Ítélkezés, falak – hogy érthető meg a legkönnyebben?

Ítélkezés, falak – hogy érthető meg a legkönnyebben?

A bevett, megszokott világunknak alap tartozékai az ítélkezések: magunkon, másokon. Pici korunktól így nevelnek minket: jók vagyunk, ha ezt tesszük, rosszak, ha amazt. 

Arra vagyunk nevelve, hogy fehér-fekete dobozkákba betegyük a világ dolgait. És persze magunkat is. Ez némely – nem keleti – vallásoknak lényegében az alapja, hogy jó alaposan beolvassunk magunknak időnként: bűnös vagyok Istenem, a te méltatlan szolgád.

Voltaképpen a magunk bántalmazására vagyunk ránevelve sok esetben. És ebből, ha tudatosan nem foglalkozunk vele, észre sem vesszük, nem is lépünk ki. Csodálkozunk, miért nem működik az életünk?

Soha nem érezhetjük magunkat elég jól

ha az ítélkezés hagyományos korlátait fenntartjuk az életünkben. 

Jó ez nekünk? Természetesen nem.

Az Access egyik legfontosabb része, hogy válasszuk azt, hogy nem ítélkezünk többet magunkon, sem másokon. Ezt a váltást, mivel ennyire belénk van kódolva, nem mindig  tudjuk hipp hopp végrehajtani. Ha választjuk, akkor lehetséges. 

Ha már nem döntjük el folyamatosan magunkról vagy másokról hogy hülyék, alkalmatlanok, ellenszenvesek, buták, betegesek, vagy éppen zseniálisak, üdítőek, intelligensek, sikerre születettek vagyunk, az életünkben közelebb leszünk ahhoz ami nekünk működik. Önazonosak leszünk, megváltozik a kisugárzásunk, a másoknak való megfelelés helyett, a másolatok gyártása helyett elkezdünk egy nekünk igaz valóságot teremteni.

Ilyenkor már könnyű azt az ítéletet is elengedni, ahol saját magunkat megitéltük, az ítélkezésünk miatt. Vagyis ne ítéljük meg azt korábbi önmagunkat, aki még ítélkezett. 🙂

És ide tartoznak a falak

Csatározással, bántásokkal teli – hagyományos – világunkban, amelyben nem az Access eszközeivel élünk, folyamatosan falakat húzunk fel magunknak. Például gyerekkorunkban megbánt a zongoratanárunk, hopp egy fal, hogy kívül tartsuk a sértő ítéletét. Ez a fal a zongorázást is kívül tartja, illetve, azt, hogy közel engedjük magunkhoz ezt a hangszert, netán a zenét egészében a továbbiakban, valamint mindenkit, akitől tanulhatnánk bármit, akár minden embert az életben. És talán nem meglepő, de nem is fejlődünk e téren többet. 

Addig tart ez az állapot, amíg le nem eresztjük ezt a falat a jó öreg zongoratanárunkkal szemben és ezzel megnyílik az út, hogy bármi történhessen velünk és a zongorával közösen:)

A falak tehát védenek

De ugyanakkor rengeteg lezárást teremtenek az életünkben, és nem ritkán olyan sikeresen körbebástyázzuk magunkat, hogy szinte semmi mozgásterünk nem marad. A falakat (vagy más néven határokat) tehát le kell engedni, ezt egyszerűen jelentsük ki, kérjük, és lehetőleg gyakran. Ami nem a mi falunk, azt küldjük vissza annak, akitől jött, spékeljük meg egy kis tudatossággal.

Az ítélkezés beragaszt, lehetetlenné teszi a választást. Ha magunkat megítéljük, akkor is építjük a falakat, amelyek akadályokat képeznek az életünkben. Ezt ugye nem nehéz megérteni. Azt mondjuk valakinek, ‘én képtelen vagyok megtanulni németül’, vagy magunknak, ‘én egyszerűen valamiért nem vonzom a férfiakat/nőket’, és lekorlátozzuk ezzel ezt a részt.

