Mit tanulhatunk a gyerekektől? (És mit nem)

Mit tanulhatunk a gyerekektől? (És mit nem)

A spiritualitás világában sokszor példaképnek állítják be a gyerekeket. Pedig nem vagyunk reménytelenek attól, hogy felnőttünk 🙂 mi is csinálhatjuk azt, amit ők, vagy majdnem azt. 

Néha nem is annyira vicces hallani – főleg ha már mondjuk sok kurzus, tanulás van mögötted – hogy egy a helyszínen megjelenő gyereknek mennyire jó az energiája és hogy nyitja a teret, milyen ajándék, hogy ott van. Jó tudni, azért  van, amiben a felnőttek tudatossága is nagy hozzájárulás  lehet. 

Ebbe a témába mennénk most bele egy kicsit.

A gyerekek mesevilága a valóság

A legkisebbeknek teljesen természetes az, amihez a felnőtteknek sokszor komoly erőfeszítésükbe kerül visszatérni, vagyis, hogy az univerzum tele van csodákkal

A gyerekek természetes módon hisznek a varázslatban, a nem ‘evilági’ lényekben, a mesékben, amíg erről le nem szoktatják őket, elmondva nekik, hogy ez mind nem igaz. Csak éppen igaz: sok tanfolyam szól arról, hogy hogyan tudunk tudatosan csodákat kérni az életünkbe, a napunkba, és hogy tudunk hinni mindebben.

A Bibliában Jézus is próbálkozik, hogy megtanítsa az értetlen felnőtteknek, hogy kérj és megadatik. Fordulj a  Teremtőhöz  hittel, és az lesz, amit szeretnél. Ugyanezt igyekszünk elsajátítani például akkor, mikor megvesszük a Titok című könyvet. De végülis ez egy irracionális dolog, és csak egy varázslatos világban létezhet, hiszen elvileg keményen meg kell dolgoznunk a javainkért, komolyan kell vennünk magunkat, be kell tartani a szabályokat, és akkor..mondja a felnőtt élet.

A gyerekek még tudják, hogy egy varázslatba keveredtünk bele

Nem csoda, hogy óriási, minden várakozást felülmúló sikert arattak a Harry Potter regények. A gyerekek tíz éves kor felett is örülnek, ha emlékeztetik őket arra a nyilvánvaló tényre, hogy varázslók. A felnőttek is örömmel olvasnak ugyanerről, mondani se kell.

Ha kételkedsz mindebben, és úgy véled, a valóság az a valóság és kész, és például egy híd az valós, belegondolhatsz, hogy a híd rezgő részecskékből áll, amelyek egészen különösen viselkednek.;)

Vagy gondolj csak bele, hány irracionális élményed volt gyerekkorodban. Lehet, hogy el kellett nyomnod ezeket, de idővel előhozhatók, és túl is teremthetők.

A jelenben vannak

Megint a jelenben levés, ugye?:) Pedig nem nehéz annyira, csak bele kell tudni állni. Ne rágódj a múlton, felejtsük el; és ne félj a jövőtől. 

Minden most van.

A négyéves gyerek, aki a játszótéren tombol vidáman, míg anyukája az órát nézi, hogy időben elinduljanak, abszolút a mostban van. Érdemes visszatérni ehhez a képességhez. 

Ítéletmentesség

Ha megfigyeljük, a gyerekek többsége önmagától ítélkezésmentes. Amíg a felnőttek mindent bedobozoló gondolkodását nem kénytelenek átvenni – hogy normális felnőtté válhassanak – semmit nem tartanak elítélendőnek

Amikor a gyerekek mellett puffogunk, mert például a forgalomban feltartják az autónkat, vagy szidjuk a rendőrt, a miniszterelnököt, egyes nemzetiségeket, szép lassan megtanulják, kiket kell megvetni, utálni, gyűlölni, kikre kell felnézni. De semmivel nem jár jobban. 

Az ítélkezésmentesség – amit nekünk vissza kell nyerni – hatalmas teret nyit.

+1: Amiben kicsit jobb nagynak lenni

Épp azért, mert olyan könnyen elfogadnak és alapvetőnek vesznek mindent, a kiskorúak olyan helyzeteket is természetesnek tartanak, amik fájdalmasak a számukra.

Később munkába is kerül, hogy ezektől a programoktól, bevett energiáktól megszabadulhassunk, mint hogy például megérdemeljük és rendben van, ha szidnak minket, vagy a szegénység van megszabva a számunkra. 

Felnőttként, ha dolgozunk magunkon, már tudatosabban kezeljük ezeket, és meg tudjuk kérdezni magunktól, biztos jó-e ez és ez a helyzet a számunkra. És lehetőségünk is van a változtatásra. 

 

Ítélkezés, falak – hogy érthető meg a legkönnyebben?

Ítélkezés, falak – hogy érthető meg a legkönnyebben?

A bevett, megszokott világunknak alap tartozékai az ítélkezések: magunkon, másokon. Pici korunktól így nevelnek minket: jók vagyunk, ha ezt tesszük, rosszak, ha amazt. 

Arra vagyunk nevelve, hogy fehér-fekete dobozkákba betegyük a világ dolgait. És persze magunkat is. Ez némely – nem keleti – vallásoknak lényegében az alapja, hogy jó alaposan beolvassunk magunknak időnként: bűnös vagyok Istenem, a te méltatlan szolgád.

