Theta letöltések, kihúzások – Te hogy csinálod?

Tanultál már Theta Healinget, és elméletben tudod, hogy bizonyos dolgokat ‘ki kell dobnunk’, másokat pedig be kellene töltenünk? Lazán csinálod, vagy pontosan? És vajon működik-e Neked az érzelmek energetikai letöltése? Esetleg félsz ‘törölgetni’, ‘töltögetni’ csak úgy dolgokat? 

A Theta Healingre jellemző, hogy sokan eljutnak az Alap, vagy a Haladó szintig, aztán megtorpan egy kicsit a tanulás lendülete.

A Dig Deeper – Áss mélyebbre az a tanfolyam, ahol igazán el lehet mélyíteni az ismereteket, és több napon át csak nézzük, nézzük, pontosan mi hogy működik, mik az összefüggések. Nagyon izgalmas!

A Theta Healinget érdemes precízen, az instrukciók mentén használni, és ez talán nem annyira elterjedt. Pedig hiába nem hivatalos tudomány, hanem spirituális technika, itt is érdemes újra és újra visszanyúlni az eredeti tananyaghoz. Két alapdolgot emelnék most ki.

Első: Törlés, kihúzás  és letöltés – méghozzá pontosan

A Theta Healing egyik alap eszköze, hogy amire nincs szükségünk, ami  belénk ragadt hitrendszer, most vagy korábbi életből, ez változtatható. Ez hasonló például az Agykontrollban használt törléshez, itt is, ott is a Felsőbb erőre bízzuk rá, amit megtalálunk és eltávolítunk. 

Csakhogy Vianna Stibal módszerénél ez pontos koreogáfia alapján megy. Használjuk a könyvet:)

A Theta Healingben nem mi törlünk, hanem kérjük az energetikai változást. Elrendeltetett, mondjuk a tudatalattinak, hogy elfogadja, megengedje a változást, és kérem a Teremtőt! Amik tartalmazzák a pontos eljárást lépésről lépésre: az Alap és Haladó tanfolyam munkafüzetek – de a könyv is sok mindent leír -, valamint a  Dig Deeper tanfolyam tananyaga.

Hogy is működik?:)

Ha kezelünk valakit, minden esetben szóbeli engedélyt kérünk, hogy beléphessünk az energiaterébe, hogy hitmunkát és érzelmi munkát végezzünk.

Alapszinten például ezt csináljuk: Felemelkedünk a Mindenség Teremtőjéhez (ennek van egy folyamata, amit végig kell csinálni), és elmondjuk az elrendelést. “Mindenség Teremtője elrendeltetett, és kérem, hogy X.Y. programját húzd ki, érvénytelenítsd, engedd el alapszinten..”

Majd jön a genetikai, történelmi, és a lelki szint. Dolgozhatunk mind a négy szinten is egyszerre, de akkor is ismernünk kell a lényeget.

Ajánlom az Alap tankönyv 95. oldalát is!

Második: Ott lenni tudatosan

Amivel még hatékonnyá tudjuk tenni a munkánkat, az az, ha végig ott vagyunk és tanúsítjuk, látjuk, érzékeljük, érezzük mi történik.  Mikor belépünk valakinek a terébe, vizualizálhatjuk, ahogy a szintek megmutatják magukat. Vizualizáljuk a teljes folyamatot, ahogy elmennek, távoznak az energiák, és ahogy jön az, amit kérünk helyette és beépül.

Ha nem tanúsítjuk a Theta Healing során, amit elrendeltünk és kértünk, nem következik be – ez egy fontos alapszabály. Minden csak tanúsítás révén következik be. 

Ugyanígy például a lélektöredékekkel is úgy dolgozhatunk, ha nemcsak mondjuk a szöveget, hanem tanúsítjuk, végigkísérjük, látjuk, érezzük. És addig ott vagyunk, amíg a folyamat le nem zajlikHa nem látjuk (még), eleinte képzeljük el, hogy látjuk. Később érdemes törekedni arra, hogy tanúsitsuk, vagyis kellő éberséggel és megengedéssel a valódi szub atomi szintű változás tanúi lehetünk. Ha ott a figyelem, ott az energia, akkor történik meg a változás, a gyógyulás. Ez egy Univerzális Kvantummechanikai törvény. 

Amennyiben ezek után úgy érzed, érdemes gyakorolni a kicsit régebben tanultakat, akkor természetesen várlak szeretettel a következő kurzuson:)

A következő Alaptanfolyamon július elején tanulhatsz, vagy ismételhetsz <3

Theta Healing® Alaptanfolyam Tatabánya – Július 9-11.

Köszönöm hogy elvégezhettem a Théta Haladó tanfolyamot

Kedves Csilla.

Nagyon hálás vagyok azért, hogy megtanítottál arra, hogy higyjem el amit érzek-látok, és a technikára, amit mindennap tudok használni. Köszönöm!

