Ha ‘megvilágosodott’ tanítókat látunk, azt gondolhatjuk, nekik minden könnyebb, mint az átlagembernek. Valójában sokszor nagyon nehéz körülmények vezetnek rá embereket arra, hogy kénytelenek legyenek önmaguk gyógyításával foglalkozni, és ezt követően képesek legyenek arra, hogy másoknak segítsenek.
Kimondottan kegyetlen gyermekkor,
nehéz előélet – sok gyógyítót ez vezet el valódi hivatásához
Furcsa módon ahhoz, hogy spirituális vagy más gyógyító-öngyógyító eszközökhöz forduljunk, sokszor sok fájdalom kell. Amikor valaki elkezdi bármelyik technikát, akkor a saját gondjait szeretné megoldani.
Az alap probléma szinte mindenkinél az, hogy elvesztette az önmaga szerethetőségébe vetett hitét, és azt a hitet, hogy bízhat magában.
Gyermekkori kudarcok, veszteségek, bántalmazottság vezet ide, de később is érhet olyan fájdalmas tapasztalat, ami miatt nem tartjuk magunkat szerethetőnek.
Ezért tele vagyunk kétségekkel, rosszabb esetben szorongással, akár kényszeres gondolatokkal.
A siker messze kerüli az embert ilyen állapotban, és felhalmozódhat sok rossz tapasztalat – a saját magunk alábecsüléséből fakadó élmények.
És itt jön az a pont sokaknál, hogy keresni kezdik a megoldást
Ki húsz, ki hetven évesen.
Az sem véletlen, hogy a pszichológia szakra sokan azért mennek, hogy saját ‘magukat’ megfejtsék, azaz magukat gyógyítsák.
Hosszan lehet sorolni azokat a gyógyítókat, akiknek sokkal hányatottabb volt a gyerekkoruk, mint azt gondolnánk.
Dr Edith Eger, a neves pszichiáter éppen hogy elkerülte a gázkamrát tinédzser éveiben, amikor egy sor haláltábort megjárt. Elvesztette szüleit, nagyszüleit, és évtizedekig képtelen volt akár csak beszélni is erről a traumáról. Ötven éves kora körül vágott bele a pszichiátria szak elvégzésébe, kétségek között amiatt, hogy elkésett vele, kiöregedett. Egy tanára biztatta ‘akár egyetemre megy, akár nem, így is úgy is ötven éves lesz.’
A világsikert élete utolsó évtizedei hozták el, 98 évesen ment el.
Louise L Hay nagyon súlyos családi körülményekkel indult, mindenfajta bántalmazást átélt, később erőszakos férfiakkal hozta össze az élet.
Elkezdte önmagát gyógyítani, majd a 20. század egyik legnagyobb hatású spirituális gyógyítójává vált. Ő maga írja könyvében saját élettörténetéhez megjegyzésként, hogy a hozzá hasonló kiemelkedő tanítók mind keményebbnél keményebb gyermek- és ifjúkorral rendelkeznek.
Eckhart Tolle, spirituális tanító semmilyen oktatásban nem volt képes részt venni 13 éves korától, és huszas éveiben stabilan depressziós volt. Sokmindenen átvergődött, mire sikerült egy belső átalakulást elérnie.
Tolle gondolatai, mint:
„Néha a dolgok elengedése sokkal nagyobb erővel bír, mint a védekezés vagy a ragaszkodás”
nem véletlenül ragadják meg annyira az embereket.
Miért van ez így?
Ha fájdalmas tapasztalatokat szerzünk, és sok munkát kell beletennünk abba, hogy helyrekalapáljuk az önbecsülésünket, akkor azzal rengeteget tanulunk. Ezt másoknak is tovább tudjuk adni. Emellett empatikussá válunk. Általában azok segítenek másokon, akiket megérintenek a problémáik, mert nekik sem vattával volt kibélelve eddig az életük.
Gyakran mi is gyógyulunk belül azáltal, hogy másokat támogatni tudunk.
Amikor sok tapasztalattal felvértezve segítesz másokon, többet tudsz adni, mint az, akinek csak jó lapokat osztott az élet – bár olyan ember, akinek ‘könnyű élete van’, sokkal kevesebb van, mint gondolnánk.
Például a szerfüggők leghatékonyabb – és leginkább elhivatott – segítői azok, akik kijöttek a drogozásból vagy alkohol fogyasztásból, gyógyszerfüggőségből.
Elméleti tudással is lehet segíteni, hiszen például nem minden anorexiásokat kezelő szakember volt anorexiás, de nagy különbség, ha valaki belülről is ismer egy problémát.
A változtatás szándékát sokszor egy trauma indítja el, és a legmagasabb csúcsokra is felvihet, de szerencsére ez nem jelenti azt, hogy a fejlődéshez szenvedni kell.
Ki tudja, a te nehézségeid éppen kiknek fognak segíteni öt vagy tíz év múlva?