Tavaszi ébredés új energetikával

Tavaszi ébredés új energetikával

Kicsit hosszúra nyúlt ez a téli időszak, érdemes kipihenni és feltöltődni. Igen sokan voltak betegek, a vírusos időszak idén télen keményebb volt az átlagosnál. Így most ahhoz adnék ötleteket, hogy válthatunk át energetika terén tavaszi üzemmódra. Ennek eljött az ideje, hiszen pár nap és itt a tavasz!

Ha most februárban hangulatzavaraid vannak, nehezen alszol, lelassultál, az nem csoda, a negatív közéleti hírektől a túl sok négy fal közti létig ehhez sokminden hozzájárulhatott. 

Mit érdemes tenni most? 

Méregtelenítés 

Kicsit elcsépelt, valamint sokféleképpen használt ez a fogalom. Az emberi szervezet igazából folyamatosan méregtelenít, úgyhogy erre elég rásegíteni. 

Jót teszel az immunrendszerileg most kicsit megzuhant szervezetednek, ha a tél végén elhagyod vagy radikálisan csökkented azokat a szereket, amik terhelnek. 

Ilyen a kávé, alkohol, cigaretta. Az adalékanyagokkal teli és ultrafeldolgozott ételeket érdemes most otthagyni a boltban. 

Ha nincs orvosi ellenjavallat, akkor a legegyszerűbb sok zöldséget és gyümölcsöt bevinni, lehetőleg nem vegyszerrel kezeltet. Préselt zöldséglevekkel, levesekkel, sok folyadékbevitellel, gyógyteákkal – például csalánteával – is átmoshatod a szervezeted. 

A gyerekeknek, tizenéveseknek nem veszélytelen a méregtelenítés, de ők is letehetik kicsit az M&M-s zacskókat és Mekis fogások helyett ehetnek egy kis nyers zöldséget. 

Internetes méregtelenítés

Miután sokkal kevesebbet vagyunk télen a természetben – kivéve aki bírja a nulla fokot odakint – és feltehetően sokkal több órán át nyomkodjuk a telefont, tél végén ideje egy kicsit megszabadulni a internet használattól. 

A közösségi média különösen agybomlasztó, ha nem céltudatosan használjuk. Rengeteg ‘szemétbe’, hamis információba, reklámba botlik az ember. A sok képi inger lefárasztja az agyat, elvon a valóban fontos dolgoktól. 

Ennek adhatsz keretet, például elhagyhatod a közösségi oldalakat egy hétre, vagy mondjuk 21 napra. 

Érdemes a hírek fogyasztását is limitálni, vagy aki az online játékokkal töltötte az üres órákat télen, azt lerakni legalább pár napra. Érintkezz minél többet személyesen másokkal, de lehetőleg azokkal, akik nem szívnak le energiailag két másodperc alatt. 

Mentális toxinok kivezetése 

Nincs könnyű időszakban az ország, a világ, és bármennyire is spirituálisak vagyunk, hat ránk a környezetünk. Aki érzékenyebb, arra ez hatványozottan igaz. 

Vezesd ki a toxinokat, a szennyeződéseket, negatív energiákat Theta Healing technikával, kérd az Univerzumot, hogy vigyen el mindent a fénybe, ami nem hasznos, nem szolgál téged. Ha ‘húzós’ helyen jártál, például kórházban, tömegközlekedésen csúcsidőben, akkor nap végén is kérheted ezt.

Szuperek lehetnek az Access testkezelések is. Szabadulj meg Barssal attól, ami nem tápláló a számodra. 

A hipnózis is alkalmas minderre, gyere kezelésre!

Menj ki!:)

Egyre növekszik a fény, érdemes kihasználni, hagyd el a lakást, és menj ki a természetbe. 

Kapcsolódj a nappal, jó levegővel, élővizekkel – egyelőre utóbbit csak a partról. Töltekezz az elemekkel, kirándulj már tavasz elejétől – ehhez remek indok lehet például a medvehagyma szedés – ez az első ehető növény ami megjelenik, és idén már februárban felbukkant. 🙂 

Emellett a testmozgás, a szaunázás is segít pörgetni az anyagcserét. 

Ha úgy érzed, hogy el vagy akadva

vagy be vagy ragadva valamibe, akkor ne söpörd szőnyeg alá. 

