A pozitív megerősítés, a mantra, és amit az Access használ

Nagyon egyszerű eszköznek tűnik, túl egyszerűnek is, mégis működik. A pozitív állítások ismételgetése az egyik legősibb tudat- és ezáltal valóságformáló eszköz, többek közt az Access technikái közt is ott van.

A gondolataink nem mindig tesznek jót

Már évezredek óta tudták elődeink, hogy nem könnyű a tudatunkat irányítani. Pedig ha megszabadulunk a káros, önemésztő gondolatoktól, az örökös aggódástól, a lekicsinyléstől, akkor az hatalmas segítség az életünkben. 

Az egyik legszuperebb dolog ebbe az irányba a meditáció, melynek során ürességet tudunk teremteni, és legalább erre az időre nem a negatív dolgokat teremtjük az életünkben, mert nem tudunk aggodalmaskodni.;)

Az agykontroll és más spirituális technikák visszahozták azt az ősi megoldást, mikor ismételgetjük a pozitív, kívánatos dolgokat. Az elme és a tudatalatti működésének középponjába “úsztatjuk”, toljuk ezeket, és addig sem hagyjuk működni kezdeni a rossz dolgokat – a félelmeket, aggodalmakat. Hiszen ami történik velünk, az valójában az, amit elképzelünk, amit el tudunk képzelni, kitalálunk magunknak. Ennél tovább lép az Access, mint lejjebb írom.

Némileg más és bonyolultabb a mantrázás, ami az elme tudatos működtetésének, megnyitásának egy –  akár élethosszan át gyakorolt – technikája.

 

Könnyű, de működik

A mantrázásnál könnyebb módszer, de sokat változtat az életünkön, ha magunk elé kitesszük és nézzük, vagy ismételgetjük a pozitív megerősítéseket. 

Louise L. Hay például javasolja, hogy akár többszázszor ismételjük magunkban, hogy “bízom magamban”. Előbb-utóbb eljut a ‘mélybe’, ha elégszer halljuk. Ő is hozzáteszi, hogy butaságnak, értelmetlenségnek fogjuk érezni, az agyunk vissza fog beszélni, ha mondogatjuk, de ez a technika akkor is működik.

De ezt már az őseink is tudták – gondoljunk a varázsigékre -, a népmesékben a hősök gyakran mondanak maguknak pozitív megerősítéseket. 

Érdemes ébredéskor ezzel kezdeni, és akkor nem hagyunk teret a csapongó, rosszkedvű gondolatoknak, amik sokaknak elrontják a reggeli felkelést.

Access Consciousness: minden reggel és este

És eljutottunk az Access pozitív megerősítéséhez, amit ha tízszer elmondunk reggel és este, akkor megváltozik az életünk.

“Az életben minden könnyedén, örömmel és ragyogva árad felém”

Nem hiszed? Akkor próbáld ki.

Angolul: All of life comes to me with ease, joy and glory. 

Mit jelent mindez?

A ‘ragyogva’ az Accessben azt jelenti, túláradóan, nagyszerűen (és azon is túl). 

Nem azt mondja, hogy az életben csak a jó, csak amit én most magam számára kívánatosnak tartok, áramlik felém. Az egész élet nyilvánul meg úgy, ahogy el se tudnám képzelni, mivel nincs jó és rossz. Az Access nem zár ki semmit, mint elítélendőt. 

kép forrás: https://drdainheer.com/ease-joy-glory/

Ahol az Access tovább megy

Amint eljutsz oda, hogy megengeded, hogy az Univerzum is hozzájáruljon a teremtésedhez, vagyis kilépsz a komfortzónádból, az kinyitja a lehetőségek végtelen tárházát. 

Ha hajlandó vagy nézőpontok, fixációk nélkül befogadni az Univerzum ajándékait, olyat kaphatsz, olyan bukkanhat fel, amit addig el sem tudtál képzelni! Van úgy, hogy egyáltalán nem úgy jelenik meg ahogy vártad, ilyenkor tegyél fel kérdést! Ez az, amit kértem? Lehet màsképp jelenik meg, ezért légy éber!

