő szerelem megtalálása

Kérj olyan társat a Teremtőtől, akivel minden téren kiegészítitek és megértitek egymást!

Mi az első lépés az ehhez vezető úton?

Amin dolgoznod kell, ami ‘megúszhatatlan’, az önmagad szeretete. Ha megszereted önmagad, ha egymagad is boldog, teljes tudsz lenni, akkor kezdenek el a csodák megtörténni veled. 

Ha nem tartod magad elég jónak, elég szépnek, jó alakúnak stb. bármilyen téren elégnek, nagy valószínűséggel nem engeded meg magadnak a boldog szerelmet. Az önbecsmérlést, önkorlátozást minden téren engedd el – használd ehhez bátran a Thetát. 

finding your soulmate - Vianna Stibal könyve

A hitrendszerek és eskük, fogadalmak vizsgálata és oldása, cseréje is nagy változásokat hozhat. 

Sokaknak vannak akadályozó hitrendszereik – például egyszerűen félnek a szerelemtől, mert azt gondolják, bekebeleznék a másikat, vagy ők megsemmisülnének, elvesztenék önmagukat egy túl közeli kapcsolatban. 

Ezekre mind érdemes ránézni. 

A férfiak, de akár a nők is lehet, hogy túl mesésnek, romantikusnak tartják ezt az ikerláng képzetet, hogy valakivel igazán egyesülhetnek. 

Nézz magadba, tényleg ilyen racionális vagy-e, hogy az életedet a csekkek befizetése és a keréknyomás ellenőrzése kitölti? (Ha ezt olvasod, valószínűleg igazából nem) Vagy csak elfogadtad a szüleidtől vagy bárkitől, hogy ez kell, hogy legyen az élet, a ‘valóság talaján’, és a lelked mélyén vágysz az igazi társadra?

Köthetnek eskük és más kötések valamelyik szülődhöz, mint elhagyhatatlan társhoz egyfajta energetikai házassággal. Vagy hűséges lehetsz egy korábbi életbeli vagy máshonnan származó kapcsolathoz. A jó hír, hogy ezek, amik már nem szolgálnak Téged, mind feloldhatók.

Melyik kurzusokat érdemes megcsinálnod?

A Haladó kurzuson sok hasznos információt kaphatsz a témában. Vianna Stibal Haladó könyvében a társ szeretetének elfogadására is találsz letöltéseket, de emellett még rengeteg letöltés és csere támogathatja a lélektárs bevonzását, érdemes a könyvben található listát megismerned.

Vianna Találd meg a lélektársadat a Theta Healing segítségével könyvét is ajánlom szeretettel. 

A Lélektárs tanfolyam kimondottan arra van létrehozva, hogy segítse a kiteljesítő szerelem megtalálását, vagy a meglevő szerelmeddel való legboldogabb, legteljesebb életet. 

A Te és a Partnered kurzus is a párkapcsolat könnyeddé és örömtelivé válását segíti.  

De ha most épp a tanfolyamok listájában nem látsz ilyen lehetőséget, akkor megcsinálhatod az alábbi meditációt:

Az Online Theta varázslat a kapcsolatokért sorozatból erről a témáról szól a Negyedik meditáció. A címe Lélektárs bevonzó nyolcas csakrás meditáció Piramis vizualizációval

Itt tudsz bejelentkezni rá: 

https://thetacsilla.hu/tanfolyamok/online-meditaciok/

Többször is megcsinálhatod, újra és újra – ez nagyon ajánlott – ha egyszer befizettél rá. És a többi meditációt is szívből ajánlom.

 

 

Magasabb szintű Theta tanfolyamok – melyik hív?

Magasabb szintű Theta tanfolyamok – melyik hív?

Vianna Stibal – mint mi mindannyian – folyamatosan fejlődik, és mivel tőle indul minden, ami Theta Healing, így a Thetában is folyton új dolgok jelennek meg. Aki tíz éve tanulta ezt a módszert, ha most megismerkedik a friss tananyagokkal, teljesen más dolgokkal is találkozhat. És több új haladó tanfolyam van, ami az elmúlt évek fejleménye.

Ez már egy másik Theta? Igen is és nem is

Az alapok persze nem változnak. A théta agyhullám, vagyis az agy dominánsan théta frekvencián való  rezgésével segítségével tudunk elérni olyan változásokat, amik alfában, bétában meg sem közelíthetők. 

Ugye tudod, mi a théta?:) 

Csak érdekességként: Az álom, a mély meditáció szintje az agy működésében.

Jellemzése: nagyon ellazult szint, egységben vagyunk a környezettel, ilyenkor jellemző álmodozás, felfokozott képzelőerő, ötletvihar, valamint feszített gondolkodás nélküli problémamegoldás. 

A gyermekek 1 és 6 éves koruk között ebben az állapotban vannak, de 10 éves korig ébrenlétben gyakran mozognak ebben az állapotban. 12 éves kor felett erre a szintre – a gurukat kivéve – meditációval tudunk elérni. 