Képzeld el, hogy éjszaka rosszat álmodtál. Felkelsz. Hűvös érzésed van. Nem tudod hogy mi volt az oka, a legtöbb ember azt mondja, van ilyen. Visszaalszol, és megint rosszat álmodsz. Furcsállod, de van ilyen.
A Theta healinggel már az első felébredésnél tudod, hogy valami nincs rendben, megtisztítod a szobát, és láss csodát, újra jól alszik mindenki. De ha valaki még ügyesebb akkor védelmet kér a szobára még alvás előtt ?.

Sokszor előfordul, hogy el kell érnem valakit, de nem veszi fel a telefont. Ilyenkor kérem a Teremtőt, hogy segítsen, és hivjon vissza, vagy írjon vissza az adott ember. Visszahívnak, rendszerint. Működik.

Több hitrendszeremet is cseréltem. Volt egy olyan hitrendszerem, hogy az emberek, ügyfelek, partnerek csak akkor beszélnek velem, ha én hívom őket.
Ha nem hívom, akkor ők nem kérdeznek, és nem mondják el a műszaki gondjaikat. Nem hívnak hogy egyeztessenek időpontot velem. Lecseréltem a hitrendszerem, és azóta rendszeresen kapok telefonokat, kérdésekkel, feladatokkal, időpontegyeztetéssel.

Elképzeltem egy álomforgalmat a cégnél a szeptemberre. Aki ebben a szakmában dolgozik tudja, hogy egy csúcsdöntés óriási energiabefektetéssel jár, és néha még az sem elég.
Szeptemberre a júliusba leírt álomforgalom amit manifesztáltam összejött.
Kiugrottam a bőrömből!
Most hogy sikerült, minden hónapra nagyobb és nagyobb számokat kérek.
Most októberben valami furcsa volt. Olyan mintha megállt volna az üzlet pár napra. Kérdeztem a Teremőt, van-e valami a blokkol. Igen.
Eltávolítottam a blokkoló tényezőt, és kértem, hogy kapjak egy megrendelést, 1 órán belül, hogy megbizonyosodjak, tényleg nem blokkol semmi. 15 perccel később kaptam egy megrendelést.

Volt hogy a feleségemmel valami diszharmóniát éreztünk. Mindketten hevesebben szóltunk egymáshoz. Meglepő volt, mert imádom őt, és ő is engem. Ránéztem a kapcsolatunkra, és kaptunk egy blokkoló energiát.
Elküldtem a Teremtő által, és pár parc alatt helyre állt a rend.

A múltkor a garázskaput nem tudtam lezárni a távirányítóval, mert lemerült az elem. Már egy hónapja le van merülve, csak nem volt időm kicserélni. Pár napja teljesen beadta a derekát, és nem zárt le. Ott álltam, hogy most mit csináljak, nyitott kapuval mégsem indluhatok el.
Kértem a Teremtőt, töltse fel az elemet. 1 perc elteltével, újra működött a távirányítóm. Még aznap elvittem kicseréltetni a távirányítót, és megkérdezték hogy van baja az elemnek? A feszültsége ugyanakkora mint az újnak….

Zavaró zajok, emberek, idegesítő dolgok. Ilyenek mindenki életében vannak. Volt olyan éjszaka hogy egy kutya folyamatosan ugatott a melletünk lévő házban. Már zavart.
Kértem a Teremtőt, hogy segítsen a kutyának megnyugodni, és hogy csöndben végezze tovább házörző tevékenységét. Így lett ? Csönd lett.

Előfordul, hogy fáj valamink. Mondjuk a fejünk, hasunk. Ilyenkor óriási segítség,hogy tudjuk mitől fáj, és hogy mi az orvosság. Lehet csak azért fáj a fejünk, mert nem aludtunk jól, vagy csak túlhajtottuk magunkat.
Ilyenkor gyorsan el lehet múlasztani ezeket a fájdalmakat a Theta Healinggel. Lehet azért fáj a hasunk, mert nem tesz jót egy adott élelmiszer. Lehet évek óta, csak nem tudunk róla.

A Theta Healing óta sokkal érzékenyebb lettem, sokkal több mindent érzek, és látok. Bárki elmegy mellettem, ha akarom, látom mi van rajta, és mik a blokkjai. Ez óriási.

Számomra nagy megnyugvás, hogy bármi történjen, mindig van velem egy 100 %-ban működő technika, amivel bármit el lehet érni. Nincs határ, nincs korlát.

A DNS1 alaptanfolyam egy ugrás volt számomra.
A DNS2 Haladó tanfolyam pedig egy dimenzióugrás.
A DNS3-at pedig nagyon várom ?

Köszönöm hogy elolvastad.

Az üzenet minden sora, minden szava, és minden betűje programozva van Theta Healinggel.
– Ménesi Márton-