“Az életben minden könnyedén, örömmel és ragyogva árad felém”Ez az igen jól összeszerkesztett ‘manta’ (idézőjelben) új tereket nyit az életünkben, és számtalanszor bizonyította már be rengeteg embernél, hogy megváltoztatja az életet. Igazából egy ősi eszközhöz nyúltak vissza, ami a szavak erejével és a tudat formálásával dolgozik, csak beletették az Access energiáját. Ez a mondat számodra is egy csodás eszköz lehet, és egyszerűségével reprezentálja, milyen könnyedén és határokat áthágóan működik az Access.

Próbáld ki, mondd el naponta reggel-este harmincszor-harmincszor, vagy még többször is napközben, és írd meg nekem egy idő után, mi történik 🙂 

 

Access cserealkalmak – miért jók bárkinek?

Nagyon népszerűek az Access csere bulik, nálam és természetesen másoknál is. Az alkalmak egyre szaporodnak, és ez tényleg olyan lehetőség, amivel most, hogy lehet egymással érintkezni, érdemes élnünk.

Akár 5-7 éve, akár tegnaptól használja  valaki az Access Consciousness eszközeit, akárcsak hallomásból ismeri, a csere alkalmak voltaképpen mindenkinek használnak. 

Ha még nem voltál: ezek olyan események, ahová testkezelés tanfolyamot végzettek – azaz kezelők – és érdeklődők egyaránt jöhetnek, a felállított masszázságyakon (felöltözve) pedig gyakorolhatják azokat a body processeket, amelyeket ismernek. Amennyiben valakinek az egész még teljesen új, csak ‘heverészik’, akár el is aludhat. Akik kezelők, azok egymást oda-vissza kezelik, meg persze azt, aki kér kezelést. 

Ha van nyertes-nyertes helyzet, ez az:)

Senki nem járhat rosszul: a testkezelés, és az Access Bars érdekessége ugyanis az, hogy amikor valaki adja, azon a testen ugyanúgy fut, mint akinek futtatja.
Sőt, az ott lefuttatott kezelések mindenkin ‘végigmennek’, vagyis ha én mondjuk mimikri kezelést futtatok, és mellettem Access Bars kezelés zajlik, akkor minden történik mindenkivel. 

Ez azért is szuper, mert itt nincs olyan, hogy túl sok kezelés. Minél több, annál jobb, nem lehet túl sok testkezelést vagy Access Barst kapni. A mimikri kezelésről pedig Dr Dain Heer azt írja, hogy 50-100, sőt több is jól jön, hogy egyre inkább önmagunk legyünk.  

Bars vagy testkezelés? És ha utóbbi, akkor melyik?

Az Access Bars egy alap kezelés, de akármennyire is alapvető, vagyis ezzel kezd mindenki, mikor Accesst tanul, bármikor érdemes választani. Egy Bars növeli a befogadási hajlandóságot és képességet, rengeteg mindent kiold, amire nincs szükségünk, jó hatású a szorongásra, depresszióra, befordultságra

A további body process-ek már specifikusabbak, ezeket érdemes ráérzésre választani. A jó kezelés választásnál nem feltétlenül a kezelt fél mondja, hogy ‘úgy jöttem ide, hogy olyan jó lenne egy …’ , hanem inkább tegyük fel magunkban a kérdést, mit kér a test, és a test válasszon

A válasz elég könnyen meg fog érkezni, és nem ritka, hogy akin csináljuk a testkezelést, mondani fogja, hogy ez neki is beugrott, vagy igen, ez jó lenne.. de ha nagy az ellenállás a kezelt  részéről, amikor meghallja, mire jutottunk, akkor talán nem érdemes erőltetni. Kereshetünk tovább, a test másért is hálás lesz. Azokat a kezeléseket végezhetjük, amilyen tanfolyamon már voltunk. 