Ezen a frekvencián a tudatalattiban jótékony cseréket, gyógyító lépéseket tudunk megtenni, ennek a megoldásait tanítja meg az alap és haladó szintű Theta Healing tanfolyam, hivatalos nevén DNS1 és DNS2. (Minden DNS2 kurzusnak számít a DNS3 eléréséig, és hamarosan jön Vianna Stibal a DNS4 szemináriummal is)

Az ásások és cserék magasabb szintű dimenzióiba visz bele a Dig Deeper (Áss Mélyebbre) kurzus. És ezekre az alapnak nevezhető kurzusokra épülnek az újabb fejlesztések, amelyekről itt beszélni szeretnék.

Magas szintű Theta kurzusok – melyik micsoda?

A Fejleszd a Kapcsolataidat sorozat négy részből áll, az alábbiak elérhetőek nálam (egyelőre a Te és a Földet nem oktatom): 

Fejleszd a Kapcsolataidat 1. Te és a Partnered  

Fejleszd a Kapcsolataidat 2. Te és a Teremtő 

Fejleszd a Kapcsolataidat 3. Te és a Belső Köröd

Ezek tehát a képzések a Dig Deeperen is túl, de még mindig ásunk. 🙂 És itt mind előbukkannak azok a témák, amelyekkel nem szívesen foglalkoztál, amelyek feszélyeztek – és épp ezért még takargatnak valamit. 

Vagyis, amik talán a legfontosabbak a számodra.

Mire gondolok? Foglalkozás a félelmekkel, a nehezteléssel.. 

Hiába végezzük el az alapot és a haladót, bizony nem válunk szentté, és azok a témák, amelyekre ugrunk vezethetnek el az igazi haladáshoz.

Áttöréseket érhetsz el akár tíz perces ásással

A Fejleszd a Kapcsolataidat tanfolyamai kényelmetlen témákat hozhatnak elő, és szembenézésre késztetik azokat is, akik azt hiszik, ők már ‘szét vannak ásva’. 

A legbelső hagymahéjak azon részét, melyekre itt sor kerül, biztonságos, jó hangulatú, támogató környezetben szedjük le: ezek kis létszámú és ‘edzett’ thétásokkal működő kurzusok. Ezért bármilyen nehezek a témák, mindenkinek nagy élmények ezek a tanfolyamok. 

Persze ha nem ismered Vianna új technikáját, vagy fel kell frissítened több éves Theta ismereteidet, akkor is szeretettel várunk. 

Gyorsan haladunk az újfajta ásási technikának köszönhetően, és ami nagyon jó, minden nehézségben, traumában feltárjuk a fejlődési lehetőséget, amit az a helyzet adott. 

Ez az új ásás segít abban, hogy elkezdjük másként látni az életünket

Nem bukások sorozataként, hanem lehetőségekként, és így a sértettség, bánat, keserűség, megfosztottság érzése is oldódik eddig életutunkkal, családunkkal kapcsolatban. 

A Te és a Belső Köröd változást hozhat abban, hogy ráébreszt, kik azok, akikkel valóban körül kellene venned magad, kik a támogatók az életedben. 

Lehet, hogy nem őket tartottad eddig lényegesnek, és engedted őket közel magadhoz – esetleg engedted magad elé a fontossági sorrendben. 

A Te és a Partnered segít, hogy tisztán lásd kapcsolatodat, a rejtett mozgatórugókat – vagy támogathat abban, hogy boldog párkapcsolatod lehessen a jövőben.

A Te és a Teremtő pedig az Univerzummal segít építő kapcsolatot kialakítani. Bizalommal, tiszta csatornán át, hogy tényleg együtt tudj működni a Teremtővel, teremtő erőddel, kreativitásoddal, képességeiddel.

Te és a Belső Köröd

Világgal Való Kapcsolat

Ez pedig a legújabb kurzus, amit megtanulhattam, aminek a tanári végzettségét most sikerült megszereznem. És máris ezerrel használom, mivel olyan szinten sikerül vele gyógyítani, és változást előidézni, hogy az igazán lenyűgöző. 

Ha emberekkel foglalkozol bármilyen területen, főleg ha gyógyító terápiákkal akkor a dns, az ősök hitrendszerei, erényei, vagy azok hiánya lehet a kulcs. Minőségben ez olyan tisztítást, kiterjedést generál aminek eddig a közelében sem voltál. 

Itt a más rasszokkal, népekkel, nyelvekkel, emberekkel, vallásokkal való összes hitrendszert és egyebet oldjuk. 

Ezáltal elmondhatjuk, minél többen végzik el a Világgal Való Kapcsolat kurzust, annál közelebb kerülhetnek kultúrától, vallástól, bőrszíntől függetlenül egymáshoz az emberek ezen a bolygón.?

Amit neked közvetlenül hozhat: például oldhatja egy nyelv megtanulásával kapcsolatos blokkjaidat! 

Nagyon komoly, 5 napos kurzus, amely a DNS-ben tárolt információk megtisztításával, a genetikai ‘leláncoltság’ feloldásával hatalmas változást idéz elő. 

Szeretettel ajánlom ezeket a tanfolyamokat!