Először magadon próbálj segíteni, használva a technikákat. Ha még úgyis úgy érzed, hogy nehéz valami, kérj nyugodtan segítséget!

Akár társaidtól, a csoportból, vagy tőlem is kérhetsz konzultációt, hogy ránézzünk, és kioldjunk, töröljünk dolgokat, amik már nem szolgálnak Téged. 

Így egy megújult energetikai pályára tudjál állni, ami tavasszal, az új energiákkal, a rügyfakadással még jobban megmutatkozik majd. 

A megújulás könnyebb tiszta energetikai térben.  Ez minden energiára értendő, fizikai, pszichikai, spirituális és szellemi energiára egyaránt, és ezek harmóniájára.

Theta mély manifesztációs ásás bőségre – egy valós kezelés

Theta mély manifesztációs ásás bőségre – egy valós kezelés

Az alábbi egy kezelés leírása, de te is használhatod a tapasztalatainkat saját ásásodnál! (a nevek nem valódiak, engedéllyel közlöm az esetleírást)

Kata elképzelte, mi történik akkor, ha végtelen mennyiségű pénze van.

Több országban vizualizált házakat, amelyeket korlátlan vagyonából finanszírozott. A Föld bolygót is megtisztította számos helyen.

Megkérdeztem, kiket lát a házaiban?

Többeket lát, ha benéz a házaiba, így a testvére is oda jár időnként hozzá.

Megkérdeztem, mit szól a vizualizációban a környezete a gazdagságához?

Azt mondta, minden tökéletes, mindenki együtt örül vele, csak a testvére, Tamás irigykedik rá.

Az, hogy a fivére elirigyli, ami az övé, ez számára – a valós életben –  régóta probléma. Már mindent próbált adni neki, anyagiakban és lehetőségek terén. De úgy tűnik, nem tud eleget adni, ő nem kap viszonzást a testvérétől.

A manifesztációs ásás során rátértünk arra, mit nyer ő ezzel?

Mi a helyzetben a nyeresége, amiért ezt fenntartotta? Kata a saját értékeire jött rá fokozatosan ezen a helyzeten keresztül, és tanulta, valamint tanította a tisztánlátást, az önzetlenséget, a szeretetet, ítéletmentességet, megbocsátást, és az értékrendet, mint erényeket. Azaz, hogy mi az, ami érték az életben a pénzen, gazdagságon túl? A szeretet áll az első helyen, és az emberi kapcsolatok.

Kiteszteltük, mi áll az egyensúlytalanság, testvérek közti zavaros kapcsolat mögött?

Az jött, hogy az előző életben gyökerezik a rossz kapcsolat. Egy korábbi életben egy karmikus fogadalmat tett Kata, aminek a lényege a megmentés volt.

A fogadalmat a Teremtővel befejezetté nyilvánítottuk, elküldtük. Letöltöttük az erényeket, és Kata a megbocsátás folyamatán végigment. Gyógyítottuk a helyzetet.

Kata vizualizálta, hogy mindketten túlléptek azon a szituáción, hogy az egyik féltékeny és követel, a másik szorong emiatt és adni próbál. Tiszta lappal indult Kata és Tamás is a kezelés után, és többé nem akadályozta magát a bőségteremtésben amiatt, mert a testvére rosszindulatától tartott.

Ami érdekes volt ebben, hogy a helyzet egy nagyon mélyen rejlő okban gyökerezett. Volt egy karmikus, életeken át működő fogadalom, amit oldani kellett, és hiába dolgoztunk már korábban is a helyzeten, a testvérével való kapcsolatán, ez eddig nem jött elő.

A térben érzékelhető volt a változás, és nagy megkönnyebbülést okozott Katának is.

Érdemes a mély ásást használni

és felhozni a rejtett szándékokat, okokat. Ehhez az kell, hogy kinyíljon a tér és megmutassa a valódi okot. Hogy ez mikor történik meg – itt sem rögtön oldódott meg ez a kérdés – előbb, vagy később, az változó lehet, de ha dolgozunk a témán, feloldhatjuk a nehéz helyzeteket.

Mi a mély ásás? Ez egy továbbfejlesztett ásási – nagyon tömör összefoglalással: probléma feltárási és feloldási – technika, a Dig Deeper kurzuson tudod begyakorolni.

Más esetleírásokat, sikertörténeteket is olvashatsz a Sikertörténetek oldalon!