Jaj őt nem akarom kezelni-effektus

Csere alkalomra érdemes több helyre elmenni. Minden új ember új tereket nyithat meg, és más történik, mintha csak egy adott emberrel – például a párunkkal – cserélünk. Egy új helyszín egy új lehetőség, ahol belefuthatunk abba, akibe nekünk érdemes és hozzájárulás.

Ha vonz valaki és úgy érezzük, vele szívesen leszünk cserepárok, az éppúgy jó az energia szempontjából, mintha taszít. Ugyanis ott van valami, amin érdemes dolgozni. De valószínűleg – véletlenek nincsenek – azt kapjuk csere párnak, akit kapnunk kell.

Nem véletlenül hív vagy taszít valami

Ha idegesítő helyre csöppenünk, akkor a testkezelés kioldhatja azt, amitől bosszantó, nyomasztó, irritáló, félelmetes stb az egész. 

A testkezelések végére fog megjönni a kioldódással együtt az elfogadás egy másik szintje, és lehet, hogy mindent teljesen másnak fogunk érzékelni, érezni. Előfordulhat, hogy egy Barssal kijövünk a félelmünkből, és körülnézve mást látunk. Hirtelen élesebben látunk a szemeinkkel, több hangot hallunk, akár olyat is, amit addig nem. A testünk hálásan nyújtózik bele a megengedő térbe, amit együtt nyitottunk meg.

Access Barst és más Access testkezeléseket a legjobb esetben – egy ideális világban 🙂 – napi szinten, de pár hetente, havonta érdemes futtatni. 

Teljesen megváltoztatja az ember életét, és tényleg erőfeszítések nélkül. Persze  önmagadon dolgozhatsz emellett más eszközökkel még. 

Várlak nagy örömmel én is a csere alkalmakon, amiket az Események pont alatt találsz a weboldalon, vagy az események/eventek közt a Facebookon.:) 

Várunk szeretettel!

 Köszönet a fotókon résztvevőknek:) )

 

Theta letöltések, kihúzások – Te hogy csinálod?

Tanultál már Theta Healinget, és elméletben tudod, hogy bizonyos dolgokat ‘ki kell dobnunk’, másokat pedig be kellene töltenünk? Lazán csinálod, vagy pontosan? És vajon működik-e Neked az érzelmek energetikai letöltése? Esetleg félsz ‘törölgetni’, ‘töltögetni’ csak úgy dolgokat? 

A Theta Healingre jellemző, hogy sokan eljutnak az Alap, vagy a Haladó szintig, aztán megtorpan egy kicsit a tanulás lendülete.

A Dig Deeper – Áss mélyebbre az a tanfolyam, ahol igazán el lehet mélyíteni az ismereteket, és több napon át csak nézzük, nézzük, pontosan mi hogy működik, mik az összefüggések. Nagyon izgalmas!

A Theta Healinget érdemes precízen, az instrukciók mentén használni, és ez talán nem annyira elterjedt. Pedig hiába nem hivatalos tudomány, hanem spirituális technika, itt is érdemes újra és újra visszanyúlni az eredeti tananyaghoz. Két alapdolgot emelnék most ki.

Első: Törlés, kihúzás  és letöltés – méghozzá pontosan

A Theta Healing egyik alap eszköze, hogy amire nincs szükségünk, ami  belénk ragadt hitrendszer, most vagy korábbi életből, ez változtatható. Ez hasonló például az Agykontrollban használt törléshez, itt is, ott is a Felsőbb erőre bízzuk rá, amit megtalálunk és eltávolítunk. 

Csakhogy Vianna Stibal módszerénél ez pontos koreogáfia alapján megy. Használjuk a könyvet:)

A Theta Healingben nem mi törlünk, hanem kérjük az energetikai változást. Elrendeltetett, mondjuk a tudatalattinak, hogy elfogadja, megengedje a változást, és kérem a Teremtőt! Amik tartalmazzák a pontos eljárást lépésről lépésre: az Alap és Haladó tanfolyam munkafüzetek – de a könyv is sok mindent leír -, valamint a  Dig Deeper tanfolyam tananyaga.

