Meditáció – miért csináljuk meg többször is?

Meditáció – miért csináljuk meg többször is?

A karantén időszakban – a telefonos és online konzultációk és facilitálások mellett – online meditációkat kezdtem megosztani Veletek. Mivel nagyon erősnek bizonyultak ezek a meditációk, akik részt vettek, arról számoltak be, hogy nagyon működnek ezek nekik, még most is folytatom a Facebook live sorozatot. Most arról szeretnék írni Nektek, hogy hogyan érdemes a meditációkat használni.

Belső utazás

A meditáció során lecsendesedünk,  ekkor a külvilág zajai hozzájárulások a folyamatokhoz (ezt letöltjük) –  nem csetelünk, nem vezetünk A-ból B-be, nem vacsorázunk meg közben.. 😉 – és ideális esetben egy sokkal nagyobb térbe tágulunk, ahol egészen más lehetőségek tárulnak fel.. Nagyon sokféle meditáció van, ez a megoldás sok-sok kultúrában létezik, hiszen ide tartozik például a keresztény (egyéni vagy közös) ima is, de akár az Agykontrollban is találkozhatunk meditációval. 

Az online Theta Healing meditáció alatt, amiket most sorozatban csinálok, a théta agyhullámot használjuk és mellette az alfát, deltát is. Ehhez az állapothoz végigvezetem a résztvevőket egy folyamaton. 

Ezután elkezdődnek a tisztítások és az energetikai mintázatok betöltései, amelyeket nem kell tudatosan végiggondolni, végigelemezni, inkább hagyni kell megtörténni. Ez egy belső felfedezőút, aminek a során én se tudhatom, te hova jutsz el.

Minél többször, annál jobb

Amit már jelezntem az online alkalmak során, szuper, ha velem vagytok és élőben együtt éljük meg ezt a folyamatot, de mindenkinek – más meditációk kapcsán is – érdemes sokszor végighallgatni egy-egy felvételt. 

Tehát ne egyszer csináld meg, hanem akár ötször, tízszer vagy még többször. Úgy érzed, nincs egy perced se? Elindíthatod a felvételt akár lefekvés előtt is. 

Miért csináld végig többször a meditációkat? Mert sok-sok élet lerakódásait, terheit oldják fel. Egy alkalommal, ugyanúgy mint egy Theta Healing vagy Access Consciousness kezelés, feloldják ami ‘legfelül’ van, de mindannyian tudjuk, évek múlva is meglepően komoly dolgok jöhetnek fel, nagy mennyiségű blokkoló energiától tudunk felszabadulni.

Sokan megállnak akkor, mikor a felszínen kioldódik valami, és egy meditáció után kicsit jobban, könnyebben érzik magukat. Na, ez hatott – gondolhatjuk, pedig sokkal többet tud a dolog ennél. 

Menjünk mélyebbre bátran!

A meditációkhoz kapcsolódó megélések, visszajelzések

Ha még kétszer, háromszor megcsinálod ugyanazt, még több olyan réteg fog leolvadni, ami nem Te vagy. 

Egyre beljebb és beljebb jutsz – tulajdonképpen az igazi valódhoz -, és azt veszed észre, minden lazul, játékosabban oldódnak ki a falak. 

Ez mindenkinek a maga ütemére történik, ne hasonlítsd magad senkihez (amúgy se 🙂 ), senkinek a történetéhez, hogy mit kéne átélned, ide kéne menned meditációban vagy oda… nincs ilyen. Csak menj a folyamatokon végig, és működni fog.

Bármikor elkezdheted az eddigi meditáció sorozatokat!

Szeretettel ajánlom Nektek a 2 x 21 alkalmas meditációs sorozatot, amit itt találtok, és bárki végigcsinálhatja. Mindössze belépést kell kérni a csoportba.. 

Ezt a 42 felvételt felajánlásként bocsátottam rendelkezésre. 

Párkapcsolati meditációk önmagadért sorozat

Emellett az ezt követően indított, szerelemről, kapcsolódásról, lélektársról szóló sorozatomba léphettek be, 9900 forintos hozzájárulásért. 

Ezt a négy, egy órás meditációt a Facebook Live felvételeken a résztvevők csoportjába való belépéssel meg tudjátok nézni. Érdemes minden sorozatot először az elsőtől elkezdeni. Itt találod a részletes infókat erről a sorozatról:

Online Theta Varázslat – párkapcsolati meditációk önmagadért!

Képességeidből teremtés sorozat

Júliusban zajlott négy részes sorozatom, melynek címe Képességeidből teremtés

Az első két alkalom – e cikk írásakor – már lezajlott, és még 1 meditáció fog következni júliusban élőben. Ha később csinálnád végig, természetesen az is lehetséges, ennek a 4 egy órás résznek a díja szintén 9900 forint. Ha már egy 4 alkalmas meditáción részt vettél, VIP kedvezménnyel vehetsz részt a továbbiakon!

A négy alkalommal négy témában teremtünk, varázsolunk: bőség – a pénzügyeid terén, a munkádban, a családban és egészségedben. 

