Judit élményei a ThetaHealing konzultáción

Egy sajátos megtapasztalás ThetaHealing konzultáción Judit tollából

Theta Healing9

JUDIT ÉLMÉNYEI A THETA HEALING KONZULTÁCIÓN

Csillával évek óta ismerjük egymást. Sokszor kértem már segítségét a lelki fejlődésem, és a fizikai jóllétem alakításában. Nagyon sok közös új élménynek lehettünk eddig is részesei. Gyakran mondja, ha velem dolgozik: „Megint olyanokat tanulhattunk meg, amit még másnál nem tapasztalt.”. Valamilyen szinten úgy érzem különcnek tart. De ezt egyáltalán nem bánom. A furcsa, különc folyamatok által lehet szerintem a tudást legjobban bővíteni és kamatoztatni. Nagyon örülök, hogy kipróbálhattam – már több ízben is – nála a Théta gyógyítást.

Nem is tudom hirtelen megmondani a gyógyítás melyik fázisa a legcsodálatosabb ennél a módszernél. Bizsergető és egyben ellazító érzés, amikor Földanyával felvesszük a kapcsolatot, csakráról-csakrára haladva. Aztán kimondottan szeretem, amikor a tudatosságomat egy fénygömbbe kell helyezni és elrepülök vele az Univerzumon át, az abszolút Fény-Forrásába.

Az érzések, a színek, a képek, amik a kezelés alatt elém tárulnak sokszor hihetetlennek tűnnek. Lenyűgöző számomra, hogy „ássunk” ki a tudatalattiban – addig elzárva – lévő hitrendszereket, hiedelmeket, inkarnációs és generációs „sérüléseket”, amik a jelenben nagyon sokszor hatalmas lehúzó erővel hatnak mindennapjaink alakulására, alakítására. És leírhatatlan az az érzés, amikor a gyógyítás után érzi az ember azt az óriási és addig ismeretlen energiát, amit fel sikerült szabadítani a Théta Healing által.

Ajánlom ezt a módszert azoknak, akik elég bátrak kezükbe venni sorsuk formálását, elég bátrak szembenézni legrejtettebb önmagukkal, a családi és egyéni rögeszméikkel, elég bátrak ahhoz, hogy elengedjék ezeket a korlátozó energiaformákat, és elég nyitott szívűek ahhoz, hogy a feltétel nélküli gyógyító szeretetet befogadják és transzformálják lelkükben.

Köszönöm, hogy már eddig is millió élményben lehetett részünk együtt a fejlődés végtelen útján!

Szeretettel: Judit

Theta Gyógyítás eredménye Borellia és Ehrlichia baktériumtörzsek okozta betegségnél.

Theta Gyógyítás eredménye Borellia és Ehrlichia baktériumtörzsek okozta betegségnél.

Fiatal férfi esete.
6 Theta Healing konzultáció legérdekesebb pillanatai, amikor megtörtént az áttörés.
Számtalan hitrendszer kicserélésre került a hitmunka során. Sok-sok ásás után,végigmentünk nagyon sok gyakorlaton, rengeteg betöltés, érzelmi munka után elérkezett a nagy nap. ( Mindez 4 hónap alatt zajlott az orvosi kezelések mellett)

…A Teremtő generációs blokkot mutatott és nagyon intenzív volt a tisztítás, nagyon sok energiát hozott vissza és integrált a családi energetikába a kliensnek és a személyes terébe is.

Utána azt láttam hogy menjünk a fogantatáshoz !

Theta Gyógyítás

Az egy hetes kor amikor eltűnt az ikertestvér azt pokolként élte meg a kliens. Hogy ez maga a pokol körülötte. És hogy ugyanezt szokta mostanában is érezni. A betegsége miatt. Amikor behívta és kapcsolatba lépett az ikertestvérrel – abban a pillanatban belezuhant a Forrásba. Megélte hogy minden így jó ahogy van – és az ikertestvére megmutatta neki az Élet- halál körforgását.

Ezáltal ő kijött abból a tagadásból amivel a halált nem fogadta el az Élet részének. Régebb óta jár hozzám de azt mondta ilyen mély, és teljes Forrás élménye még nem volt. Megélte az azonnali gyógyulást! Ezt mondta ezek az Ő szavai!
Ezután napokig ebben az állapotban volt, majd kezdtek beférkőzni a gondolataiba a kétségek amelyek újra tünetekben is megmutatkoztak. Szükség volt még megerősítésekre.
De a Németországból megérkezett laboreredmények egyértelműek voltak. Azóta eltelt több hónap – minden rendben, és már Ő is Theta Healing konzulens!

A Theta gyógyítás a pánikrohamokra is gyógyító hatású – beszámoló

A Theta gyógyítás a pánikrohamokra is gyógyító hatású – beszámoló

NEM GONDOLTAM VOLNA A THETA GYÓGYÍTÁSRÓL , HOGY A KEZDŐDŐ PÁNIKROHAMOKRA TÉNYLEG GYÓGYÍTÓ HATÁSSAL LESZ!

 

 

Nagyon rövid időn belül ott voltunk az aktuális problémám „gyökerénél„. A legfurcsább az volt hogy az érzések mentén kellett haladni. A történetem nem is számított a második kérdés után. Nagyon hasonlított arra a belső utazásra amit kb. 1 éve éltem át Csillánál.

Theta Healing1

Annyiban volt meglepetés hogy nem álltunk meg a Forrásnál hanem igazából onnan kezdődőtt a blokk oldásához vezető út. A negatív hitrendszerek cseréje pozitívra, és a Teremtő új érzésekre is megtanított Csilla közvetítésével. Megtanultam , hogy élhetek boldogan büntetés , a vezeklés belső kényszere nélkül. Anélkül a félelem nélkül, hogy a változások az életemben ismeretlen közegbe visznek, ahol veszélyes lenni, kiszolgáltatottsággal jár és áldozattal. Végső esetben halállal.

Nem gondoltam volna, hogy a kezdődő pánikrohamokra ez tényleg hatással lesz. És azt sem hogy ez a csecsemő koromra és a születésemre vezethető vissza! Én a rengeteg nehézségnek stressznek tudtam be a fulladásaimat és a jelentkező halálfélelmem. Azóta már többször is voltam Theta Healing konzultáción, végigéltem újra a fogantatásom a megszületésem, és több kisgyerekkori szituációt a Teremtő Feltétel Nélküli Szeretetében. Kezdem mélyebben látni az életemben az összefüggéseket. Meghoztam a döntést, amitől eddig annyira féltem és megváltozott az életem! Mindenkinek, aki bátor merem ajánlani! Meg fog változni az élete és úgy, ahogy szeretné!

B.E.