A Barssal csökkenthető a szorongás

Az Access Bars kezelést Gary Douglas már több mint 25 éve kezdte el alkalmazni, tudományos kutatás sokáig nem zajlott le a témában.

Jeffrey L. Fannin, Ph.D neurológus 2015-ben készült tanulmányában 60 résztvevő agyhullámait vizsgálták egy speciális eszközzel a Bars kezelés előtt és után.

A két állapot jelentős eltéréseket mutatott.

A tanulmány beszámolója szerint a testekben beragadt energiák elkezdtek áramlani, egyfajta harmóniát hozva létre ezzel és közben gyógyító folyamatok is zajlottak.
A tanulmányban résztvevők 85 százalékban pozitív érzelmi és/vagy fizikai változásokról számoltak be.

Dr. Fannin egy meggyőző videóban mutatja be mindezt.

A kutatás eredményeképpen Dr. Fannin megállapította, hogy az Access Bars kezelés hatása ugyanazt az eredményt adja az agy számára, mintha több órás meditációt végeztek volna. A test teljes egésze ezen belül a szív és az agy harmóniába kerül, az energia szabadon áramlik, és ezzel lehetőség nyílik arra, hogy valami varázslatos változás történjen. A test összehangolódik az univerzummal, ajtót nyitva a csodáknak.

A napjainkban nem keveseket érintő probléma megoldásában, a szorongás és a depresszió kezelésében is jelentős változásokat hozhat az Access Bars kezelés elterjedése. Segít a fizikai és mentális blokkok elengedésében.

Dr. Hope tanulmányában összefoglalja: a kutatásban részt vevők eredményei alapján kijelenthető, hogy a szorongás és a depresszió tünetei a kezelést követően jelentősen, több mint 80 százalékkal csökkentek.

A résztvevők mindegyikére vonatkozóan a kezelés után nőtt az agyi koherenciájuk, megközelítve a normál állapotot. Az optimális agyi koherencia az agy összerendezettsége hatással van az agy különböző területeinek kommunikációjára, az intelligenciára, a tanulási képességekre, a kreativitásra, éberségre és a reakció időre.

Egy másik vizsgálat is hasonló eredményre jutott

Emellett DR Terrie Hope a Journal of Energy Psychology című szaklapban 2017 novemberében megjelent írása is azt mutatja fel, hoy egyetlen 90 perces Access Bars kezeléssel a szorongás és a depresszió tüneteinek súlyossága több mint 80 százalékkal csökkenthető.

A mai rohanó világban ez igazán figyelmet érdemlő eredmény, hiszen a kezelést bárki képes elsajátítani, maga a kezelés egy óra alatt véghezvihető – ezzel könnyedséget teremtve a saját és a mások életében is.

A tudományos eredményektől eltekintve, amit te magad érezhetsz a Bars kezelés után, hogy könnyedebb és nyugodtabb vagy.
A feszültségek eltűnnek a testedből és minden, ami addig feszültséget teremtett az életedben apróságnak tűnik.

Mit teremthetsz vele, ha te magad is elsajátítod a Bars kezelést?

Lehet, hogy az egész életed megváltozik. A befogadásod és a tudatosságod minden újabb kezeléssel folyamatosan növekszik és a kapcsolataidban is több könnyedség születik.

Neked is segíthet az Access Bars kezelés, ha:

  • mentálisan nagyobb stabilitásra vágysz
  • több motivációt szeretnél az éltedben
  • több örömöt és boldogságot kérsz az életedbe
  • megszabadulnál az alvásproblémáidtól
  • szorongsz vagy depressziós vagy
  • hosszabb ideje, vagy gyakrabban fejfájás gyötör
  • azt veszed észre, hogy nehezen tudsz koncentrálni, vagy túlbonyolítasz dolgokat
  • kiegyensúlyozottságra vágysz
  • kimerült és stresszes vagy
  • egészségesebb szeretnél lenni
  • optimálisabb testsúlyra vágysz

A Bars kezelést nem lehet túladagolni, kaphatod havonta, hetente vagy naponta akár többször is.

Világszerte ma már 173-nál is több országban használatos az üzleti életben, iskolákban, börtönökben és az átlagemberek mindennapjaiban egyre több embert hozzásegítve a az egészségesebb kiegyensúlyozottabb élethez.

