DNS3 Theta Healing® szeminárium

A DNS3 a régóta várt óra ‘szuperhaladó’ kurzus a ThetaHealing hallgatók számára.

Ez a DNS1 és DNS2 után következő tanfolyam megtanítja a nem szerves és szerves anyagok kezelésének ismereteit.

Segít visszaemlékezni arra, hogy kiléphetünk saját paradigmánkból, és gyorsan jótékony változásokat érhetünk el az egészségben és a jólétben a DNS mitokondriumainak felhasználásával. Elsajátíthatod annak az alapjait, hogy mindenki maga teremti a saját valóságát, és a megfelelő tudás birtokában tetszés szerint kiléphet belőle.

Ezen a szinten megjelenik annak a képessége, hogy kiterjeszd a tudatosságodat, és szkenneléseket és gyógyításokat, vagy bármi mást vigyél végbe a fény által.

– A spirituális bilokációval dolgozunk, ami azt jelenti, egyszerre két helyen lehet jelen lenni.
– Az örökkévaló molekulákat összekapcsoljuk és egyensúlyba hozzuk,
– Beleterjeszkedünk egy virágba és anélkül olvassuk le, hogy látnánk,
– Megváltoztatjuk a víz molekuláit, ízesítjük a vizet,
– Telekinézist gyakorlunk, tárgyakat mozgatunk,
– Jövőmunkát végzünk,
– Megtaláljuk a saját elemünket,
– Szent nevünk lekérdezése,
– Kapcsolódunk a hozzánk legkompatilisebb Törvényhez,
– Ásunk a lehetetlenre
Önmagunkon is tovább dolgozunk, az önszereteten, hiszen – kis túlzással – ez mindennek az alapja.
Dolgozunk a mélyebb neheztelésra és félelem munkát végzünk.

 

Előfeltétele

 

Alap tanfolyam (DNS1) >
Haladó tanfolyam (DNS2) >
Áss mélyebbre!  (Dig Deeper) >
Intuitív Anatómia
vagy 
Alap tanfolyam (DNS1) >
Haladó tanfolyam (DNS2) >
Áss mélyebbre!  (Dig Deeper) >
Te és a Teremtő  (és) Te és a belső köröd (és) Világgal való kapcsolat