Judit élményei a ThetaHealing konzultáción

Egy sajátos megtapasztalás ThetaHealing konzultáción Judit tollából

Theta Healing9

JUDIT ÉLMÉNYEI A THETA HEALING KONZULTÁCIÓN

Csillával évek óta ismerjük egymást. Sokszor kértem már segítségét a lelki fejlődésem, és a fizikai jóllétem alakításában. Nagyon sok közös új élménynek lehettünk eddig is részesei. Gyakran mondja, ha velem dolgozik: „Megint olyanokat tanulhattunk meg, amit még másnál nem tapasztalt.”. Valamilyen szinten úgy érzem különcnek tart. De ezt egyáltalán nem bánom. A furcsa, különc folyamatok által lehet szerintem a tudást legjobban bővíteni és kamatoztatni. Nagyon örülök, hogy kipróbálhattam – már több ízben is – nála a Théta gyógyítást.

Nem is tudom hirtelen megmondani a gyógyítás melyik fázisa a legcsodálatosabb ennél a módszernél. Bizsergető és egyben ellazító érzés, amikor Földanyával felvesszük a kapcsolatot, csakráról-csakrára haladva. Aztán kimondottan szeretem, amikor a tudatosságomat egy fénygömbbe kell helyezni és elrepülök vele az Univerzumon át, az abszolút Fény-Forrásába.

Az érzések, a színek, a képek, amik a kezelés alatt elém tárulnak sokszor hihetetlennek tűnnek. Lenyűgöző számomra, hogy „ássunk” ki a tudatalattiban – addig elzárva – lévő hitrendszereket, hiedelmeket, inkarnációs és generációs „sérüléseket”, amik a jelenben nagyon sokszor hatalmas lehúzó erővel hatnak mindennapjaink alakulására, alakítására. És leírhatatlan az az érzés, amikor a gyógyítás után érzi az ember azt az óriási és addig ismeretlen energiát, amit fel sikerült szabadítani a Théta Healing által.

Ajánlom ezt a módszert azoknak, akik elég bátrak kezükbe venni sorsuk formálását, elég bátrak szembenézni legrejtettebb önmagukkal, a családi és egyéni rögeszméikkel, elég bátrak ahhoz, hogy elengedjék ezeket a korlátozó energiaformákat, és elég nyitott szívűek ahhoz, hogy a feltétel nélküli gyógyító szeretetet befogadják és transzformálják lelkükben.

Köszönöm, hogy már eddig is millió élményben lehetett részünk együtt a fejlődés végtelen útján!

Szeretettel: Judit

A Theta Healing babát hozhat, sok éves kudarc ellenére is!

 

Theta Healing6
Egy alkalommal volt Katalin nálam Theta Healing konzultáción ősszel. 7 éve nem sikerült babával gyarapítani a családot. Már kilátásba helyezték a férjével, hogy belevágnak a lombik programba.

A beszélgetés közben kiderült, hogy Katalin most végleg elszánta magát, hogy lesz ami lesz, valahogy neki segíteni fog a Theta Healing.

Felkészülten érkezett és minden vágya az volt, hogy bármit is mutat a tudatalattija ő szembenéz vele és engedi a megoldást. Egészséges energikus és elszánt volt, készen állt a változásra Nagyon komolyan vette önmagának tett ígéretét és tényleg mindenhez adta magát, szembenézett a legnagyobb félelmével, hitrendszereivel , amelyekre fény derült a konzultáció során.
Hamarosan jött a hír, hogy a kezelés utáni napokban megfogant, természetes úton. 
Többek között ezekre a mondatokra, kérdésekre fókuszáltunk:

Készen állok a gyermekvállalásra.
Befogadom és elfogadom a párom férfi energiáját.
Az idő MOST van!
A Teremtő része vagyok!
Tudom milyen érzés ANYÁNAK lenni!

Mit gondolsz, milyen lesz szülőnek lenni?

Milyen érzés, hogy ebben a szituációban vagy?
Milyen beszélgetéseket folytatsz ezzel a témával kapcsolatban másokkal?
Milyen események zajlottak le a saját születésedkor veled és az édesanyáddal : milyen volt a várandósság, a születésed? Hogy érezte magát az édesanyád, milyen volt a környezet, egészségi állapot, hozzáállás, gyermekágy, édesapa és a nagyszülők hozzáállása?
Van –e olyan érzésed hogy jönne a baba de valami nagy akadály áll közétek?

Hogyan éreznéd magad, ha hirtelen várandós lennél?

Mit szólna a környezeted?
Mi történne a munkáddal?
Mit kezdenél a szabadidőddel (több lenne – soha többé nem lenne…)?
Hogyan éreznéd magad a bőrödben?

