A spiritualitás világában sokszor példaképnek állítják be a gyerekeket. Pedig nem vagyunk reménytelenek attól, hogy felnőttünk 🙂 mi is csinálhatjuk azt, amit ők, vagy majdnem azt.
Néha nem is annyira vicces hallani – főleg ha már mondjuk sok kurzus, tanulás van mögötted – hogy egy a helyszínen megjelenő gyereknek mennyire jó az energiája és hogy nyitja a teret, milyen ajándék, hogy ott van. Jó tudni, azért van, amiben a felnőttek tudatossága is nagy hozzájárulás lehet.
Ebbe a témába mennénk most bele egy kicsit.
A gyerekek mesevilága a valóság
A legkisebbeknek teljesen természetes az, amihez a felnőtteknek sokszor komoly erőfeszítésükbe kerül visszatérni, vagyis, hogy az univerzum tele van csodákkal.
A gyerekek természetes módon hisznek a varázslatban, a nem ‘evilági’ lényekben, a mesékben, amíg erről le nem szoktatják őket, elmondva nekik, hogy ez mind nem igaz. Csak éppen igaz: sok tanfolyam szól arról, hogy hogyan tudunk tudatosan csodákat kérni az életünkbe, a napunkba, és hogy tudunk hinni mindebben.
A Bibliában Jézus is próbálkozik, hogy megtanítsa az értetlen felnőtteknek, hogy kérj és megadatik. Fordulj a Teremtőhöz hittel, és az lesz, amit szeretnél. Ugyanezt igyekszünk elsajátítani például akkor, mikor megvesszük a Titok című könyvet. De végülis ez egy irracionális dolog, és csak egy varázslatos világban létezhet, hiszen elvileg keményen meg kell dolgoznunk a javainkért, komolyan kell vennünk magunkat, be kell tartani a szabályokat, és akkor..mondja a felnőtt élet.
A gyerekek még tudják, hogy egy varázslatba keveredtünk bele
Nem csoda, hogy óriási, minden várakozást felülmúló sikert arattak a Harry Potter regények. A gyerekek tíz éves kor felett is örülnek, ha emlékeztetik őket arra a nyilvánvaló tényre, hogy varázslók. A felnőttek is örömmel olvasnak ugyanerről, mondani se kell.
Ha kételkedsz mindebben, és úgy véled, a valóság az a valóság és kész, és például egy híd az valós, belegondolhatsz, hogy a híd rezgő részecskékből áll, amelyek egészen különösen viselkednek.;)
Vagy gondolj csak bele, hány irracionális élményed volt gyerekkorodban. Lehet, hogy el kellett nyomnod ezeket, de idővel előhozhatók, és túl is teremthetők.
A jelenben vannak
Megint a jelenben levés, ugye?:) Pedig nem nehéz annyira, csak bele kell tudni állni. Ne rágódj a múlton, felejtsük el; és ne félj a jövőtől.
Minden most van.
A négyéves gyerek, aki a játszótéren tombol vidáman, míg anyukája az órát nézi, hogy időben elinduljanak, abszolút a mostban van. Érdemes visszatérni ehhez a képességhez.
Ítéletmentesség
Ha megfigyeljük, a gyerekek többsége önmagától ítélkezésmentes. Amíg a felnőttek mindent bedobozoló gondolkodását nem kénytelenek átvenni – hogy normális felnőtté válhassanak – semmit nem tartanak elítélendőnek.
Amikor a gyerekek mellett puffogunk, mert például a forgalomban feltartják az autónkat, vagy szidjuk a rendőrt, a miniszterelnököt, egyes nemzetiségeket, szép lassan megtanulják, kiket kell megvetni, utálni, gyűlölni, kikre kell felnézni. De semmivel nem jár jobban.
Az ítélkezésmentesség – amit nekünk vissza kell nyerni – hatalmas teret nyit.
+1: Amiben kicsit jobb nagynak lenni
Épp azért, mert olyan könnyen elfogadnak és alapvetőnek vesznek mindent, a kiskorúak olyan helyzeteket is természetesnek tartanak, amik fájdalmasak a számukra.
Később munkába is kerül, hogy ezektől a programoktól, bevett energiáktól megszabadulhassunk, mint hogy például megérdemeljük és rendben van, ha szidnak minket, vagy a szegénység van megszabva a számunkra.
Felnőttként, ha dolgozunk magunkon, már tudatosabban kezeljük ezeket, és meg tudjuk kérdezni magunktól, biztos jó-e ez és ez a helyzet a számunkra. És lehetőségünk is van a változtatásra.