Instruktori beszámoló és újévi Theta varázslat

Instruktori beszámoló és újévi Theta varázslat

Január 10-én egy különleges instruktori találkozó volt, ahol nagyon jó érzés volt azokkal a társaimmal együtt lenni – enni, nevetni – akikkel együtt kezdtük a Thetát. Szinte mindenkivel ugyanakkor indultunk, bár voltak, akik később csatlakoztak a Theta Healing instruktorokhoz.

Nagyon érdekes volt hallgatni a beszámolókat mindenki részéről, aki a közösség előtt beszélt. Sok vicces sztorit és új információt hallhattam, és ez azóta is érezhetően új lendületet adott nekem.

De főleg az energia, ami ott jelen volt az instruktor társaim között, volt nagyon különleges élmény a számomra. A magabiztosság, feltétel nélküli szeretet, a segítőkészség energiája. Teljesen jelen volt, hogy hiszünk abban, hogy a Thetával mi adhatunk az embereknek, és ezzel milyen azonnali változásokat generálhatunk.

Bár szemináriumokon, továbbképzéseken online gyakran látjuk egymást, de sajnos ritkán találkozunk élőben. Korábban voltak instruktori zoomok, amiken az új képzések tapasztalatait a résztvevők megosztották mindenkivel. 

Most csodás volt hallani, mit tapasztaltak, kikkel találkoztak 

azok, akik Mexikóban voltak tanfolyamon, vagy Hawaiion, Svájcban, a legeslegújabb képzésen, a DNS4 képzésen. Ők magukkal hozták az élő találkozónkra az energiát a DNS4 vagy éppen a Létezés 7 síkja tanfolyamokról, akik elvégezték. 

Ez – talán mondani sem kell – számomra is hívogató. Ki van jelölve az út számomra az új képzések felé azért, hogy még többet tudjak majd adni a Theta Healing technikákból, amit a nemrég születésnapos Vianna Stibal hoz le a bolygóra, és oszt meg velünk. 

Vianna Stibal
kép forrása: ThetaHealing by Vianna Stibal – Facebook

 

Érzem, hogy a Theta számomra már az életem részévé vált, szintetizálódott bennem. Nagy hálával tartozom ezért magamnak is, az összes konzulensnek, azoknak, akik konzultációra jönnek, akiknek leolvasásokat végzek (amiket majd folytatok hamarosan:) ), akiknek tanúsíthatom a letöltéseket.

Köszönet, hogy vagytok, és ebben a feltétel nélküli szeretet térben együtt teremthetünk továbbra is.

Egy kis ajándék: Vianna újévi manifesztációs varázslata

Írd fel egy lapra, mit szeretnél az évben teremteni! Írd meg a manifesztációs listádat.

Fotózd le!

Égesd el a papírt.🔥 Ezzel teljesen elengeded. Persze a fotó megmarad róla, hogy pár hónap múlva ránézhess, mi valósult meg. 

Ezt bármikor megteheted, nemcsak újévkor, akár most is, vagy később. 

 

Az év 10 legnépszerűbb blogcikke

Lássuk, mit olvastak az oldal látogatói a legszívesebben 2024-ben. 🙂  És ha most év végén van egy kis időtök, esetleg találtok gondolatébresztő olvasnivalót az alábbiak közt.

A toplista élén az oldalamon mindig a manifesztációval kapcsolatos írások állnak, így az idei blogcikkek közül is egy ilyen témájú emelkedik ki. 

Az első helyezett

Az azonnali manifesztáció

A téma sok olvasót érdekel, és persze fontos is, hiszen mindannyian szeretnénk, ha a számunkra legjobb dolgok megvalósulhassanak, akadály nélkül. Ezért még pár blogcikk született róla, 

A második legolvasottabb cikk

is ezek közé tartozik: 

Hogy jöjjön végre össze a manifesztáció?

A harmadik legnépszerűbb cikk 

arról szól, hogy nyitottam a hipnózis irányába. Ez még a tanulási fázisban íródott, azóta már szerencsére zajlanak a kezelések is. 

Hipnózist is választhatsz már nálam

A negyedik, amit a legszívesebben olvastatok az idei cikkek közül:

Miért teremtünk magunknak rossz dolgokat, és hogy hagyjuk abba?

Mert ugye mindannyian csodálatos teremtők vagyunk, és folyamatosan teremtünk – csak éppen nem csak szuper dolgokat. 

