A gyógyulás működésének rétegei – a hagymahéjak

Előfordulhat, hogy mikor már hosszabb ideje foglalkozol magaddal, és egyszer csak feljön egy jelentős dolog, akkor szöget üt a fejedbe: Miért pont most? Nem lehetett volna ennek már sokkal előbb kiderülnie? Most ezekről a Theta Healingben, Accessben vagy bárhol máshol feljövő rétegekről lesz szó.

Pár kezelés után senkinek se cserélődik ki teljesen az élete

Bármelyik fajta kezelésre jársz, illetve csere alkalmakra, vagy kezelitek egymást thetásokkal, accessekkel, ez egy jellemző fordulat. Már hónapok, évek óta nézel rá aktuális problémáidra, és még mindig jönnek fel újabb dolgok, amikre rácsodálkozol: 

ez teljesen egyértelmű, és nagyon fontos, de hol volt eddig?

Ne aggódj, ez a jelenség azokkal is előfordul, akik esetleg évtizedek óta vannak benne az öngyógyításban. Akik profi gyógyítók, kezelők, velük is simán megesik, hogy alapvető dolgok bukkannak fel egyszer csak. 

Akár úgy, hogy teljesen másnak tűnik a probléma, másra gondolnak, de egyszer csak ezt hozza fel egy facilitálás. Például egy betegség hozza fel, és akkor kikerülhetetlenné válik, hogy a felszínre jöjjön és kezelve legyen egy gyökérprobléma. 

Pár érdekes tény a hagymahéjakkal kapcsolatban

Azt szokták mondani, úgy jönnek fel a dolgok a gyógyulás során, ahogy azoknak fel kell jönniük, olyanok, mint a hagyma rétegei. Ha nagyon fájdalmas, kusza, bántó dolgot találsz, pedig azt hitted, te már “nem itt tartasz”, akkor mélyebben vagy, ott vannak már a komolyabb problémák. 

Rétegenként tudjuk tisztítani – Thetában ásással, Accessben facilitálással, testkezeléssel – a korábban lerakódott dolgokat, amiktől érdemes megszabadulnunk, és ezek pont jól jönnek fel.

Ami igazán fájdalmas, kellemetlen – vagy amivel az egónk nem szeretne szembejönni egy sötét utcasarkon -, azt sokszor akár hosszú ideig kerüljük. 

Ezek esetleg később jó, ha sorra kerülnek, így intézi nekünk az Univerzum. Gondoljunk csak arra, egy szexuális zaklatásról gyakran annyira nem akarunk tudni, hogy ‘nem jut eszünkbe’ akár évtizedekig. 

Ha van egy bujkáló rossz érzésünk, ha valami mindig kiborít, nem érdemes a spirituális ‘minden csodálatos, az élet nekem dolgozik’ stb mantrákkal ezt letakarni. Valamilyen technikával – facilitálás, ESSE stb. – kerüljünk a közelébe, dolgozzunk rajta. 

A vicces az, hogy néha egy jelentéktelennek tűnő apróság vezet el egy nagyon komoly gyökérproblémáig, amitől az életünk megváltozhat.  

Középpontos gömbök

Az Access Consiousness technikája a rétegek lebontásában is szintet ugrik. 

A tisztító mondatban – amit sokan Access mantraként ismernek – a fiúk (Boys) a középpontos gömbök. Életed azon területeivel kapcsolatosak, amelyekkel eddig eredménytelenül próbáltál kezdeni valamit. Ez megoldja azokat a hagymahéj lebontásokat, amikor hántjuk a rétegeket, de mögötte nem találtuk meg eddig a probléma magját. 

Megpróbálod a rétegeket leszedni, de sokszor ez nem hagyma, hanem középpontos gömb. Aminek nem juthatsz el a magjáig, mert nincs középen semmi. 

Másik hasonlattal, mintha pukkantgatnád ki az újra és újra felbukkanó buborékokat – amiket beazonosítasz, mint problémát – de hiába, mert valaki fújja azokat máshol. 

A középpontos gömbökkel, a rájuk vonatkozó tisztító mondattal legegyszerűbben egy Access Bars tanfolyamon ismerkedhetsz meg.:)