Mit tanulhatunk a gyerekektől? (És mit nem)

Mit tanulhatunk a gyerekektől? (És mit nem)

A spiritualitás világában sokszor példaképnek állítják be a gyerekeket. Pedig nem vagyunk reménytelenek attól, hogy felnőttünk 🙂 mi is csinálhatjuk azt, amit ők, vagy majdnem azt. 

Néha nem is annyira vicces hallani – főleg ha már mondjuk sok kurzus, tanulás van mögötted – hogy egy a helyszínen megjelenő gyereknek mennyire jó az energiája és hogy nyitja a teret, milyen ajándék, hogy ott van. Jó tudni, azért  van, amiben a felnőttek tudatossága is nagy hozzájárulás  lehet. 

Ebbe a témába mennénk most bele egy kicsit.

A gyerekek mesevilága a valóság

A legkisebbeknek teljesen természetes az, amihez a felnőtteknek sokszor komoly erőfeszítésükbe kerül visszatérni, vagyis, hogy az univerzum tele van csodákkal

A gyerekek természetes módon hisznek a varázslatban, a nem ‘evilági’ lényekben, a mesékben, amíg erről le nem szoktatják őket, elmondva nekik, hogy ez mind nem igaz. Csak éppen igaz: sok tanfolyam szól arról, hogy hogyan tudunk tudatosan csodákat kérni az életünkbe, a napunkba, és hogy tudunk hinni mindebben.

A Bibliában Jézus is próbálkozik, hogy megtanítsa az értetlen felnőtteknek, hogy kérj és megadatik. Fordulj a  Teremtőhöz  hittel, és az lesz, amit szeretnél. Ugyanezt igyekszünk elsajátítani például akkor, mikor megvesszük a Titok című könyvet. De végülis ez egy irracionális dolog, és csak egy varázslatos világban létezhet, hiszen elvileg keményen meg kell dolgoznunk a javainkért, komolyan kell vennünk magunkat, be kell tartani a szabályokat, és akkor..mondja a felnőtt élet.

A gyerekek még tudják, hogy egy varázslatba keveredtünk bele

Nem csoda, hogy óriási, minden várakozást felülmúló sikert arattak a Harry Potter regények. A gyerekek tíz éves kor felett is örülnek, ha emlékeztetik őket arra a nyilvánvaló tényre, hogy varázslók. A felnőttek is örömmel olvasnak ugyanerről, mondani se kell.

Ha kételkedsz mindebben, és úgy véled, a valóság az a valóság és kész, és például egy híd az valós, belegondolhatsz, hogy a híd rezgő részecskékből áll, amelyek egészen különösen viselkednek.;)

Vagy gondolj csak bele, hány irracionális élményed volt gyerekkorodban. Lehet, hogy el kellett nyomnod ezeket, de idővel előhozhatók, és túl is teremthetők.

A jelenben vannak

Megint a jelenben levés, ugye?:) Pedig nem nehéz annyira, csak bele kell tudni állni. Ne rágódj a múlton, felejtsük el; és ne félj a jövőtől. 

Minden most van.

A négyéves gyerek, aki a játszótéren tombol vidáman, míg anyukája az órát nézi, hogy időben elinduljanak, abszolút a mostban van. Érdemes visszatérni ehhez a képességhez. 

Ítéletmentesség

Ha megfigyeljük, a gyerekek többsége önmagától ítélkezésmentes. Amíg a felnőttek mindent bedobozoló gondolkodását nem kénytelenek átvenni – hogy normális felnőtté válhassanak – semmit nem tartanak elítélendőnek

Amikor a gyerekek mellett puffogunk, mert például a forgalomban feltartják az autónkat, vagy szidjuk a rendőrt, a miniszterelnököt, egyes nemzetiségeket, szép lassan megtanulják, kiket kell megvetni, utálni, gyűlölni, kikre kell felnézni. De semmivel nem jár jobban. 

Az ítélkezésmentesség – amit nekünk vissza kell nyerni – hatalmas teret nyit.

+1: Amiben kicsit jobb nagynak lenni

Épp azért, mert olyan könnyen elfogadnak és alapvetőnek vesznek mindent, a kiskorúak olyan helyzeteket is természetesnek tartanak, amik fájdalmasak a számukra.

Később munkába is kerül, hogy ezektől a programoktól, bevett energiáktól megszabadulhassunk, mint hogy például megérdemeljük és rendben van, ha szidnak minket, vagy a szegénység van megszabva a számunkra. 

Felnőttként, ha dolgozunk magunkon, már tudatosabban kezeljük ezeket, és meg tudjuk kérdezni magunktól, biztos jó-e ez és ez a helyzet a számunkra. És lehetőségünk is van a változtatásra. 

 

Gyerekek és karantén – és az Access

Gyerekek és karantén – és az Access

Valószínűleg nem fogjuk megérteni mi felnőttek, hogy éli meg a covidot és a karantént egy gyerek. Az biztos, a legkisebbeknek nehezebb a helyzete most. 

Emlékszünk még a mi gyerekkorunk nagy kríziseire?