Az ötödik legsikeresebb blogcikk

igen fontos, hiszen egy technikáról szól, amivel fokozatosan, hagymahéjról hagymahéjra haladva dolgozhatunk magunkon, és feloldhatjuk a traumákat, sérelmeket. 

Theta Healing ásás – néha akkor is, amikor nem is gondolnál rá

A hatodik legolvasottabb

Hol a probléma gyökere – jelen vagy előző élet?

Ez egy izgalmas téma, és ha haladóak vagyunk Thetában, akkor aránylag könnyen kideríthetjük, előző élettel, őseink életével vagy a gyerekkorunkkal kell foglalkoznunk. 

A hetedik 

arról szól, hogy a Teremtővel néha kicsit döcögős a kapcsolatunk, de a hiba sosem az ő készülékében van. Gyakran szeretnénk kontrollálni a folyamatokat, pedig a könnyedség, játékosság rengeteget segít a teremtésben. Csak érthető módon nem mindig megy, és olyankor elveszítjük a hitünket – de hát ez mindig így volt, a Biblia tele van ezekkel a történetekkel, Isten mást se magyaráz, mint hogy kérj és megadatik.

Kapcsolatfelvétel a Teremtővel, és gyorssegély eszközök, ha gond van

A nyolcadik legsikeresebb

blogcikk egy olyan téma, aminek igazáról meg vagyok győződve. Sokan már erejük végeztével, csak ha már nagy baj van, akkor fordulnak hozzám. 

Pedig segítséget kérni akár apró gondoknál is lehet, szabad, és érdemes. Felesleges a végsőkig egyedül próbálkozni, ha elérhető a támogatás. 

Már az első jeleknél “jogod van” konzultációt kérni

A kilencedik

beszámoló a Karma tanfolyamról. 

Egy nap a Karma tanfolyamon – résztvevői szemszögből

Ezen a kurzuson téged is szeretettel várlak 2025ben is!

a tizedik 

Hogy érheted el a DNS3 kurzust és mit rejt a számodra?

Ebben a blogcikkben azt szerettem volna kibontani, hogy milyen előzetes tanfolyamokkal lehet bejelentkezni a Theta Healing egyik legmagasabb szintű kurzusára. 

Több módon is, többféle előfeltétel választásával jöhetsz a DNS3-ra hozzám. És az is érdekes lehet, mivel gazdagodsz, ha elvégzed ezt az öt napos képzést!

Érdekességként:

A 2024-es blogcikkek mellett ebben az évben egyébként magasan a legeslegolvasottabb egy 2023-as cikk volt, ez pedig a

A manifesztáció lépései

Mindenkinek nagyon köszönöm, hogy olvastok, érdeklődtök, látogattok! 

 

2024-es évem – sok változással :)

2024-es évem – sok változással :)

Nagyon hálás vagyok az idei, 2024-es évért. Remélem a Tiéd is fordulatosan és érdekesen alakult! 

Elkezdtem Theta Healing DNS3 tanfolyamokat tartani – először élőben, majd novemberben online is. A szükséges végzettséget 2023 végén szereztem meg, Vianna Stibaltól személyesen, vagyis online, az ő kurzusán. 

Egyre több online kurzust tartok, ami lehetőség lehet mindenkinek, akinek bonyolult megoldani az oda-vissza utazást. Nagy öröm, hogy az ország túlsó felében levőkkel is kapcsolatba kerülhetek így, és számos alkalommal külföldön élőknek is tartottam táv tanfolyamot.

Nagyon gyakran végzek online, vagy telefonon Theta Healing konzultációt. Számomra könnyű ez az opció, egyre jobban beleszeretek, hiszen az energiákat és információkat akadály nélkül olvashatom le, és 100%-ban a lényegre törően dolgozhatunk.

2024-ben is volt, hogy ‘zártkörűen’, azaz nem meghirdetve tartottam kurzust olyanoknak, akik egymás közt szerettek volna tanulni, vagy éppen egyedül. ‘VIP’ kurzust te is kérhetsz. Még felár mentes 🙂 csak az időpontot kell megtalálnunk!

Észrevehettétek, hogy a fókuszt áthelyeztem a Thetára

és elindultak a hipnózis kezeléseim. Számomra az év egyik legnagyobb meglepetése, amit az élet hozott a hipnózis

Megérzés vezetett rá, és még sokkal meggyőzőbbnek bizonyult, mint előtte gondoltam volna 💜

Hipnózist nem tanítok, hanem kezelek vele, méghozzá személyesen, két helyszínen: Naszályon és Budapesten. Úgy érzem a hipnózisban még rengeteg minden van a számomra, és a számotokra is. 