Hogy is működik?:)

Ha kezelünk valakit, minden esetben szóbeli engedélyt kérünk, hogy beléphessünk az energiaterébe, hogy hitmunkát és érzelmi munkát végezzünk.

Alapszinten például ezt csináljuk: Felemelkedünk a Mindenség Teremtőjéhez (ennek van egy folyamata, amit végig kell csinálni), és elmondjuk az elrendelést. “Mindenség Teremtője elrendeltetett, és kérem, hogy X.Y. programját húzd ki, érvénytelenítsd, engedd el alapszinten..”

Majd jön a genetikai, történelmi, és a lelki szint. Dolgozhatunk mind a négy szinten is egyszerre, de akkor is ismernünk kell a lényeget.

Ajánlom az Alap tankönyv 95. oldalát is!

Második: Ott lenni tudatosan

Amivel még hatékonnyá tudjuk tenni a munkánkat, az az, ha végig ott vagyunk és tanúsítjuk, látjuk, érzékeljük, érezzük mi történik.  Mikor belépünk valakinek a terébe, vizualizálhatjuk, ahogy a szintek megmutatják magukat. Vizualizáljuk a teljes folyamatot, ahogy elmennek, távoznak az energiák, és ahogy jön az, amit kérünk helyette és beépül.

Ha nem tanúsítjuk a Theta Healing során, amit elrendeltünk és kértünk, nem következik be – ez egy fontos alapszabály. Minden csak tanúsítás révén következik be. 

Ugyanígy például a lélektöredékekkel is úgy dolgozhatunk, ha nemcsak mondjuk a szöveget, hanem tanúsítjuk, végigkísérjük, látjuk, érezzük. És addig ott vagyunk, amíg a folyamat le nem zajlikHa nem látjuk (még), eleinte képzeljük el, hogy látjuk. Később érdemes törekedni arra, hogy tanúsitsuk, vagyis kellő éberséggel és megengedéssel a valódi szub atomi szintű változás tanúi lehetünk. Ha ott a figyelem, ott az energia, akkor történik meg a változás, a gyógyulás. Ez egy Univerzális Kvantummechanikai törvény. 

Amennyiben ezek után úgy érzed, érdemes gyakorolni a kicsit régebben tanultakat, akkor természetesen várlak szeretettel a következő kurzuson:)

A következő Alaptanfolyamon július elején tanulhatsz, vagy ismételhetsz <3

Theta Healing® Alaptanfolyam Tatabánya – Július 9-11.

Mit tanulhatunk a gyerekektől? (És mit nem)

Mit tanulhatunk a gyerekektől? (És mit nem)

A spiritualitás világában sokszor példaképnek állítják be a gyerekeket. Pedig nem vagyunk reménytelenek attól, hogy felnőttünk 🙂 mi is csinálhatjuk azt, amit ők, vagy majdnem azt. 

Néha nem is annyira vicces hallani – főleg ha már mondjuk sok kurzus, tanulás van mögötted – hogy egy a helyszínen megjelenő gyereknek mennyire jó az energiája és hogy nyitja a teret, milyen ajándék, hogy ott van. Jó tudni, azért  van, amiben a felnőttek tudatossága is nagy hozzájárulás  lehet. 

Ebbe a témába mennénk most bele egy kicsit.

A gyerekek mesevilága a valóság

A legkisebbeknek teljesen természetes az, amihez a felnőtteknek sokszor komoly erőfeszítésükbe kerül visszatérni, vagyis, hogy az univerzum tele van csodákkal

A gyerekek természetes módon hisznek a varázslatban, a nem ‘evilági’ lényekben, a mesékben, amíg erről le nem szoktatják őket, elmondva nekik, hogy ez mind nem igaz. Csak éppen igaz: sok tanfolyam szól arról, hogy hogyan tudunk tudatosan csodákat kérni az életünkbe, a napunkba, és hogy tudunk hinni mindebben.

