Access – újabb testkezelések a kínálatban

Access – újabb testkezelések a kínálatban

2023-tól újonnan tanulható Access testkezelések jelentek meg, és bővítik az eddigi lehetőségeket.

Februárban vettem részt egy tanfolyamon Kovács Angélánál, és  ott ismerkedtem meg ezzel a tíz új body processel.

Valójában mik is a testkezelések az Accessben?

A történet ott kezdődik, hogy Gary Douglas eredetileg lovak érintéses gyógyításával foglalkozott, aztán rájött, kézrátételes kezeléssel az embereknél is érdekes hatásokat tud elérni.

A testkezelések során bizonyos pontokat területeket érintünk, ezek a pontok lehetnek adottak is, illetve a kezelés során maga a test is jelezheti a kezelőnek, hogy hol kéri az érintést. 

A kezelés a testet segíti visszatérni abba az állapotba, ami az eredeti működése. Ez pedig abban is segít, hogy meggyógyulhassanak a károsodások, sérülések. A testkezelések tehát betegségek, kóros állapotok feloldására is használhatók, azzal, hogy a test újra önmagaként tud működni. 

A legalapvetőbb és a nagy kedvenc a Bars

ami növeli a befogadásodat. Egy Bars kezelés után ellazultabb leszel, elengedsz egy csomó fenntartott, bevett, benyelt korlátozást, sértődést és feszültséget. A befogadás növelése valami olyasmi, hogy le tudsz állni az elutasítással, és megengeded magadnak, hogy megkaphass dolgokat, például szeretetet, elfogadást, vagy akár pénzt. Mások állandó elutasítása, kritizálása, bedobozolása is enyhül a kezelteknél és a kezelőknél egyaránt. 

Akár mond ez most valamit, akár nem, ha még nem próbáltad a Barst, vagy ha régen adtál neki esélyt, ez a csodás eszköz mindig nagyon jól jön. 

Futtathatod magadon is, mindazonáltal sokkal erősebb a hatás, ha egymáson futtatjuk. 

Facelift, MTVSS – végtelen lehetőségek

Az Access Consciousness az évek során nagyon sok testkezelést fejlesztett ki. 

Ezekhez a kezelésekhez nem igazán érdemes úgy közelíteni, hogy a ‘Facelift kisimítja az arcomat’, mert ez ennél sokkal kiszámíthatatlanabbul működik, de persze nagyon jót tesz az arcnak is :).

Egy előző cikkben részleteztük, mit is csinálhat a Facelift energiája

Említhető az MTVSS, ami egy nagy hatású, betegségek gyógyítására használható eszköz, vagy éppen a csodálatos hatású Mimikri. A Biomimetrikus Mimikri – BMM – azon segít, hogy ha hajlamos vagy igazi humanoidként és gyógyítóként kiszedni mindent másokból és ezeket elkezdeni magadénak érezni (akár az érzéseid 99%-át), akkor visszakezel saját magadba.

Ha nagyon nem vagy jól

ha tele a fejed kellemetlen, sötét gondolatokkal, a Mimikri helyreállít és kipattint mindent, ami nem a tiéd. Ami a buszsofőré, ami a szomszédé, ami a tévében látott politikusé. Abba tudod hagyni a környezeted mimikrizését.

Az El Doradótól a Holografikus mutációig

A most bejött, új testkezelésekről nagyon világos leírásokat nem tudok adni, mert ezeknek is igen elvarázsolt a neve és a definíciója. Mindenesetre a tanfolyam közben és után, engem teljesen kiütöttek és azóta nagyon máshogy működnek a dolgok az életemben. 

Bátran kezdheted az Accesszel ismerkedést ezekkel a kezelésekkel is. 

Ha a befogadásodat szeretnéd minden eddiginél, és általad elképzelhetőnél nagyobbra növelni, és átélni azt, milyen bármit megengedni magadnak – akár az anyagi bőség, akár más terén – akkor az El Dorado legendája testtanfolyamot ne hagyd ki. 

Mindegyik más új testkezelés energiája is új dimenziókat nyithat. Akár olyan lehetőségeket is, amit más nem él át a kezelések segítségével, vagy amit nem tudok Neked megjósolni.

A részletes listával és leírásokkal itt találkozhatsz.

Hamarosan megjelennek az általam tartott kurzusok közt ezek az új Access body processek is! Bátran írj, ha bármelyiket megtanulnád! Egyeztessünk időpontot.

 

Elengedés – Mi a módja, hogy elengedd a környezeted korlátozásait?

Elengedés – Mi a módja, hogy elengedd a környezeted korlátozásait?