Ha pozitív ítéleteket alkotunk, azzal is falakat teremtünk

Amit igazán nem gondolnánk, a kedvező ítélet valamivel – akár magunkkal – kapcsolatban még inkább beragaszt, mivel ehhez tartjuk magunkat a későbbiekben. Ennél fogva nem adunk magunknak esélyt, hogy mást válasszunk. Például, nekem csak ez a fodrász, vagy ez a pár felel meg. Én ebben a munkában jó vagyok, tehát csak itt érhetek el sikert. 

Mindenfajta másokkal kapcsolatos ítélkezésünk lecövekel minket, még az is, amit  helyénvalónak, igazságosnak érzünk. Minden fal, legyen bármivel kapcsolatos, amit ellenállásképpen felhúzunk, a mi szemszögünkből is fal, a mi választási lehetőségeinkre van hatással. 

Érdemes tehát megtanulni mindent elfogulatlanul nézni, pusztán érdekes nézőpontként értékelni. Önmagunkkal kapcsolatosan is a befogadó, szerető, megengedő álláspont az egyetlen, ami nem állít le. 

“Jó, oké, nem akarok ítélkezni, kipróbálom. De hogy ne ítélkezzek?”

Ennek egy szuperfegyvere a fent említett érdekes nézőpont megfogalmazás. Minden egyes dologról, amit mások mondanak, és ami óhatatlanul véleményt csalna ki belőlünk egyébként, azt mondhatjuk magunknak, ez egy érdekes nézőpont az ő részéről. Meghagyhatjuk mindenkinek az ő nézőpontját, és mi is elismerhetjük a sajátunkat. Így nem súlyozunk, nem versengünk, nem állapítunk meg igazságokat és hazugságokat. És ehhez tagadhatatlan, sokat kell használni az Access eszközeit, amig Te magad leszel az, Azzá válsz.

Sulci Access klub – beszámoló

Sulci Access klub – beszámoló

Sulcival, Schuller Ágival 2020-tól tartok együtt klub alkalmakat. Ez egy egészen különleges alkalom: több ember együttes facilitása zajlik, két órán keresztül, egyébként nagyon baráti áron. A klubok a pandémia miatt felköltöztek a netre, és az utóbbi alkalmakat Zoomon tartottuk meg.  Ez egy olyan Access lehetőség, ahol nem kell személyesen, testközelben együtt lenni, és a facilitálás révén mégis hatalmas eredményhez vezethet. Egy ilyen klubról szeretném közzétenni egy résztvevő beszámolóját (aki szintén Ági).:)

Mi az a facilitálás? A minősített Access Bars facilitátor külső nézőpontot nyit, és rávezet a saját belső tudásodra. 

Ági:

Általában mióta Accessel illetve előtte Thetával is foglalkoztam (azaz sok kurzust elvégeztem mindkettőből) nem szoktam rossz hangulatban lenni, de ez most nem volt így sajnos, mikor a klub elkezdődött. Úgy gondoltam, hogy kár úgy tennem, mintha úsznék a boldogságban, mivel pont ezzel kellett foglalkozni ahhoz, hogy előrezökkenjek, hogy ki tudjon derülni, milyen probléma áll emögött. Ám Sulci és Csilla előtt amúgy is teljesen felesleges valamit eljátszani, mivel mindig ráéreznek a lényegre amúgyis 🙂

A mostani megakadásomnak az volt a lényege, mint az igen hamar ki lett gombolyítva, hogy nagyon nagy ellenállásban vagyok, magammal, mindennel, mindenkivel. Természetesen én ezt nem akartam, hiszen ez nekem se jó, de mégis ebben voltam benne. Innen fakadt az a nagyon nyomasztó érzés, hogy nem vagyok hálás semmiért, még annak se tudok örülni, aminek amúgy tényleg örülnék, ami egyértelműen pozitív. Például annak sem örülök, hogy Sulci klubon ülök, és látom a többieket a zoom segítségével. 

Bizonyára sokan ismerik ezt az érzést, amikor tudod, hogy a hála segítségével tudnál előrébb jutni abból a szűk lyukból, ahol tartózkodsz, de nem jutsz el a háláig sem.Ezen nagyon gyorsan segítettünk, de a teljes sértődöttség és sötétség állapotából Sulci igen erőteljes ‘noszogatással’ hozott ki. Mivel tudtam, hogy nem akarok a gödör mélyén kuksolni, ezért nagyon értékeltem a kemény szavakat is. 