A Bibliában Jézus is próbálkozik, hogy megtanítsa az értetlen felnőtteknek, hogy kérj és megadatik. Fordulj a  Teremtőhöz  hittel, és az lesz, amit szeretnél. Ugyanezt igyekszünk elsajátítani például akkor, mikor megvesszük a Titok című könyvet. De végülis ez egy irracionális dolog, és csak egy varázslatos világban létezhet, hiszen elvileg keményen meg kell dolgoznunk a javainkért, komolyan kell vennünk magunkat, be kell tartani a szabályokat, és akkor..mondja a felnőtt élet.

A gyerekek még tudják, hogy egy varázslatba keveredtünk bele

Nem csoda, hogy óriási, minden várakozást felülmúló sikert arattak a Harry Potter regények. A gyerekek tíz éves kor felett is örülnek, ha emlékeztetik őket arra a nyilvánvaló tényre, hogy varázslók. A felnőttek is örömmel olvasnak ugyanerről, mondani se kell.

Ha kételkedsz mindebben, és úgy véled, a valóság az a valóság és kész, és például egy híd az valós, belegondolhatsz, hogy a híd rezgő részecskékből áll, amelyek egészen különösen viselkednek.;)

Vagy gondolj csak bele, hány irracionális élményed volt gyerekkorodban. Lehet, hogy el kellett nyomnod ezeket, de idővel előhozhatók, és túl is teremthetők.

A jelenben vannak

Megint a jelenben levés, ugye?:) Pedig nem nehéz annyira, csak bele kell tudni állni. Ne rágódj a múlton, felejtsük el; és ne félj a jövőtől. 

Minden most van.

A négyéves gyerek, aki a játszótéren tombol vidáman, míg anyukája az órát nézi, hogy időben elinduljanak, abszolút a mostban van. Érdemes visszatérni ehhez a képességhez. 

Ítéletmentesség

Ha megfigyeljük, a gyerekek többsége önmagától ítélkezésmentes. Amíg a felnőttek mindent bedobozoló gondolkodását nem kénytelenek átvenni – hogy normális felnőtté válhassanak – semmit nem tartanak elítélendőnek

Amikor a gyerekek mellett puffogunk, mert például a forgalomban feltartják az autónkat, vagy szidjuk a rendőrt, a miniszterelnököt, egyes nemzetiségeket, szép lassan megtanulják, kiket kell megvetni, utálni, gyűlölni, kikre kell felnézni. De semmivel nem jár jobban. 

Az ítélkezésmentesség – amit nekünk vissza kell nyerni – hatalmas teret nyit.

+1: Amiben kicsit jobb nagynak lenni

Épp azért, mert olyan könnyen elfogadnak és alapvetőnek vesznek mindent, a kiskorúak olyan helyzeteket is természetesnek tartanak, amik fájdalmasak a számukra.

Később munkába is kerül, hogy ezektől a programoktól, bevett energiáktól megszabadulhassunk, mint hogy például megérdemeljük és rendben van, ha szidnak minket, vagy a szegénység van megszabva a számunkra. 

Felnőttként, ha dolgozunk magunkon, már tudatosabban kezeljük ezeket, és meg tudjuk kérdezni magunktól, biztos jó-e ez és ez a helyzet a számunkra. És lehetőségünk is van a változtatásra. 

 

A 100. Access testkezelés kurzusom jön, meglepetéssel

A Varázslatos hozzáférés minden ezen a valóságon túli képességedhez kurzus időpontja: 2021 május 22. szombat

Évek óta tart a kapcsolatom az Access Consciousness-szel, és ezek alatt az évek alatt – 2017 óta – minden megváltozott. Az Access lényege, gerince a magunkkal,  egymással a Földdel és az egész Létezéssel való kapcsolat – kapcsolódás, és a testekkel való örömteli, játékos energia futtatások… Nem lehet eléggé hangsúlyozni azt a hatást, amit ez a módszer a testkezelésekkel ki tud fejteni. 