 

Meg akarod érteni mások működését és leállítod magad, ha nem értesz valamit?
Mennyire koncentrálsz arra, hogy megértsd a családodat, a barátaidat a környezetedben lévőket?
Volt már valaha az az érzésed, hogy nem a saját életedet éled?
Hogy úgy érzed, nincs helyed a világban és az életed a párkapcsolatod minden részletében másolja a szüleidét? Ha bármelyik kérdésben érintett vagy, akkor a Mimikri energia neked szól.

Ne akard lemásolni, hogy megérthesd

A mások útjai és valósága biomimetikus és biomimetrikus mimikrijének eltörlése, megsemmisítése és feloldása az Access Consciousness® egyik testkezelése, amelyet a testen futtatunk.
Feloldja, megsemmisíti és törli az energetikai lenyomatokat, amelyeket a mások utánzása miatt zártunk a testünkbe azért, hogy megértsük és segítsük őket. elengedés a megfelelési, beolvadási kényszer terén
A mimikri energia használatával éberek lehetünk rá, amikor olyat választunk, ami valójában nem mi vagyunk.
Segít kilépni a megszokásaink csapdájából, minden automatikus működésünkből, ahol nem merünk, vagy nem tudunk mást választani.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy alárendelődjünk a szüleinknek, a párunknak vagy bármely tekintélyszemélynek az életünkben – meg akarjuk őket érteni és ebbéli buzgalmunkban másolni kezdjük őket.

A megszokások és a minták szerep a mindennapjainkban

Öntudatlanul átvett, minták és megszokások között élünk, mindent másolunk azt is, amit másolunk és azt is, aminek ellenállunk.  Van, aki inkább megállítja az életét, ha nincs, akit másoljon, akit követni tudna.
A múltban gyökeredző társadalmi minták másolása a társadalom hamis elvárása, mégis mindannyian ezt tesszük öntudatlanul.
Úgy érezzük, mindenképpen meg kell értenünk a világot, a környezetünkben élők gondolkodását és mindezt másoláson keresztül tesszük meg.
Meg akarjuk érteni a szüleink, a párunk, a gyermekeink viselkedését. Beleolvadunk a világukba, kopizzuk a megoldásaikat a reagálásukat bizonyos szituációkban.

A megértést kapcsolódási pontként használjuk, mintha csak akkor lehetnénk elfogadóak, ha azonosulunk. Mindannyian ebből az érdekes nézőpontból működünk még akkor, ha ez alapvetően tévedés.

Az elfogadás és a megértés egymástól függetlenek. Az elfogadásnak nem feltétele, hogy azonosuljunk, a megengedés állapota a saját igazságunkhoz való ragaszkodás elengedése ítéletmentes térből.
Különbözik a nézőpontunk, de ezt nem akarjuk mindenáron bizonyítani, képesek vagyunk teljes megengedésben lenni a mienktől eltérő nézőpontokkal.
Ennek nem feltétele e megértés, megkönnyítheti az elfogadást ugyan, de semmiképpen nem feltétele. A  megengedés szabadsága senki és semmi ellen nem küzdeni, teljes elfogadással fordulni minden és mindenki felé tisztelve a nézőpontok sokszínűségét.

Az okok lényegtelenek – elengedés a megértés megszokott ‘kényszere’ terén

Ha mindenáron meg akarunk valamit érteni, akkor fel kell derítenünk az okokat, pedig az ok lényegtelen, egyszerűen ez csak egy választás, amit valaki más hozott meg. Mi nem biztos, hogy ugyanazt választanánk, de választhatjuk az elfogadás szabadságát. Szükségtelen a magyarázatok, hibáztatások, bűnbakkeresés és önigazolások gyártása.

Ha a megértés lényegtelen lenne, te mit választanál?
Ha nem akarnál, mindig mindent megmagyarázni, mennyi könnyedséget teremthetnél az életedbe?

A megértést arra használjuk, hogy megtaláljuk az értéket és a választások hasznosságát igazoljuk. Ehhez meg kell ítélnünk őket jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek. Ha az elengedés megtörténik ezen a téren, abbahagyod az ítélkezést, nagyot fordul az életed.
Ezzel magunkra ragasztunk és a viselkedési mintázatunkba építünk olyan működési mechanizmusokat, amelyek valójában nem is mi vagyunk, csupán a spontán másolásunk eredménye.
A beragadt nézőpontok oldását a Bars kezelések mellet a Mimikri testkezelés is remekül oldja.