A tanfolyamok közt ha körülnézel, nagy valószínűséggel éppen találhatsz nálam Access Bars kezelést. Vagy írj nekem, ha érdekelne egy kurzus!

Elengedés – Mi a módja, hogy elengedd a környezeted korlátozásait?

Elengedés – Mi a módja, hogy elengedd a környezeted korlátozásait?

 

Meg akarod érteni mások működését és leállítod magad, ha nem értesz valamit?
Mennyire koncentrálsz arra, hogy megértsd a családodat, a barátaidat a környezetedben lévőket?
Volt már valaha az az érzésed, hogy nem a saját életedet éled?
Hogy úgy érzed, nincs helyed a világban és az életed a párkapcsolatod minden részletében másolja a szüleidét? Ha bármelyik kérdésben érintett vagy, akkor a Mimikri energia neked szól.

Ne akard lemásolni, hogy megérthesd

A mások útjai és valósága biomimetikus és biomimetrikus mimikrijének eltörlése, megsemmisítése és feloldása az Access Consciousness® egyik testkezelése, amelyet a testen futtatunk.
Feloldja, megsemmisíti és törli az energetikai lenyomatokat, amelyeket a mások utánzása miatt zártunk a testünkbe azért, hogy megértsük és segítsük őket. elengedés a megfelelési, beolvadási kényszer terén
A mimikri energia használatával éberek lehetünk rá, amikor olyat választunk, ami valójában nem mi vagyunk.
Segít kilépni a megszokásaink csapdájából, minden automatikus működésünkből, ahol nem merünk, vagy nem tudunk mást választani.

Hajlamosak vagyunk rá, hogy alárendelődjünk a szüleinknek, a párunknak vagy bármely tekintélyszemélynek az életünkben – meg akarjuk őket érteni és ebbéli buzgalmunkban másolni kezdjük őket.

A megszokások és a minták szerep a mindennapjainkban

Öntudatlanul átvett, minták és megszokások között élünk, mindent másolunk azt is, amit másolunk és azt is, aminek ellenállunk.  Van, aki inkább megállítja az életét, ha nincs, akit másoljon, akit követni tudna.
A múltban gyökeredző társadalmi minták másolása a társadalom hamis elvárása, mégis mindannyian ezt tesszük öntudatlanul.
Úgy érezzük, mindenképpen meg kell értenünk a világot, a környezetünkben élők gondolkodását és mindezt másoláson keresztül tesszük meg.
Meg akarjuk érteni a szüleink, a párunk, a gyermekeink viselkedését. Beleolvadunk a világukba, kopizzuk a megoldásaikat a reagálásukat bizonyos szituációkban.

A megértést kapcsolódási pontként használjuk, mintha csak akkor lehetnénk elfogadóak, ha azonosulunk. Mindannyian ebből az érdekes nézőpontból működünk még akkor, ha ez alapvetően tévedés.

Az elfogadás és a megértés egymástól függetlenek. Az elfogadásnak nem feltétele, hogy azonosuljunk, a megengedés állapota a saját igazságunkhoz való ragaszkodás elengedése ítéletmentes térből.
Különbözik a nézőpontunk, de ezt nem akarjuk mindenáron bizonyítani, képesek vagyunk teljes megengedésben lenni a mienktől eltérő nézőpontokkal.
Ennek nem feltétele e megértés, megkönnyítheti az elfogadást ugyan, de semmiképpen nem feltétele. A  megengedés szabadsága senki és semmi ellen nem küzdeni, teljes elfogadással fordulni minden és mindenki felé tisztelve a nézőpontok sokszínűségét.

Az okok lényegtelenek – elengedés a megértés megszokott ‘kényszere’ terén

Ha mindenáron meg akarunk valamit érteni, akkor fel kell derítenünk az okokat, pedig az ok lényegtelen, egyszerűen ez csak egy választás, amit valaki más hozott meg. Mi nem biztos, hogy ugyanazt választanánk, de választhatjuk az elfogadás szabadságát. Szükségtelen a magyarázatok, hibáztatások, bűnbakkeresés és önigazolások gyártása.

Ha a megértés lényegtelen lenne, te mit választanál?
Ha nem akarnál, mindig mindent megmagyarázni, mennyi könnyedséget teremthetnél az életedbe?