Az hangzott el, többek közt, hogy itt senkinek sem az érdeke, hogy tegyen valamit értem, csak nekem. De biztos vagyok benne, hogy néha van olyan állapotban az ember, amiből kimozdítani nem lehet, csak radikális ráhatással. Az ellenállásom eredetére ‘szerencsére’ sikerült rátalálni, és feloldódott egy gyerekkori helyzet, ami a mai napig minden pillanatban hatott rám.

Tudom, tudjuk akik Accessezünk, Thetázunk vagy akár más úton haladunk, hogy ezek mind ‘hagymahéjak’, amelyekből rengeteg van, és csak türelmes munkával lehet a változást elérni. 

Sulci és Csilla is hatalmas és sokrétű tapasztalattal rendelkeznek, hogy hogyan lehet kedvesen és saját nézőpontjukat kívül hagyva facilitálni. Ketten együtt pedig nagyon nagy hozzájárulást jelentenek, és nagyon komoly előrelépést tud egy két órás Access klub alkalom jelenteni minden résztvevőnek, ezt minden klubon tapasztalom. És nagyon várom a következő alkalmat <3

Access Klub ajándékozás estek, zoomok – szeretnél többet tudni?

Az Access Consciousness rengeteg fajta lehetőséget, eszközt nyújt, hogy egymással kapcsolatba lépjünk, és ‘egyesítsük’, egységközösségben felerősítsük energiáinkat közösen. Ha Neked még idegenek ezek a lehetőségek, bemutatnék pár dolgot, amit én is gyakorlok vagy éppen szervezek. 

Összejövetelek – jó hangulat, kapcsolódó energiák

A csere napok, estek lehetőségeit feltüntetem itt az oldalon is. Legutóbb október 18-án egy országos Access Bars csere naphoz csatlakoztunk, 50 városban 230 ember egy időben futtatta a Barokat. Online kapcsolódtunk egymáshoz, Fazakas Éva CF, és Komáromi Bori CF zoom keretén belül egy fantasztikus előadást ajándékozott nekünk. 

 

A Bars, illetve az Access testkezelések jellemzője, hogy bár magadon is futtathatod a tanfolyam elvégzése után, és bár a képzett Access Facilitátorokkal például Skypeon is választhatjátok a facilitálást, sokkal jobban működik a testi érintést is tartalmazó kezelés.

Amikor egymáson futtatjuk a Barokat és Access processeket, azzal magunkon is futtatjuk, és hatványozott hatást is érünk el. Minél többen vagyunk, annál dinamikusabbak, intenzívebbek az energiák. 

Aki ezt netán nem hiszi el, annak érdemes kipróbálnia – a csere esteken jelképes összegért, néha csak az étel-italhoz való hozzájárulásért vehetsz részt. 

A Bars egyébként nem mindig azonnal, vagy másnap felkeléskor érezteti a hatását, van, hogy hetekkel később bontakozik ki. De nincs olyan, aki ne érezné magát teljesen máshogyan mondjuk egy csere alkalom után!

Ilyen alkalmakat én rendszeresen szervezek, Tatabányán heti szinten, de Budapesten is volt már több ilyen nagyon jól sikerült este.

Online kapcsolatba léphettek egymással

Az Accessel online is lehet ismerkedni, illetve ezúton fejlődni. Én is szoktam zoomokon részt venni, ahol lényegében bekapcsolódom egy online ‘konferenciába’. Ilyenkor lehetősége van mindenkinek arra, hogy kérdezzen, és egyénre szabott facilitálás is zajlik. 

Ezek a zoomok általában nem mindenkinek elérhetőek, hanem annak van lehetősége bekapcsolódni, aki választja és vállalja a hozzájárulás utalását, az esemény kiírásának megfelelően.

A közeljövőben Racsek Réka Maestróval szeretnénk közös online bejelentkezéseket tartani, amelyek eleinte ingyenesek lesznek, már most nagyon várom ezeket az alkalmakat! Mindenképp jelezni fogjuk Rékával, ha erre sor kerül. Bárhonnan elérheted majd a bejelentkezést, és élvezheted az Access eszközeinek a hatását.

