Milyen az, amikor az ítéleteinken keresztül kapcsolódunk egymáshoz?
Más az őseink is ítéleteken keresztül kapcsolódtak. Olyan kis csoportokat alkottak, akár családon belül is, akik bizonyos dolgok mentén másmilyenek voltak. Lehettek például, akik féltek a tűztől, és voltak, akik nem.
Ezek a csoportosulások úgy tudtak erősek lenni, hogy hasonlították magunkat a másik csoporthoz.
Az biztos, hogy a hasonlítgatás, megítélés nagyon korán felbukkanhatott. Mondhatni, ez egy elemi emberi tulajdonság. Bár az ősembereknek az életük volt a tét, azért a túlélésért össze kellett fogniuk.
A későbbiekben, mikor már a csoport, család, nemzetség nem a puszta életben maradásért küzdött, előtérbe kerülhetett, hogy a fennmaradó energiákkal megerősítsék a csoportosulásokat.
Aszerint jöttek mindig is létre csoportok az emberek közt, hogy mit szeretünk, mit nem.
Ők rosszabbak? Akkor mi jobbak vagyunk
Amit nem szeretünk, azaz mit ítélünk el, annyira meghatározó, hogy ez összetart egy közösséget. Ez egy hamis álca, azt mondjuk, hogy mi valaminél, valakiknél jobbak vagyunk, de közben a lényeg a megítélés.
Bizonyára már most tudnál mondani rengeteg példát erre a mindennapi életből. Emberek, akik úgy tartják napi szinten életben a kapcsolatot másokkal, hogy erős negatív “személyiséget” alkotnak a kívülállóknak. Vagyis pletykálnak, kritizálnak.
Ahol alacsony önértékelésű emberek csoportosulnak, ott ez a napi rutin alapja. Aki magasabb energiaszinten áll, az tudja, hogy ez az egész nem a valóság, és mint mondtam, hamis álca.
Amikor egyetlen egy ember ellen indul el ez a folyamat, az a kiközösítés. Ez egy megsemmisítő jelenség lehet, nem lehet alábecsülni a hatását.
Ha a középkorban a csoport hozott egy ítéletet és kiközösített valakit – mondjuk egy elszigetelt faluban -, az végzetes hatású lehetett.
Rengetegen küzdenek felnőttként a gyerekkori kiközösítés utóhatásaival, sok kezelés irányul ennek a gyógyítására.
Az ítélkezés nagyon erős
Nagyon nagy hatásúak a megítélések: egy életen át futhatnak a programok. Magunkat is el tudjuk ítélni, és elkülöníteni magunkat másoktól a háttérben futó programjainkkal. Elszigetelődhetünk a családtól, kortárs, baráti, munkahelyi csoporttól.
Ha kimaradsz az emberekkel való kapcsolódásból, akkor kevesebb esélyed lesz megváltoztatni az önképed, ami gyógyulhat, ha hagyod, hogy a jó élmények gyógyítsák.
A legtipikusabb önmagunk elleni ítéletek a
- nem vagyok elég jó
- nem vagyok elég sikeres
- nem vagyok jó anya
- béna vagyok
Azt az ítéletet tesszük magunkra, amivel falat húzhatunk magunk és mások közé,
vagy magunk és magunk közé
Ezek olyan gondolatok – amik hitrendszerré válva mozdíthatatlanokká válnak, amíg nem törlődnek -, amik másokkal hasonlítanak minket össze. Vannak a többiek, akikhez képest lemaradtunk, akikhez képest szégyellni való a teljesítményünk – mint anya, apa, diák az iskolában, vagy bármi más.
Mi történhet, ha nem az ítéleteink alapján állítunk fel határokat, hanem a választásaink alapján? Ha nem az határozza meg az életed, hogy mivé ítéled meg magad, vagy másokat, egyéneket, csoportokat, hanem szabadon választasz?
Az ítélkezést nehéz kivenni a képletből, mert folyamatosan ezt tesszük, és ezt az esetek többségében nem vesszük észre.
Csak figyelj egy kicsit oda: gondolsz valamit, mit tervezel éppen – “ma este már nem csinálok semmit, nem is fogom a kertet sem meglocsolni a meleg ellenére, csak pihenek” – és lehet, hogy máris érkezik rá a fejedben egy ítélet: gondatlan, dologtalan vagy, ha csak pihensz. Nincs ilyen, hogy csak pihenek! stb.
(Ha ez nem jelenik meg, akkor szerencsés vagy, már nagyon tudatos, esetleg nagyon fáradt)
Annyira megszoktuk azt, hogy jó és rossz van, és ez alapján értelmezzük magunkat, hogy nagyon nehéz átváltani az ítélkezésmentes világba. De ha ezt megtesszük, teljesen más alapokra kerül az életünk.
Ez nem azonos azzal, hogy hibátlannak kezdjük el tartani magunkat, és azt gondoljuk, bármit megtehetünk. Belátjuk, ha hibázunk, igyekszünk fejlődni, de folyamatosan elfogadjuk magunkat, fogjuk a saját kezünket.
És ezáltalán másokkal kapcsolatban is egyre belátóbbak leszünk.
Hogy tehető ez meg? A tudatosságunk szintjén növelve, képzések, terápiák segítségével, önmunkával az ítélezéseket egyre jobban nyakon csípjük.
Ilyenkor észrevesszük, hogy
- Éppen megint megítéltük magunkat
- Éppen megint megítéltünk mást
Ahogy tisztul a kép, érdekes élmény lesz, ahogy egyre kevésbé zavarnak a többiek.
Az ítélkezést nem lehet abbahagyni, feladni, de ki lehet gyógyulni belőle, és sokkal békésebb lesz a világunk. Aki ezt kezdi tudni megvalósítani, annak olyan az energiája, hogy egyre többen, egyre inkább vonzódnak hozzá, míg a kritizálásban ‘profi’ személyeknek valósággal fájdalmas a közelsége – nem véletlen használják a toxikus kifejezést egyes emberekre.
Amikor mások felett törünk pálcát, akkor sokszor rejtetten magunkat ítéljük el
Ez a projektálás, kivetítés.
Amit másokról gondolunk, azt érdemes megkérdőjelezni: valóban ez ezt mutatja, vagy pedig azt, milyenek vagyunk mi, az ő tükrében?
Ha megfigyeled, miket mondasz másokról, mi szúrja a szemed másokkal kapcsolatban, azt ha átgondolod önmagaddal kapcsolatban, sokat nyerhetsz, ha dolgozol rajta.
Ötletek zárásként:
Mi lehetne, ha nem vennéd be mások ítéleteit? És a magadét sem, önmagaddal kapcsolatban? Ha észrevennéd, mikor épp elindul egy negatív gondolat?
Mi lehetne, ha akkor is szeretnéd magad, ha tudod, hogy ezt épp most cseszted el, de nagyon?
“Lekéstem a vonatot, mert feleslegesen mentem be a pékségbe, nem bírtam ellenállni valami péksütinek. De nem baj, lekéstem, attól még tök klassz vagyok.”
Vagy akkor, amikor épp valaki negatívan viselkedik veled, vagy akár össztűz zúdul rád?
“Mindenki neheztel rám, mert egy rossz levelezőlistára írtam ki valamit a munkahelyen. De ettől még egy elég jó munkatárs vagyok. Én így vagyok én, az összes hibámmal együtt”
És mi lenne akár akkor, ha másokhoz ugyanígy viszonyulnál!