Mi, akik ha aggodalmak vannak bennünk, azért mégiscsak utánaolvashatunk a dolgoknak, megbeszélhetjük az orvosunkkal (ha elérjük), egymással, nem olyan helyzetben vagyunk, mint a gyerekek, akiknek a varázsvilágukba kell belehelyezniük a koronavírus helyzetet.

Ha emlékszünk még esetleg, milyen volt kislányként, kisfiúként hallani Csernobilról, vagy a dél-szláv háborúról, ami itt volt a szomszédban, vagy voltak hasonló élményeink, sejthetjük, milyen nehéz a gyerekeknek. 

A mi félelmeink az övékéi is lesznek, ezért is érdemes elengedni az aggodalmakat

Olyan közkeletű magyarázat is van, hogy akár beszélni is lehet a szörnyűségekről a kicsik előtt, mert ‘úgysem értik’. Ezt és az ehhez hasonlókat inkább felejtsük el. És amellett, hogy hallják ezeket a számukra nem érthető dolgokat, mint világjárvány, karantén, lélegeztetőgép, intenzív osztály, napi halálozás, még átveszik a mi érzéseinket is. 

A pár éves gyerekek benne vannak az auránkban, de még akár a 8 évesek is kapcsolódnak hozzánk. 

Tudjuk, hogy az érzések olyannyira továbbgyűrűznek az egymáshoz tartozó emberek között, hogy a transzgenerációs fájdalmak és félelmek még a holokauszt áldozatok unokáit is sújtják. Ugyanígy nincs más magyarázata az indiánok sokadik nemzedékénél tragédiákat okozó pszichés és szenvedélybetegségeknek. A hetediziglen kifejezést a népmesékből is ismerjük. Ezeket a jelenségeket ma már a ‘hivatalos’ tudomány is valósnak tartja. 

A gyerekek helyzetét nem könnyíti meg, hogy el vannak szakítva a barátaiktól. Otthon ülnek, és ez sem a négy évesnek, sem a tizenhat évesnek nem könnyű, bár ki-ki temperamentuma szerint máshogy és máshogy viseli. 

Mit tehetünk tehát? Merül fel a kérdés

Lehet, hogy nem mondják ki a bajaikat a kicsik, mert nem szeretnének (még tovább) szomorítani minket. 

De azért kezeljük ezt a dolgot létezőnek, és amennyit tehetjük, játsszunk a gyerekünkkel a kortársai helyett. Emellett legyen amennyit csak lehet levegőn, és mozogjon. 

A feszültség oldására a mozgás és a természet csodás lehetőségek.

Vigyázzunk a saját lelkivilágunkra, energiáinkra a gyerek(ek) érdekében is. Ne vegyük át az általános panaszkodás áradatot

Lehet, hogy valakinek most elúszik az egzisztenciája, igen. De ez nem a mi életünk, nem kell elmerülnünk a fájdalmában. Segítünk ezzel rajta? Nem. Ahol tudunk, segíthetünk gyakorlati eszközökkel másokon, de ne engedjük, hogy bekapjon a felháborodott, vagy egymás rettegését átvevő tömeg. Ezek energiák, és az energiákat kihúzhatjuk és visszaküldhetjük – tudatossággal – a feladónak. Ami nem a miénk, azt adjuk vissza. Minden nap.

Beszélgessünk bátran a helyzetről, de pozitívan. Lehetőleg ne emlegessük, hogy már gyerekek is lélegeztetőre kerülnek és hasonlók, ezekkel nem is tudjuk, miket indíthatunk el a gyerekekben. 

Megjegyezném, szörnyű hírek mindig is voltak, a világ mindig tele volt brutális dolgokkal, de régen nem jutott el hozzánk tíz perc alatt a Föld túloldaláról minden katasztrófa, haláleset. Lehetőleg kezeljük helyén a híreket. 

Access Bars és Mimikri

Az Access eszközei tényleg, de tényleg valós segítséget nyújtanak most. 

Azt, hogy jár-e csoportos testkezelésekre, szerintem mindenki maga dönti el. De magunknak vagy velünk élő családtagjainknak is csinálhatunk Mimikri kezelést, ami kioldja mások hiteit belőlünk. 

Az Access testkezeléseket, és a Barst gyerekeken is lehet végezni. Az Access Bars egy gyengéd kézrátételes módszer, amit Gary Douglas fejlesztett ki a 90-es évek elején. Ez az Access alfája és omegája: amilyen egyszerű, olyan alapvető, működő, hatásos módszer, ami feloldja a korlátainkat, terheinket. 

A kiskorúak előnyös helyzetben vannak, mert annyira gyorsan tudják cserélni az energiáikat, hogy egy Bars kezelésre nekik elég annyi perc, ahány évesek. Nem kell amiatt aggódnunk tehát, hogy a csemete ki fog szaladni a kezünk közül: itt nem 40 perces kezelések lesznek. Könnyen, gyorsan zajlik a Bars, és ne feledjük, mi is kezelődünk közben 🙂 

Kitartást kívánok Nektek, és menjetek a megérzéseitek után az Access kezelések esetén is!