Garyék is szerveznek összefogásokat

Az Access Consciousness  törekszik arra, hogy egységközösségbe invitálja  az emberek energiáját, hogy hozzájárulás lehessünk egymásnak, a bolygónak.

Október 21-én, magyar idő szerint 19:30-kor Gary Douglas és Dr Dain Heer a Földet szeretné gyógyítani az accessezők összefogásával. Hangolódj rá, és kérd Te is, hogy jó irányba változzon a bolygónk sorsa! <3

Áramkör testkezelés kurzus avagy Mikor válassz egy kezelést?

  • Beszámoló

Sokszor javasolja Csilla és mások is, hogy akkor menjünk el valahova, legyen az például tanfolyam, nyílt nap, kezelés, ha ‘hívást’ érzünk. Ennek megérzése igazából nem egy bonyolult dolog, amely bármilyen képességet igényel: egyszerűen ha izgatni kezdi az embert egy név, egy leírás, akkor ott van valami. 

Csak a kezelés neve elég

Nem is a leírást kell elolvasni alaposan, hanem a tanfolyam vagy kezelés energiája ‘hívja meg’ az embert, és ennek az invitálásnak érdemes lehetőséget adni. 

Az Access testkezeléseknek ráadásul annyira nem racionális az elnevezése és leírása, hogy gyakran a megérzésünkkel többre megyünk. 

Az Áramkörök kezelés esetében azonnal éreztem, hogy ezzel a lehetőséggel élni kell, és természetesen nem tudok rá magyarázatot adni. Nem felelek meg a célcsoport leírásnak, nem szenvedtem el különösebb traumát a testemen, vagy legalábbis nem emlékszem rá, epilepsziás sem vagyok. De mégis úgy éreztem, ez egy nagyon fontos gyógyítás, ami valamit helyre fog tenni. 

A kurzus elején kiderült, figyelemzavarra is ‘ajánlott’ ez az Access testkezelés, és akkor már gondoltam, hogy jó úton vagyok. 

Minden, ami megzavarta az áramköröket

Access testkezelés
testkezelés

Mi történt a testkezelés elsajátítása során, mialatt gyakoroltuk magát a kezelést? Hihetetlen sok kép feljött egymás után pörögve, csupa olyan gyerekkori, majd felnőtt kori jelenet, ami ha nem is fizikailag, de érezhetően traumát hozott magával. A szülővárosom utcáit is láttam, úgy, hogy a föld alatt és felett áramkörök húzódnak.

Mikor én kezeltem a partnerem, akkor neki folyamatosan mintha áram futkosott volna a jobb oldalán, főleg ott, ahol nyugtalan láb szindróma kínozta régebben. 

Ez egy olyan kezelés, amit fizikailag is maximálisan érezni, persze nem fájdalmasan. Ha eddig kételkedtem volna az Accessben, és azt gondoltam volna, kitaláltak valami jól hangzó újdonságot ezotéria mániásaknak, ennyi elég lett volna, hogy bebizonyosodjon, ezek a kezelések valósak. Szinte sütött az elektromosság – őszintén? egészen elképesztő volt. 

Allergiás és autoimmun reakció a valóság ellen?

Ezt egy ‘Eltörlése és megsemmisítése az ellenkezés valóság és átkok reakcióinak az allergiás megszilárdításának’ nevű testkezelés kurzus követte – mekkora öröm lenne ez a cím egy magyartanárnak.

Itt annyi negatív energiát éreztem magamból kijönni, hogy kicsit furcsának tűnt, hogy vagy tíz évet töltöttem már hasonló oktatásokkal és kezelésekkel. 

Ez a kezelés sok beragadt, testbe zárt átkot és elraktározott titkot kiold. Az allergiásoknak biztosan ütős, mivel még nekem is hihetetlenül futott. 

Mindez a két testtanfolyam kétszer három órában, csak azért, mert megéreztem, hogy jó lenne eljönni. Érdemes esélyt adni a megérzéseknek.:) Erőltetni nem érdemes, bár mindennek lehet tanulsága; de tényleg mindenkit az hív, aminek hívnia kell.