Több Karma tanfolyamot is tartottam

Ez egy saját koncepción alapuló, több szálat ‘összedolgozó’ kurzus, aminek a segítségével a résztvevők sokmindent megérhetnek a karma fogalmával kapcsolatban, és gyógyíthatják a saját karmájukat. És még sokminden mást is tartalmaz ez a nap ezeken felül. 

A live leolvasások is futottak idén. Ezek nem folyamatosak, de 2025-ben is lesz, amikor be tudom ezeket iktatni, a Facebook csoportomban jelzem majd a lehetőségeket. Emellett letöltéseket tanúsítottam a csoportban.

150 letöltést csatornáztam le és tanúsítottam, kb 8000-szer. 

Gyönyörű helyszínen vagyok a fővárosban

Budapesten új helyre kellett költöznöm, és gyakorlatilag egy pillanat alatt befutott a legjobb lehetőség. Még csak pár hete kezelek itt hétfői napokon, de máris látható, nagyon beválik ez a szép, igényes stúdió. Jobb helyen szinte nem is lehetne, hiszen a központban van, a 4-6 villamos vonalán, a Vígszínház tőszomszédságában. 

2025-ben téged is szeretettel várlak itt, vagy Naszályon, vagy bárhol! 

Az idei évet pedig még egy Access Bars és testkezelés csere bulival dobjuk fel.

 

Miért teremtünk magunknak rossz dolgokat, és hogy hagyjuk abba?

Miért teremtünk magunknak rossz dolgokat, és hogy hagyjuk abba?

Az életünket mi teremtjük, ez a tudatossággal élés egyik alap igazsága (“Ahogy kint, úgy bent”). Persze a valóságunk teremtése nagyon sokrétű, vannak benne tudatalatti motívumok is, miközben a manifesztálás tudatos része éppígy nagyon fontos. 

Biztos veled is előfordult már, hogy egyszer csak nekiduráltad magad, átkattant valami, eldöntötted, hogy valamit megcsinálsz, és így is lett. A szívből jövő kívánság, ha valamire igazán vágyunk és nem törődünk az akadályokkal, megvalósítja magát. 

Mindez azt jelenti, hogy ha most körülnézel az életedben, minden 

  • életeseményt
  • lehetőséget
  • körülményt 
  • aktuális problémát 
  • kapcsolatot

te “manifesztáltál össze” magadnak. Éppúgy mintha csak a boltban vásároltad volna össze a hozzávalókat. 

(Igen, az új, hangos szomszédok sem véletlenül jelentek meg.)

Ha fejlődsz – tudatosságban, spirituálisan, emberileg értve – akkor ezt abból veheted észre, hogy az életed a korábbiakhoz, mondjuk tíz évvel ezelőtthöz képest tisztább, derűsebb, nincsenek benne például lezáratlan ügyek ‘szörnyű’ emberekkel. 

Az életünk teremtése akkor is megvalósul, ha nem úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk. 

A félelem is tud teremteni. Még ha valaki teljesen szkeptikusan olvassa ezt az írást, az is ismerheti a jelenséget, hogy ami betegségtől félni kezdünk, azt sokszor bevonzzuk. 

A legelső lépés a tudatosság

Amennyiben nem érezzük azt, hogy csak úgy szörfözünk az élet csodás lehetőségei közt, akkor már az egy jó dolog, ha azt felismerjük, hogy mindazt amit átéltünk, átélünk, azt mi hozzuk létre magunknak. 

Hogy mi ebben a jó? Hogy még ezért is magunkat hibáztassuk? Nem ez a lényege a dolognak, és a magunk feletti ítélkezést engedjük el most is a lehető leggyorsabban.  

A jó hír, hogy nem kell gonosz erőkkel küzdeni, démonokat kergetni, elsődlegesen a karmát okolni. Persze a valóság összetett, de ha alapvetően ezt mi teremtettük, tudunk teremteni mást is.

Ha mi manifesztálunk, akkor van esélyünk a valóságunkat mássá tenni. 

De miért teremtünk magunknak rosszat?

