ThetaCsilla

Online Theta program havonta – minden érdekesség róla és vélemények

2022 augusztusa óta fut egy új formátumú Theta program, amelyre szerencsére mindig sokan jelentkeznek. Neked is ajánlom szeretettel, és egy kicsit részletesebben bemutatom, hogy segítsek választani, ha úgy döntenél.

Csoportenergiában

A program lényege, hogy közösen veszünk részt rajta online, ezért visszaadja azt a közösségi érzést, amit sokan átélnek a Theta Healing kurzusok, találkozók során.

És ami talán még fontosabb, hogy hozzáadódik az a csoportenergia, ami megtöbbszörözi a thetázás hatását. Ez egy valóságos energia, ami a résztvevőkből árad, akik sokféleségükkel sokféleképpen tartják a teret és erősítik a hatást. Amikor a meditáció szövegét mondom, vagy leolvasásokkor én rengeteget merítek ebből. 

Ami érdekes, egy kezdő, ‘beugró’ éppen olyan értékes energiát ad, mint egy már gyógyítóként tevékenykedő résztvevő!

Mit csinálunk?

Az online program egy hónapon át fut, és minden héten ismétlődő programokat nyújt. 

Ezeken közösen veszünk részt, tehát látjuk-halljuk egymást, és a meditáción kívül szabad ‘beleszólás’ van. Az ásások így több nézőpontból történhetnek, ami nagyon nagy pluszt ad. Persze, ha valaki még nem gondolja úgy, hogy azon a szinten van, hogy közreműködjön, az csak a háttérből is jelen lehet. (Hiszen olyan résztvevőnk is van, aki még csak most fog Alapozó kurzusra menni.) 

Illetve ha valaki nem érzi, hogy hozzájárulás lenne neki egy több ember előtti illetve többekkel megerősített ásás egy online konferenciabeszélgetés során, akkor annak ebben nem kell résztvennie. Akkor leszel ásás alanya, ha erre kedvet érzel.

Éppen mivel arra a tapasztalatra jutottam, hogy van, akinek a négyszemközti ásás éppen kényelmesebb lehet – például a téma miatt – mint ez a közösségi, ezért enélkül a ‘modul’ nélkül is befizetheted a programot. 

Mi történik, ha valakinek épp nem jó minden alkalom a hónap során?

Sokfélék vagyunk, ki este dolgozik, ki hajnalban, kit lekötnek a gyerekek este, kit nem, így nem könnyű sok embert a gép elé terelni egy időpontban. 

Erre a kérdésre a megoldás:

A leolvasások és meditációk hetente egyszer vannak a FB csoportban, de visszanézhetőek. Tehát ha éppen nem érsz rá, akkor megnézheted például este.

Az ásások hetente többször vannak meghirdetve különböző napszakokban, és azon veszel részt, amelyik időpont beválik. 

Így ez az online program nemcsak nem helyhez kötött, de időben is alkalmazkodik minden résztvevőhöz.

Visszajelzések

Köszönöm mindenkinek, aki elküldte a gondolatait!

“Ha úgy érzed, hogy el vagy veszve, és úgy gondolod nincs tovább. Szeretettel ajánlom Csilla programját. 

Mindig sokat ad, rávilagit a problémára, és ezt tudjuk törölni. Minél több energia kapcsolódik össze ebben a térben, így segítve egymást, gyakorolhatjuk, amit tudunk Hogy miért ajánlom? Gyors, pontos, magadba nézős, kimozdìt a komfort zónádból. Egy fantasztikus csapat része lehetsz, ahol nem vagy magadra hagyva.”

?

“KÖSZÖNÖM és HÁLÁS vagyok CSILLÁNAK és NEKTEK, mert szó szerint az ÉLETEMET adtátok vissza, és nem a régit, hanem egy teljesen újat, mely tele van csodákkal!!!”

?

“Hihetetlen, hogy hétköznapi “vergődéseink” milyen transzgenerációs mintákra vezethetőek vissza, és hogy ezekre egyáltalán fény tud derülni, hála Csillának és a programnak, amivel a könnyed változás garantált. 

Egy kihívása van: annak könnyed a változás, aki mer szembenézni a valósággal és a tudatalatti működéseivel. Ezzel ki tud nyílni egy olyan kapu, amin keresztül kvantumcsilliószoros fénysebességre kapcsolhatod az életed! Készen állsz az új életedre?”

?

“Teljesen más szintű fejlődési lehetőséget ad, mint egy-egy kurzus vagy ásás több heti, havi időkihagyással.

A töménységével, a közös gyakorlási lehetőségekkel, a számtalan kicsi felszedhető információval (például ásás közben) teljesen megdobja a szintet, amin az ember Theta Healing és energia szempontjából áll.:)

Plusz egy nagyon jó ‘törzsi’ élmény nekem, hogy ott vagyunk egymásnak, messengeren poénkodunk, drukkol mindenki mindenkinek.”

Exit mobile version