 

Nemzetközi Access kurzus Milánóban – íme az élményeim

Dr. Dain Heer Choice of Possibilities (COP) tréningjén vettem részt Milánóban 2019 június 7-9 közt, ahol három napon át beszélt nekünk illetve beszélgettünk Dainnel.

Hálás vagyok, hogy választottam! A három nap csúcs szuper volt, és az előadások mellett futtattuk is a barokat egymáson és kezeltük egymást. Hogy milyen hatással volt rám? Ezt nézzük meg 1 év múlva… 

Már most is elmondhatom hogy más energiában , térben és lehetőségben érzékelem magam. Óriási nyitás és kíváncsisággal vegyes izgalom van bennem, mi az ami most lehetséges? És mi az ami mindezeken túl? Sok minden a lehetséges energiájába került, és könnyedség a mindennapokba. Úgy érzem magam mint egy gyönyörű hosszú szőrű kutyus, aki kirázott a testéből és  vizes-sáros ragacsos mocskos bundájából mindent, és a napsütésben, ahogy szinte repül , ragyog és száll a bundája. A teste alatta nem is látszik nem is érzi, olyan könnyű.

Az alábbiakban a jegyzeteimből vettem elő azt, ami rám a legnagyobb hatást tette, ezeket szeretném megosztani Veletek. Ezek Dain szavai tolmács fordításában – ugye milyen egyszerűek, és mennyire érezni, hogy működnek?

A változásról, változtatásról

Mi van, ha nem kell rossznak lenni ahhoz, hogy változtass? Ha nem kell végigcsinálni egy folyamatot, ahol látod, hogy nem oda vezet amit gondoltál?

Pont akkor tudsz változtatni, ha semmi rossz nincs a valóságodban.

Problémának érzel valamit? Mi lesz a problémából, ha leveszed róla az ítéletet?

Hogy tudsz előrehaladni? Először elismered, hogy korlátok között élsz. A korlátokról, problémákról leveszed az ítéletet, lesz belőle lehetőség. Ezután a lehetőségek választásából az új felbukkanó teremtéseidet, amire éber vagy, a valóságodba felemeled magadhoz.

Utána naponta akár túlteremted ezt, és folyamatosan éber vagy arra: mi az ami többet teremt?

Az Access egyik eszközéről, a kérdezésről

A  legegyszerűbb eszközök – Dain meglátásában -, amiket érdemes használni, az Access Bars  kézikönyvből is ismerhetők.

Ez pedig a 4  kérdés (1.: Mi ez?.. Ismered a többit? 🙂 )

Merthogy az Accessben felmerülnek olyan kérdések, milyen kérdést tegyek fel, miért kell mindig ennyit kérdezni, mit találjak ki..?

Az Access nem erről szól. Amikor csak várod, hogy felbukkanjon egy kérdés, vagy felteszed azt magadnak: mi az, amit itt kérdezhetek, akkor az energia megérkezik és talán egy kérdés is. Lehet kérdezni sem kell? Miként lehetséges kérdésként létezni?

Ezért van ez a tűnődés : amikor  leengedett falakkal befogadod az energiáját bármi is legyen az . Amivel aztán választásod szerint kezdesz valamit.

A Befogadásról

Nem tanítottak meg minket befogadni. Érzékeljük az energiáját, de nem tudunk vele kongruensek lenni. Ez szomorúságot okoz, akár egy életen át.

Gyerekkorban éberek voltunk, de ha felhoztuk a szüleink emiatt mérgesek lettek. Mi pedig lezártuk a  mérgességgel az éberséget és bevettük a hazugságot.

Mi zár el a befogadástól valójában?

 

Hányan vagytok, akik jól akarjátok csinálni egy-egy nap és kapaszkodtok a valóságba?

Bármi vagy, ítéleteket kapsz, lezárod a falakat és elhúzol a befogadástól. Ha mások ítéleteinek ellenállva befogadod a jót, a helyzetet – ez szerinted valódi befogadás? Ezzel maradsz ezzel a valóságban. A befogadáshoz létezned kell. És mi nem vagyunk hajlandók létezni.

A Bars kezelés, a pontok a létezésbe visznek: minél többet futtassátok épp ezért a Barokat!