Elengedés a megfelelési kényszer terén

Hajlamosak vagyunk rá, hogy azon aggódjunk, hogy mások vajon mit gondolnak, rólunk vagy mit szólnak ahhoz, amivel foglalkozunk. ha más vagy, légy tényleg más
Mi van, ha mindez egyáltalán nem számít?
Mi van, ha abbahagyhatjuk a mindenáron megfelelni akarást másoknak?
A Mimikri kezelés segít abban, hogy függetleníthesd magad a mások véleményétől, ítéleteitől, elvárásaitól. Minél többet adsz, illetve kapsz ebből a finom testkezelésből, annál könnyebben tudod ezt megtenni.

Mi lenne, ha vállalnád önmagad?

A Mimikri energia segít az éberséged növelésében, tudni fogod, mi működik neked.
Könnyebb lesz választanod és teremtened a neked való életet.
Használhatod a

Kihez tartozik?

Mihez tartozik?

kérdéseket, amelyek hozzájárulást adnak a tisztánlátásodhoz és az éberséged folyamatos növekedéséhez, hogy felismerd azt, ami nem is tied csak azt hiszed.
Megtalálhatod, ami neked könnyű és neked igaz.
Ha semmi nem számítana, sem az okok, sem a miértek és a megértés sem lenne, fontos milyen életet választanál?
Mi lenne, ha elkezdenéd végre a saját életedet élni mások útjainak másolása nélkül?

 

Hogy végezzük az Access testkezeléseket hatékonyan?

Hogy végezzük az Access testkezeléseket hatékonyan?

Nagyon szeretem a Facelift tanfolyamot facilitálni, amióta 8 órás lett és kiegészült 3 különleges jelentőségű testkezeléssel, amit közben megszólításukkal beinvitálunk a térbe. Eddig is nagyon sok féle energia futott és idézte elő a dinamikus változásokat, amelyek már a nap végére a testtartáson, bőrön és az arcon is jól láthatóak mindenkinél.
Úgy érzékelem, hogy ez most még kiterjedőbb, és hatványozottabb lett! Mi lehetséges most, ha választod az Energetikai Faceliftet, amit kétszer futtanak rajtad vagyis kétszer befogadhatod és kétszer futtathatod máson? Ez az a változás, amit a tested kér? 20. alkalommal invitállak Tatabányára, hogy együtt fürdőzzünk ezekben a fenomenális energiákban!

Érdekelnek az Access testkezelések, és lehet, hogy Neked is lenne pár kérdésed ezekkel kapcsolatban? Te is szeretnéd ezeket a kezeléseket a lehető legjobban csinálni?  Pár gondolatot megosztanék – az alábbi kérdések szoktak felmerülni nálam cseréken vagy tanfolyamokon. 

Ha még nem foglalkoztál az Access Consciousnesshez tartozó body processekkel, akkor elöljáróban: ezek az érintéses kezelések, amelyeket a legjobb egymáson végezni – önmagunkat kezelve kisebb a hatásuk – hihetetlen változásokat hoznak. 

A body processek hatására a test újra tudja rendezni önmagát, és az egész valóságunk megváltozhat. Mindezt úgy, hogy nem agyalásból, a mi szintünkön indítjuk el a változást, hanem az úgy valósulhat meg, ahogy mi el se tudnánk képzelni. A testkezelés energiája mindenkin fut: a kezelőn is és a kezelten is – sőt még annál is nagyobb a hatása, ahogy ez a tanfolyamokon is elhangzik. 

Melyik kezelést válasszuk?

A legjobb mindig az, amit a test választ. Egyszerűen kérdezzük meg a testet, és ami beugrik, azt végezzük. Az a kezelés lesz az, ami éppen akkor a legnagyobb hozzájárulás, amire a test leginkább befogadó. Mehet több ilyen test által választott kezelés is egymás után. 

Ha nagyon ellenáll a kezelt fél, amikor elhangzik, mit ‘mondott a teste’, akkor talán nem érdemes eröltetni. Ez szerencsére ritkán fordul elő. Egy Bars kezelés talán ilyenkor többet  teremthet.

body process
kép testkezelésről, a accessconsciousness.com oldalról

Lehet gátolni a testkezelést (hogy működjön)?

Mint mindent  a kezelt fél ezt is gátolhatja tudat alatt (vagy fölött), ez elé is lehet falat állítani. Az is mutathatja az ellenállást, ha valaki el sem jön. O_O 

Sok esetben, akit valaki más visz bele egy kezelésbe – legyen az bármilyen, Access, Theta, reiki, masszázs… -, rábeszéli, meghívja, ajándékba kifizeti neki, az valójában nem választotta ezt. Így talán nehezebb is befogadni. Az Access testkezeléseknél vannak különféle eszközök, amiket alkalmazhatunk, hogy a rejtett ellenállás oldódjon. Ha nem érzékeljük, hogy fut az energia, használjuk  ezeket. 