Voltaképpen a magunk bántalmazására vagyunk ránevelve sok esetben. És ebből, ha tudatosan nem foglalkozunk vele, észre sem vesszük, nem is lépünk ki. Csodálkozunk, miért nem működik az életünk?

Soha nem érezhetjük magunkat elég jól

ha az ítélkezés hagyományos korlátait fenntartjuk az életünkben. 

Jó ez nekünk? Természetesen nem.

Az Access egyik legfontosabb része, hogy válasszuk azt, hogy nem ítélkezünk többet magunkon, sem másokon. Ezt a váltást, mivel ennyire belénk van kódolva, nem mindig  tudjuk hipp hopp végrehajtani. Ha választjuk, akkor lehetséges. 

Ha már nem döntjük el folyamatosan magunkról vagy másokról hogy hülyék, alkalmatlanok, ellenszenvesek, buták, betegesek, vagy éppen zseniálisak, üdítőek, intelligensek, sikerre születettek vagyunk, az életünkben közelebb leszünk ahhoz ami nekünk működik. Önazonosak leszünk, megváltozik a kisugárzásunk, a másoknak való megfelelés helyett, a másolatok gyártása helyett elkezdünk egy nekünk igaz valóságot teremteni.

Ilyenkor már könnyű azt az ítéletet is elengedni, ahol saját magunkat megitéltük, az ítélkezésünk miatt. Vagyis ne ítéljük meg azt korábbi önmagunkat, aki még ítélkezett. 🙂

És ide tartoznak a falak

Csatározással, bántásokkal teli – hagyományos – világunkban, amelyben nem az Access eszközeivel élünk, folyamatosan falakat húzunk fel magunknak. Például gyerekkorunkban megbánt a zongoratanárunk, hopp egy fal, hogy kívül tartsuk a sértő ítéletét. Ez a fal a zongorázást is kívül tartja, illetve, azt, hogy közel engedjük magunkhoz ezt a hangszert, netán a zenét egészében a továbbiakban, valamint mindenkit, akitől tanulhatnánk bármit, akár minden embert az életben. És talán nem meglepő, de nem is fejlődünk e téren többet. 

Addig tart ez az állapot, amíg le nem eresztjük ezt a falat a jó öreg zongoratanárunkkal szemben és ezzel megnyílik az út, hogy bármi történhessen velünk és a zongorával közösen:)

A falak tehát védenek

De ugyanakkor rengeteg lezárást teremtenek az életünkben, és nem ritkán olyan sikeresen körbebástyázzuk magunkat, hogy szinte semmi mozgásterünk nem marad. A falakat (vagy más néven határokat) tehát le kell engedni, ezt egyszerűen jelentsük ki, kérjük, és lehetőleg gyakran. Ami nem a mi falunk, azt küldjük vissza annak, akitől jött, spékeljük meg egy kis tudatossággal.

Az ítélkezés beragaszt, lehetetlenné teszi a választást. Ha magunkat megítéljük, akkor is építjük a falakat, amelyek akadályokat képeznek az életünkben. Ezt ugye nem nehéz megérteni. Azt mondjuk valakinek, ‘én képtelen vagyok megtanulni németül’, vagy magunknak, ‘én egyszerűen valamiért nem vonzom a férfiakat/nőket’, és lekorlátozzuk ezzel ezt a részt.

Ha pozitív ítéleteket alkotunk, azzal is falakat teremtünk

Amit igazán nem gondolnánk, a kedvező ítélet valamivel – akár magunkkal – kapcsolatban még inkább beragaszt, mivel ehhez tartjuk magunkat a későbbiekben. Ennél fogva nem adunk magunknak esélyt, hogy mást válasszunk. Például, nekem csak ez a fodrász, vagy ez a pár felel meg. Én ebben a munkában jó vagyok, tehát csak itt érhetek el sikert. 

Mindenfajta másokkal kapcsolatos ítélkezésünk lecövekel minket, még az is, amit  helyénvalónak, igazságosnak érzünk. Minden fal, legyen bármivel kapcsolatos, amit ellenállásképpen felhúzunk, a mi szemszögünkből is fal, a mi választási lehetőségeinkre van hatással. 

Érdemes tehát megtanulni mindent elfogulatlanul nézni, pusztán érdekes nézőpontként értékelni. Önmagunkkal kapcsolatosan is a befogadó, szerető, megengedő álláspont az egyetlen, ami nem állít le. 

“Jó, oké, nem akarok ítélkezni, kipróbálom. De hogy ne ítélkezzek?”

Ennek egy szuperfegyvere a fent említett érdekes nézőpont megfogalmazás. Minden egyes dologról, amit mások mondanak, és ami óhatatlanul véleményt csalna ki belőlünk egyébként, azt mondhatjuk magunknak, ez egy érdekes nézőpont az ő részéről. Meghagyhatjuk mindenkinek az ő nézőpontját, és mi is elismerhetjük a sajátunkat. Így nem súlyozunk, nem versengünk, nem állapítunk meg igazságokat és hazugságokat. És ehhez tagadhatatlan, sokat kell használni az Access eszközeit, amig Te magad leszel az, Azzá válsz.