Tudnád szeretni a tested szülés előtt/után?
Ha meghíznál, rosszul lennél, vagy a szülés után változna a szexualitás a kapcsolatodban, hibáztatnád esetleg a babát emiatt?
Mit gondolsz, a gyermek születése erősíti vagy gyengíti a párkapcsolatod?
Mi történne, ha most azonnal megfoganna a baba?

Mi az első dolog, ami eszedbe jut, mi lenne abban a helyzetben a legrosszabb?
Mi lenne a legjobb abban, ha ez a helyzet örökre így maradna, gyerek nélkül?

Hogyan éreznéd magad?

Sikerrel járt a Théta konzultáció, és most csak egyetlen alkalom kellett hozzá csupán.

Theta Gyógyítás eredménye Borellia és Ehrlichia baktériumtörzsek okozta betegségnél.

Theta Gyógyítás eredménye Borellia és Ehrlichia baktériumtörzsek okozta betegségnél.

Fiatal férfi esete.
6 Theta Healing konzultáció legérdekesebb pillanatai, amikor megtörtént az áttörés.
Számtalan hitrendszer kicserélésre került a hitmunka során. Sok-sok ásás után végigmentünk nagyon sok gyakorlaton, rengeteg betöltés, érzelmi munka után elérkezett a nagy nap. ( Mindez 4 hónap alatt zajlott az orvosi kezelések mellett)

A Teremtő generációs blokkot mutatott és nagyon intenzív volt a tisztítás, nagyon sok energiát hozott vissza és integrált a családi energetikába a kliensnek és a személyes terébe is.

Utána azt láttam hogy menjünk a fogantatáshoz.

Theta Gyógyítás

Az egy hetes kor, amikor eltűnt az ikertestvér, azt pokolként élte meg a kliens. Hogy ez maga a pokol körülötte. És hogy ugyanezt szokta mostanában is érezni. A betegsége miatt. Amikor behívta és kapcsolatba lépett az ikertestvérrel – abban a pillanatban belezuhant a Forrásba. Megélte hogy minden így jó, ahogy van – és az ikertestvére megmutatta neki az Élet- halál körforgását.

Ezáltal ő kijött abból a tagadásból amivel a halált nem fogadta el az Élet részének. Régebb óta jár hozzám de azt mondta ilyen mély, és teljes Forrás élménye még nem volt. Megélte az azonnali gyógyulást! Ezt mondta, ezek az Ő szavai.
Ezután napokig ebben az állapotban volt, majd kezdtek beférkőzni a gondolataiba a kétségek, amelyek újra tünetekben is megmutatkoztak. Szükség volt még megerősítésekre.
De a Németországból megérkezett laboreredmények egyértelműek voltak. Azóta eltelt több hónap – minden rendben, és már Ő is Theta Healing konzulens.

A Theta gyógyítás a pánikrohamokra is gyógyító hatású – beszámoló

A Theta gyógyítás a pánikrohamokra is gyógyító hatású – beszámoló

NEM GONDOLTAM VOLNA A THETA GYÓGYÍTÁSRÓL , HOGY A KEZDŐDŐ PÁNIKROHAMOKRA TÉNYLEG GYÓGYÍTÓ HATÁSSAL LESZ!

 

 

Nagyon rövid időn belül ott voltunk az aktuális problémám „gyökerénél„. A legfurcsább az volt hogy az érzések mentén kellett haladni. A történetem nem is számított a második kérdés után. Nagyon hasonlított arra a belső utazásra amit kb. 1 éve éltem át Csillánál.

Theta Healing1

Annyiban volt meglepetés hogy nem álltunk meg a Forrásnál hanem igazából onnan kezdődőtt a blokk oldásához vezető út. A negatív hitrendszerek cseréje pozitívra, és a Teremtő új érzésekre is megtanított Csilla közvetítésével. Megtanultam , hogy élhetek boldogan büntetés , a vezeklés belső kényszere nélkül. Anélkül a félelem nélkül, hogy a változások az életemben ismeretlen közegbe visznek, ahol veszélyes lenni, kiszolgáltatottsággal jár és áldozattal. Végső esetben halállal.

Nem gondoltam volna, hogy a kezdődő pánikrohamokra ez tényleg hatással lesz. És azt sem hogy ez a csecsemő koromra és a születésemre vezethető vissza! Én a rengeteg nehézségnek stressznek tudtam be a fulladásaimat és a jelentkező halálfélelmem. Azóta már többször is voltam Theta Healing konzultáción, végigéltem újra a fogantatásom a megszületésem, és több kisgyerekkori szituációt a Teremtő Feltétel Nélküli Szeretetében. Kezdem mélyebben látni az életemben az összefüggéseket. Meghoztam a döntést, amitől eddig annyira féltem és megváltozott az életem! Mindenkinek, aki bátor merem ajánlani! Meg fog változni az élete és úgy, ahogy szeretné!

B.E.