És most már a századik tanfolyamomat tartom! Access Body Facilitátorként közel 60 processből választhattok nálam, ennyi tanítható a 3-4 órás kurzusokon.

Hatékonyan úgy tudod használni, ha mások futtatják rajtad az energiákat, vagy te kezelsz másokat

Az Access Consciousnessben mindennek az alapja az Access Bars, amire mindenkit szeretettel teli izgalommal invitálok, aki most választja az ismerkedést a rohamos gyorsasággal változást hozó  Access eszközökkel. 

Ha még nem ismered, pár szóban: a Bars úgy van kialakítva, hogy kisüti az életünkben, de előző életeinkben is felgyülemlett, ‘beszedett’ és gyártott felesleges energiák java részét, a megfelelő pontok (angolul ‘bar’-ok, sávok) érintésével. 

Ez egy lépések sorozatából álló módszer, amivel elsősorban a fejen dolgozva megszabadulunk attól, ami nem mi vagyunk, hogy ne az irányítson minket, ne beszéljen többet bele az életünkbe – végtelenül leegyszerűsítve. 

A testen át gyógyít

Az Access Bars és a testkezelések is a testen keresztül érik el a változást, és kommunikálunk is a testtel a kezelések során. A test ugyanis mindent tud, mondja az Access. 

A testkezelések minden másra (is) jók, specifikusan kezelnek valamit. Ezek a kezelendő témák nem a mi agyunkkal vannak kitalálva, így a nevük sokszor hihetetlenül hangzik Viszont: működnek. Aki csak kipróbálta, tanusíthatja. 

A hatását sokszor úgy és olyan téren fejti ki egy body process az életünkben, amiről nem is álmodtunk volna. 

kezelések a COP – Lehetőségek Választása tanfolyamon

Kioldanak traumákat, sokkhatásokat, feloldanak félreműködéseket, és ezzel megkönnyítik az életünket. 

Hihetetlen hálás vagyok, hogy már a 100. kurzust tartom, ahol testkezeléseket sajátíthatnak el a résztvevők. 

Téged is invitállak, és erre az alkalomra egy kis meglepetést is tartogatok. Amellett, hogy megváltozik az életed, kaphatsz egy extra hozzájárulást az életedhez.;) 

Azt elárulom, hogy a 100. testkezelés kurzus témája a legújabb processek egyike. Amikor megteremtjük az egységközösségként való létezést,  akkor  minden képességünkhöz hozzáférünk ezen a valóságon túl. Ehhez a nemtudatosság és tudatosság konvergenciája segít hozzá. Ekkor megteremtjük a megtestesülés mutációját, és egységközösségként létrehozzuk a hozzáférésünket minden képességünkhöz ezen a valóságon túl. 

Rengeteg testkezelés van

Gary Douglas, a módszer alapítója folyamatosan rukkol elő újakkal. Nagyon sokat Gary teste mutat meg, sok egyéb csatornákon, éberségen keresztül Dr.Dain Heer  közvetítésével. Elmondhatom, hogy az alapvető kezeléseken túl – mint a Facelift, az MTVSS vagy a Mimikri – rengeteg mást is nevezhetnék kedvencemnek.

Mindről van külön leírás, amit itt olvashatsz.

Azt azért megjegyezném, ez nem úgy működik, hogy elolvasod, és azt mondod, á, 90%-os agykapacitás, na ez biztos kéne. A test elsuttogja, vagy harsányan ordítja milyen energiát szeretne befogadni. Engedd meg hogy válasszon! Igaz sokszor hedonista és mindent egyszerre szeretne választani!

A testnek érdemes döntenie, az a kezelés a legjobb, amit a test mond el, és amit egy kezelő, Te – meghallasz.:) Tarts velünk ebben a kalandban!