A megértést arra használjuk, hogy megtaláljuk az értéket és a választások hasznosságát igazoljuk. Ehhez meg kell ítélnünk őket jónak vagy rossznak, helyesnek vagy helytelennek. Ha az elengedés megtörténik ezen a téren, abbahagyod az ítélkezést, nagyot fordul az életed.
Ezzel magunkra ragasztunk és a viselkedési mintázatunkba építünk olyan működési mechanizmusokat, amelyek valójában nem is mi vagyunk, csupán a spontán másolásunk eredménye.
A beragadt nézőpontok oldását a Bars kezelések mellet a Mimikri testkezelés is remekül oldja.

Elengedés a megfelelési kényszer terén

Hajlamosak vagyunk rá, hogy azon aggódjunk, hogy mások vajon mit gondolnak, rólunk vagy mit szólnak ahhoz, amivel foglalkozunk. ha más vagy, légy tényleg más
Mi van, ha mindez egyáltalán nem számít?
Mi van, ha abbahagyhatjuk a mindenáron megfelelni akarást másoknak?
A Mimikri kezelés segít abban, hogy függetleníthesd magad a mások véleményétől, ítéleteitől, elvárásaitól. Minél többet adsz, illetve kapsz ebből a finom testkezelésből, annál könnyebben tudod ezt megtenni.

Mi lenne, ha vállalnád önmagad?

A Mimikri energia segít az éberséged növelésében, tudni fogod, mi működik neked.
Könnyebb lesz választanod és teremtened a neked való életet.
Használhatod a

Kihez tartozik?

Mihez tartozik?

kérdéseket, amelyek hozzájárulást adnak a tisztánlátásodhoz és az éberséged folyamatos növekedéséhez, hogy felismerd azt, ami nem is tied csak azt hiszed.
Megtalálhatod, ami neked könnyű és neked igaz.
Ha semmi nem számítana, sem az okok, sem a miértek és a megértés sem lenne, fontos milyen életet választanál?
Mi lenne, ha elkezdenéd végre a saját életedet élni mások útjainak másolása nélkül?

 

Access Bars mint kiegészítő szolgáltatás

Szeretném megosztani veletek egy csodás tapasztalatomat az Access Bars kezelésekkel kapcsolatosan.
Csillánál kipróbáltam a Bars kezelést, amit azóta is folyamatosan kér a testem, amikor csak tehetem, részt veszek az ajándékozásokon és néha beillesztek a naptáramba egy-egy baráti csere-berét is.
Az életem egyik eddigi legjobb, talán a legnagyobbat teremtő választása volt a Bars tanfolyam elvégzése. A saját életem virágba borulása mellett az üzletem is szédületes fejlődésnek indult.
A vendégeim imádják a Bars kezelést. Amellett hogy többször visszatérnek, hogy a kozmetikai kezelések mellé futtassam a bárjaikat, kérés nélkül tovább ajánlanak és a vendégköröm folyamatosan újabbakkal bővül.
Hogy lehetek ilyen szerencsés?
Végtelen hálám feléd Csilla, amiért megismertettél ezzel a módszerrel és nem kérdés a számomra, hogy további Access eszközök használatát is meg fogom tanulni.
A következő azt hiszem a Facelift lesz, hadd fiatalodjanak a vendégeim.

Aki még nem járt nálam és az eddigiekkel felkeltettem az érdeklődését, néhány szóban összefoglalom milyen is egy Bars kezelés.
A kliens fekvő pozícióban van, ha valamilyen okból ez nem lehetséges, akkor ülhet is. A pakolások, krémek felszívódására várva futtatom a 32 energia pont valamelyikét, vagy ha a kliens kéri, akkor mindet.
Ezek különböző életterületekhez kapcsolhatók.
A vendégeim kedvencei az öregedés pirítója és a pénz, kontroll illetve kreativitás pontok fej-fej mellett  a beültetett gyűrűvel.
A vendég kipihent, ellazult állapotba kerül, a kiváló kozmetikai termékek és kezelés kombinálva a Bars kezeléssel felér egy generál felújítással.
Ha te is ápoltabb szebb, tudatosabb, kiegyensúlyozottabb, kipihentebb, egészségesebb és sikeresebb szeretnél lenni, vagy több lehetőségre vágysz az életedben, akkor megtalálsz.
Várlak szeretettel.