De ne feledjük, az energia akkor is futhat, ha éppen pillanatnyilag nem érezhető.✨✨

A kezelés során csak azt adhatod, amit a személy hajlandó és képes befogadni.

A testkezelés elindítása

Érdemes figyelembe venni, mit ajánl Gary Douglas az adott kezeléshez, hogyan indítsuk, hogyan futtassuk végig.  Az Access Barst energiahúzással kezdjük, és a többi kb. 60 testkezelést is. Vannak haladó kezelések is, amelyeket csak  elindítunk a futtatás elindításával. 

Mikor már fut az energia, és a kezedet áthelyezed egy másik kezelési pontra, például továbblépsz a vesékhez, akkor újra el kell mondanod, hogy “..” kezelés fuss – ezt sokan nem így csinálják 😉 Azt biztosan tudod, hogy nem kell semmit hangosan kimondani. 

Milyen body processt választhatunk?

Az Access testkezelések közül azokat futtathatjuk, amelyeket tanfolyamon megtanultunk, és átéltünk a 3-4 órás képzéseken, vagy a 8 órás képzéseken – utóbbi szükséges az Access Bars, Access Facelift esetében. 

Persze akadálya nincs, hogy elkezdjük azt, amit mondjuk cserén mellettünk futtattak, vagy már rajtunk is futott korábban, hiszen sokszor kéznél van a leírás. Nem fog Gary Douglas egy pukkanással megjelenni köztünk és leállítani a kezelést. Ám nem lesz ugyanaz az energia. Ha érdekel egy testkezelés, tegyük meg azt, hogy megtanuljuk egy facilitátornál. A 3-4 órás facilitálás a tanfolyam alatt az energiák futtatása mellett óriási teret nyithat, és megerősít abban amit tudsz.

Amit még jó tudni: a Lehetőségek VálasztásaCOP– szeminárium jogosítja fel az Access Body Facilitátort arra, hogy facilitálja a testtanfolyamokon a résztvevőket.

Kin fut az energia?

A csoportos csere klubok azért nagyszerűek, mert jelképes összegért a teremben futó összes kezelés végigmegy rajtunk. Ha valaki részt vett ilyen eseményen, az emlékezhet a csoportenergia fantasztikus erejére. Egy idő után mindenki felolódik, elkezdődik a vidámság, vagy éppen mindenki lenyugszik – vagy felváltva. 

Semmilyen elvárás nincs a cseréken a résztvevők felé, ez egy ítélkezés mentes, ítéletmentes közeg. Szeretettel ajánlom mindenkinek a csoportos cseréket, kellemes és nagy hatású élmény! De a testkezelésekkel való ismerkedést egyéni kezeléssel vagy tanfolyammal is el tudod kezdeni. 

Ha megjelent újabb változat egy testkezelésre, a régit nem lehet csinálni?

Az Access állandóan fejlődik, az elérhető Access testkezelések listája változik, sok új kezelést vezetnek be. A SEX és FAT például – amit a testkezelések listájában találsz – egy aránylag új testkezelés most 2021-ben, mikor a cikk íródik. 

Az új kezeléseket én szeretem használni, nagyon erősnek érzem őket. Használni bármelyik Access testkezelést tudod, a leginkább alapnak számító régebbieket is, folyamatosan – mint amilyen például a Mimikri és az MTVSS.

Van még esetleg kérdésed a témában? Írd meg nyugodtan, és amint megvan a válasz, belekerül a cikkbe:)

Gyerekek és karantén – és az Access

Gyerekek és karantén – és az Access

Valószínűleg nem fogjuk megérteni mi felnőttek, hogy éli meg a covidot és a karantént egy gyerek. Az biztos, a legkisebbeknek nehezebb a helyzete most. 

Emlékszünk még a mi gyerekkorunk nagy kríziseire?

Mi, akik ha aggodalmak vannak bennünk, azért mégiscsak utánaolvashatunk a dolgoknak, megbeszélhetjük az orvosunkkal (ha elérjük), egymással, nem olyan helyzetben vagyunk, mint a gyerekek, akiknek a varázsvilágukba kell belehelyezniük a koronavírus helyzetet.

Ha emlékszünk még esetleg, milyen volt kislányként, kisfiúként hallani Csernobilról, vagy a dél-szláv háborúról, ami itt volt a szomszédban, vagy voltak hasonló élményeink, sejthetjük, milyen nehéz a gyerekeknek. 