Visszatérés a Covid után

Visszatérés a Covid után

Lassan, de biztosan véget ér a Covid időszak, és újra a régi életünket élhetjük. A régit? Egész biztos új életet fogunk élni. Te készülsz rá?

Megoszlanak az egyéni hitek azzal kapcsolatban, miért van most covid időszak, és van-e egyáltalán. Egy biztos, egy megváltozott világban élünk, és az életünket jelentősen korlátozottnak élhetjük meg most.

Választanunk kell, hogy befejezzük a ‘covid életmódot’. Választanunk kell, minél előbb és minél többször a boldogabb, könnyedebb életet – Access, ugye?:)

Te milyen életet szeretnél élni a covid után?

Számolsz már vele, készülsz rá? Készen állsz rá?

Mi lenne, ha minden panaszkodással, ‘mennyi mindent hagytunk ki’ szöveggel, önsajnálattal felhagynánk, és egy fejlődési útnak tekintenénk a vírusos időszakot? A megszokott kerékvágásból kiestünk, talán ezért nem is kár, és soha meg nem tapasztalható dolgokat élhettünk meg. Az biztos, a Föld figyelmeztetett, hogy az élővilág megbolygatása következményekkel jár. 

Mit tanultunk?

Amit én abszolút tapasztalatnak, tanulásnak érzek: Minden napot meg kell becsülni, minden percnek, amit élünk, értéke van. Sokan haltak meg körülöttünk, csoda tehát, hogy élünk.  És mivel megélhettük, hogy eljutottunk annak a határára, hogy még a lakhelyünket se hagyhatjuk el, élvezzünk minden utazást, kalandot, minden napot! Élhetünk máshogy is, ma máshogy, mint tegnap.

Másnak lenni, mint a többiek

A covid alatt igazán meg kellett tanulni, hogy nem állhatunk be a tömegbe. Az emberek tömegesen estek pánikba, riogatták egymást, és az derült ki, korlátlanul terjednek a rémhírek. Egy darabig próbáltuk követni az eseményeket, de aztán..

Kiderült, hogy nincs szükségünk arra, hogy olyanok akarjunk lenni, mint a többiek.

Felfedezhettük, hogy ki kell állnunk a tömegből, ha jól akarjuk érezni magunkat. 

A mások energiáinak visszaküldését nagyon hasznos a covid alatt gyakorolni, és ez a tudás velünk marad. 🙂

Mi tenne engem boldoggá?

Válasszuk a saját utunkat, azt pedig úgy, ahogy nekünk működik, a saját boldogságunkat. 

Tegyük le, engedjük el szüleink terheit, a generációs berögzült mintákat, mindazt ami minket már nem támogat, ami nekünk már nem működik. 

Tegyük helyére az energiákat, hitrendszereket, amiket összegalacsinoztunk. 

Válasszuk szét az összekapcsolt programokat. Például: ha kimegyek az utcára, meghalok. A tudatalattink egyszerűen hozzárendeli a régi mintához, amikor háború vagy természeti csapás, katasztrófa volt, amit megéltek őseink a mostani karantén korlátozások energiáihoz a meglévő mintát, sablont. 

Ezt összekapcsolva máris ott a rettegés a köbön.  A média így könnyen tud hatni a tömegekre, hisz a félelemben tartott emberek irányíthatóak. 

Tegyük fel a kérdést: Ez az érzés az enyém vagy valaki másé?

Könnyen lehet, hogy a körülöttünk élő emberek érzéseit érzékeljük, és mivel nagyon szenzitívek vagyunk, segiteni akarunk tudat alatt is, ezért átvesszük, sokszor azonosulunk is mások érzéseivel. 

Az önmunka ezen sokat tud segíteni. 

A Theta Healing és az Access Consciousness eszközeivel könnyedén tudunk változtatni. Ha úgy érzed, önmunkával ez a változás Neked még bonyolult lenne, kezelésen is tudunk ezen dolgozni 🙂