Amikor nem vagyunk tudatosak, amikor sodródunk, ahelyett, hogy építkeznénk, akkor a dobókockát a “sors” dobja helyettünk. Ha nem kérünk és nem manifesztálunk olyan munkahelyet, párkapcsolatot, amilyet szívből szeretnénk, akkor is jönni fog valamilyen, de az messze nem az lesz, ami a legjobb, csak olyan valamilyen. 

Lehet, hogy az Univerzum még jobbat kínál fel, jelenít meg, mint amit mi kértünk – ne utasítsuk el rögtön, ami megjelenik. De ha kiderül, hogy nagyon nem a mi utunk, választhatunk mást! 

Lehet, hogy a vágyainkban megvan, mit szeretnénk az életünkbe, ám azt sok módon megállíthatjuk. 

Itt olvashatsz erről: a családból hozott vagy máshonnan bevésődött programok, negatív hitrendszerek könnyedén leállíthatnak. Ez még magas tudatossági szinten is előfordulhat. Gyakori, hogy kérjük a sikeres karriert, de a háttérben ott munkálkodik egy program, ami azt súgja, hogy méltatlanok vagyunk rá. 

Ha egy gondolat ismétlődően beugrik a semmiből, akkor az fontos tényező lehet – még akkor is, ha nagyon mellékesnek, triviálisnak tűnik. 

A tudatalattinak mindegy, a napközis tanító nénitől, a paptól vagy a gyerekorvostól ‘nyeltünk be’ egy negatív programot, ha komolyan vettük, 80 éves korunkban is gátolhat. 

Dolgozhatunk rajta többféle módszerrel,Theta technikával – szabaduljunk meg az összes korlátozó programtól. 

Mit nyerünk azzal, ha vesztünk?

Sokszor azért választunk nem tudatosan rögös utat, mert van egy hátsó ‘indítékunk’. 

Lehet, hogy tanulni akar valamit a lelkünk – akár nehézségek, fájdalmak által. Ha ráérzékelünk, mit akarunk az adott helyzetből tanulni, kimozdulhatunk belőle. 

Például egy elnyomó kapcsolaton keresztül akarja a lélek tanulni az önbecsülést – amint erre Thetában rálátunk, feleslegessé válik ez a helyzet. 

Lehet, hogy a félelem, aggodalom állít meg minket. Szeretnénk gyereket, de valójában lehet, hogy tudatalatt van egy olyan hitrendszerünk, hogy a baba vállalással a saját felnőtt életünket elveszítjük. 

Lehet, hogy rejtett előnyünk származik valamiből, ami egyértelműen nem jó nekünk. Két példa a sok lehetőség közül: azért barátkozunk valakivel, aki nagyképű, idegesítő és önző, mert ezáltal mi kedvesnek, kiváló embernek és normálisnak érezzük magunkat. 

Vagy azért teszünk meg mindent valamelyik nyomasztó rokonunknak, mert gyerekkorunkban belénk nevelték, hogy haszontalanok és rosszak vagyunk, és a szégyenérzetet, bűntudatot, értéktelenség érzést csökkenti, ha a családon belül szolgálatot végzünk. 

Az első lépés a változtatás szándéka. Egy tudatossági szinten felül – ami valószínűleg megvan, ha idáig elolvastad – egyértelmű, hogy nem kell rossz életet élni. 

A második lépés a hátsó ok felismerése, tudatosítása. Mindez Thetában sokkal könnyebb. Mi a nem tudatos előny abból, ha az zajlik ami most zajlik?

A következő, hogy változtatunk, elengedjük, amire nincs szükségünk

és hitrendszer cserét végzünk.

Amint a magunkra vonatkozó negatív programok száma csökken, egyre több jó dolgot leszünk képesek megengedni magunknak. 

Hogy eléggé jónak tartjuk-e már magunkat, azt trükkösen tesztelhetjük is. 🙂 

Nagyon egyszerű lesz: 

Ha megfigyeljük, ki idegesít, akkor abból sokminden kiderül. Amennyiben bosszantanak, dühítenek a boldog emberek, azok, akik szeretik magunkat, vagy gazdagok, akkor még van min dolgozni. 

Ahhoz, hogy pontosan ezt a boldogságot és bőséget meg tudd engedni magadnak.

Ezáltal be is vonzzad, és manifesztálni tudd!

Mindehhez a manifesztáció módszerét kell ismerned. Amint változol, a világod is változni fog.