Végül a pénztelenségről

Milyen találmányt, kitalálmányt választok, hogy megteremtsem a pénztelenség problémáját?

Mennyi erőt és potenciált kellene elismernem, amit nem ismerek el, és ha amit elismernék, akkor megváltozhatna minden?

Hát ezek Dain számomra legérdekesebb gondolatai kiragadva az előadásból, fordításban – én ezt így fogadtam be, így hiteles. Szeretettel küldöm Nektek!

 

Mit tud megváltoztatni egy Access kezelés?

Mit tud megváltoztatni egy Access kezelés?

Csillánál voltam a közelmúltban Access Consciousness® kezelésen, és a tapasztalataimat szeretném leírni. Mindenkit bíztatnék, aki nem szívesen ‘vetné alá’ magát, vagy csak Theta Healinggel dolgozott eddig, hogy adjon egy lehetőséget az Access kezelésnek is.

A probléma, amihez az Access segítségét kértem

A fő probléma, ami szinte fizikai fájdalomig bántott folyamatosan, hogy azelőtt egy héttel a kisfiamon pofon nyomát vettem észre iskolából hazajövet után. Késő este volt akkor, nagyon fáradtak voltunk; hihetetlen nyomasztó volt kideríteni, hogy a többi fiú csúnyán bánik vele az iskolában.

A fiam mindenre igennel felelt, amit csak kérdeztem, aztán megkérdezte, lefekhet-e végre aludni. Egyértelműen én voltam jobban kiborulva kettőnk közül. Nagyon sok mindent felkavart az eset, mintha iszap lett volna bennem a mélyben: bántalmazottság, értéktelenség érzés, sehol sem vagyunk biztonságban, az élet fájdalmas és hasonlók bukkantak fel, és amíg Csillához el nem mentem, ezekkel az érzésekkel voltam ‘rabosítva’.

Nagyon haragudtam a tanárra is, a sulira is, mondani se kell. Elég rossz állapotban estem be a kezelésre. Valamennyire ráláttam ugyan magamra, sejtettem, hogy ez az áldozat szerep amit hordozok, valahogy nem teljesen kerek, de ez sokat nem lendített a helyzetemen.

Ha az energia megváltozik, minden megváltozik

Az Access kezelés során a legnagyobb ‘fogás’ a mártíromság volt. Méghozzá nálam: azaz volt egy mártír szerep vagy hit, amit ebben a történetben (is) átruháztam a gyerekemre.

Emellett még sor került egy apróbb gyógyításra is, a kezelés vége felé beszélgetve. A téma az volt, hogy ‘amit én szervezek, amiben közreműködök, arra senki sem jön el’. Akkor ettől most búcsúzzunk el.

A másfél órás gyógyítás végén úgy éreztem magam, mint aki egy teljesen más, fényes, világos, biztonsággal és tudatossággal teli térben lebeg.

Ami ezután következett, teljesen megdöbbentő volt. A világ fordult egyet körülöttünk. A kisfiam tanítónénije gyakorlatilag azonnal egy kedves levelet írt, és a lehető leghozzáértőbb és legempatikusabb módon közbeavatkozott. A probléma – a bántalmazás, verés – úgy felszívódott, mint a pára a napon. A rá következő napokban már szóba sem került, szinte el is felejtettük azóta.

Mellesleg a rendezvényszervezéssel kapcsolatos ‘blokk’ is olyannyira feloldásra került, hogy a buli, amit épp akkor próbáltam összehozni, attól dőlt majdnem dugába, hogy túl sokan jöttek el. Erre ugyanis nem számítottunk, és nem biztosítottuk be magunkat a tömeg ellen.

Tökéletes bizonyítéka volt ez nekem, hogy minden tőlem indul, ami hozzám érkezik vissza; és ha gyógyulok, akkor gyógyulnak a történések is körülöttem. Azóta már – gyakran – a legrosszabb dolgokra is tudok szeretettel nézni. Hiszen az Accessben nincs is rossz és jó, nincs polaritás – ebből már valamennyi elkezdett nálam is működni. Pedig az Access Consciousness®-szel való ismerkedésben még a legelső lépéseknél tartok. Ajánlom mindenkinek Csilla kezelését szeretettel. 🙂

Ági