Érzéseink és érzelmeink börtönében sorozat

Augusztusban becsatlakozhatsz a legújabb négy részbe. Végigmegyünk, tisztítjuk és gyógyítjuk a legújabb négy rész alkalmával a leginkább meghatározó blokkokat kialakító érzelmeken, érzéseken, érzelmi rétegeken. Ilyenek a harag, düh, megbánás, sajnálkozás, kitaszítottság, féltékenység, megcsalás, hazugság, elszigeteltség,stb.

Folyamatosan bővítem az online meditációk sorát. 🙂

Access Klub Budapesten Sulcival – mi történik, ha választod?

“Mi lenne, ha kinyitnád az ajtókat, hogy minden valóra váljon? (Gary Douglas)”  Access Klub Budapesten, most Schuller Ágnessel, Sulcival, aki hozzám hasonlóan igen sokféle és több éves tapasztalattal bírt, mielőtt az Accessel is gazdagította ‘tárházát’. Próbáljátok ki Sulci klubját, melyben én hostként működök közre! 🙂

 

Örömmel mutatom be Nektek Sulcit, akinek a klubját vendégül látom augusztus 3-án. A program leírását itt találjátok

Ahogy már Racsek Rékával is megtapasztalhattátok, ha ketten vagyunk jelen, ilyenkor teljesen más történik, mindkettőnk energiája jelen van, és ez többet ad a tisztításokhoz, oldásokhoz, elengedésekhez.

Sulcit pedig szívből ajánlom, évek óta ismerem és nagyon tisztelem <3

Hogy jobban megismerhessétek, a weboldaláról, ami a beszédes valaszthatsz.com címet viseli, Sulci engedélyével pár dolgot közreadok – többek közt az indító idézetet.

Ne lepődj meg, ha úgy érzed, az olvasottak megnyitnak benned valamit! 🙂 Várunk szeretettel!

“Schuller Ágnes  – Sulci vagyok.  Azzal foglalkozom, amit szeretek. Így minden napban van örömöm.  Korábban – több, mint 30 éve a masszázsok, az ősi magyar, kínai és hawaii gyógymódok, a hang-, rezgésterápia (tibeti hangtálakkal, gongokkal), a fényadás (az elfogadás művészete), stresszoldó módszerek (pl. diapozitív) lehetőségeit megismerve jutottam el az emberek problémáinak megoldásához.

2013-ban egymásra találtunk az Access Consciousnessszel. Látványosan változtatta, változtatja meg az életem. Az én hétköznapjaimat, és másokét is sokkal gyorsabban alakítja át, mint az előtte használt technikák.”

“Mindig van választásod és életed minden pillanatában választasz is. Akkor is, amikor azt választod, amit most élsz. 

Mi lenne, ha azt választanád, amiről azt hitted, nem lehetséges? 

Milyen lehetőséged van egy más jövőre? 

Választod a változást?

Az érdekes hogy: 

Mi van, ha mindent meg tudunk csinálni? 

Mi van, ha elegek vagyunk így, ahogy vagyunk? 

Mi van, ha nézőpontjainkkal nem akadályozzuk magunkat tovább? 

Mi van, ha nyitottak vagyunk és  el/befogadjuk az Univerzum ajándékait? 

Mi van, ha megengedjük magunknak mindazt a csodát, amit kaphatunk? 

Mi van, ha megengedjük magunknak mindazt a csodát, amit adhatunk?

Mi van, ha bevállaljuk, hogy választjuk a boldogságot, s evvel megfertőzzük mindazokat, akik ezt ugyanígy szeretnék?  Szállnál-e velem? 

vagy mi minden más lehetséges még?  

Várlak! Örömmel. Hogy lehet még ennél is jobb?”

 

Pár visszajelzés, amit Sulci kapott

Minden idézet, vélemény a valaszthatsz.com oldalról való.

“A workshopon Sulcival dolgozunk a bántalmazás, gázlángozás, önbántalmazás témákon. Sulcitól kulcsokat kapunk ahhoz, hogy hogyan kezeljük a hasonló helyzeteket.

Ha ismered őt, már tudod, ha még nem, akkor elmondom, miért imádjuk őt:

Látja a láthatatlant és különös érzékkel bök rá a féltve őrzött nézőpontjainkra, fájdalmainkra, hazugságainkra, amiket még magunknak sem vallanánk be… így esélyünk sincs elengedni őket. Kimozdít az eddigi életedből, hogy szárnyra kelhessen valami nagyon új, amit úgy hívunk, hogy örömteli, könnyed ÉLET. Megmutat egy olyan utat, ahol TE VÁLASZT(H)A(T)SZ.*******​Mit adott 2 órányi klub Sulcival? Külső megfigyelőként nagy falakkal, elvárások nélkül, de igaziból elvárásokkal érkeztem hitetlenül.

Most is kapkodom a fejem, hogy 2 óra se kellett, s mind a nyolcan lényegesen jobban éreztük magunkat.

Eltűnt a kilátástalanságom. Elfogadom, hogy rajtam múlik. Kinyílt egy új világ.

Idegenek előtt,  falak nélkül. Mosolyokkal, könnyekkel.

Köszönöm.”

“2 óra és kiderült, hogy nem Ő a hibás…  2 óra és kiderült, választhatok mást.  2 óra és kiderült, vagyok én szép virág, 2 óra és megmozdult velem a világ. Köszönöm.”