A mi félelmeink az övékéi is lesznek, ezért is érdemes elengedni az aggodalmakat

Olyan közkeletű magyarázat is van, hogy akár beszélni is lehet a szörnyűségekről a kicsik előtt, mert ‘úgysem értik’. Ezt és az ehhez hasonlókat inkább felejtsük el. És amellett, hogy hallják ezeket a számukra nem érthető dolgokat, mint világjárvány, karantén, lélegeztetőgép, intenzív osztály, napi halálozás, még átveszik a mi érzéseinket is. 

A pár éves gyerekek benne vannak az auránkban, de még akár a 8 évesek is kapcsolódnak hozzánk. 

Tudjuk, hogy az érzések olyannyira továbbgyűrűznek az egymáshoz tartozó emberek között, hogy a transzgenerációs fájdalmak és félelmek még a holokauszt áldozatok unokáit is sújtják. Ugyanígy nincs más magyarázata az indiánok sokadik nemzedékénél tragédiákat okozó pszichés és szenvedélybetegségeknek. A hetediziglen kifejezést a népmesékből is ismerjük. Ezeket a jelenségeket ma már a ‘hivatalos’ tudomány is valósnak tartja. 

A gyerekek helyzetét nem könnyíti meg, hogy el vannak szakítva a barátaiktól. Otthon ülnek, és ez sem a négy évesnek, sem a tizenhat évesnek nem könnyű, bár ki-ki temperamentuma szerint máshogy és máshogy viseli. 

Mit tehetünk tehát? Merül fel a kérdés

Lehet, hogy nem mondják ki a bajaikat a kicsik, mert nem szeretnének (még tovább) szomorítani minket. 

De azért kezeljük ezt a dolgot létezőnek, és amennyit tehetjük, játsszunk a gyerekünkkel a kortársai helyett. Emellett legyen amennyit csak lehet levegőn, és mozogjon. 

A feszültség oldására a mozgás és a természet csodás lehetőségek.

Vigyázzunk a saját lelkivilágunkra, energiáinkra a gyerek(ek) érdekében is. Ne vegyük át az általános panaszkodás áradatot

Lehet, hogy valakinek most elúszik az egzisztenciája, igen. De ez nem a mi életünk, nem kell elmerülnünk a fájdalmában. Segítünk ezzel rajta? Nem. Ahol tudunk, segíthetünk gyakorlati eszközökkel másokon, de ne engedjük, hogy bekapjon a felháborodott, vagy egymás rettegését átvevő tömeg. Ezek energiák, és az energiákat kihúzhatjuk és visszaküldhetjük – tudatossággal – a feladónak. Ami nem a miénk, azt adjuk vissza. Minden nap.

Beszélgessünk bátran a helyzetről, de pozitívan. Lehetőleg ne emlegessük, hogy már gyerekek is lélegeztetőre kerülnek és hasonlók, ezekkel nem is tudjuk, miket indíthatunk el a gyerekekben. 

Megjegyezném, szörnyű hírek mindig is voltak, a világ mindig tele volt brutális dolgokkal, de régen nem jutott el hozzánk tíz perc alatt a Föld túloldaláról minden katasztrófa, haláleset. Lehetőleg kezeljük helyén a híreket. 

Access Bars és Mimikri

Az Access eszközei tényleg, de tényleg valós segítséget nyújtanak most. 

Azt, hogy jár-e csoportos testkezelésekre, szerintem mindenki maga dönti el. De magunknak vagy velünk élő családtagjainknak is csinálhatunk Mimikri kezelést, ami kioldja mások hiteit belőlünk. 

Az Access testkezeléseket, és a Barst gyerekeken is lehet végezni. Az Access Bars egy gyengéd kézrátételes módszer, amit Gary Douglas fejlesztett ki a 90-es évek elején. Ez az Access alfája és omegája: amilyen egyszerű, olyan alapvető, működő, hatásos módszer, ami feloldja a korlátainkat, terheinket. 

A kiskorúak előnyös helyzetben vannak, mert annyira gyorsan tudják cserélni az energiáikat, hogy egy Bars kezelésre nekik elég annyi perc, ahány évesek. Nem kell amiatt aggódnunk tehát, hogy a csemete ki fog szaladni a kezünk közül: itt nem 40 perces kezelések lesznek. Könnyen, gyorsan zajlik a Bars, és ne feledjük, mi is kezelődünk közben 🙂 

Kitartást kívánok Nektek, és menjetek a megérzéseitek után az Access kezelések esetén is!