ThetaCsilla

Az azonnali manifesztáció

Vajon lehetséges olyan, hogy amit kigondolunk, amit szívből szeretnénk, az megvalósuljon 24 órán belül, vagy akár pár órán, pár percen belül?

Évekkel ezelőtt azt mondtam volna, hogy pár szerencsés esettől eltekitve ez nem nagyon fordul elő. Ez az azonnali teremtés, ami – én is így gondoltam – a megvilágosodott guruk, a kiváltságosak számára elérhető.

Ma már azt gondolom, hogy Neked is, ahogy nekem is működhet, ha összehangolódsz a saját magad rezgésével, azzal a létezéssel, aki Te valójában vagy. 

Mi mindent kell elengedni?

Lehetséges, hogy a lehető leggyorsabban manifesztálódjon, amire vágyunk. Méghozzá egy módon: a páncélok, álcák nélkül, a trauma rétegektől mentesen.

Ha nincsenek ott a 

akkor igen, ez a jelenség a te életedben is bekövethezhet. Ez a “Kérj, és megadatik”, ami meg van ígérve minden embernek, nemcsak a kiválasztottaknak – ahogy Jézus ezt elég hangsúlyosan jelezte. 

Ehhez az kell, hogy összehangolódj a Teremtővel, a teremtő erőddel 

Önmagad fejlesztésével a Teremtő részévé tudsz válni, össze tudsz rezegni a Forrással. Több személyiségedet, álcádat, felvett részedet el tudod hagyni, mint egy báb állapotból ki tudsz bújni, és tudsz szárnyalni. 

A báb állapotban csak a burkot érzékelhetted. Nem tudhatod, hogy a falakat csinálod, de mégis csinálod, mindannyian csináljuk. 

Ha dolgozol azon, hogy a burkokat le tudd venni, akkor át tudsz transzformálódni egy sokkal szárnyalóbb, valódibb éneddé. Ezt a munkát el tudod végezni például Thétában.

Ehhez azonban szembe kell nézned az összes álcával és mindennel, ami gátol. Legyen az traumából kialakult hitrendszer, csoporttudatos program, bármi más – így ez nem könnyű út. 

Nem egy három napos tanfolyamon fogod az életedet teljesen megváltoztatni 🙂 

Nagyon elkülönültnek, magányosnak érezheted magad, fájdalmasnak látszhat a transzformáció, miközben ‘normális’, megszokott valódból elkezded átformálni magad. De ezzel van esélyed, hogy “kiszállj”, hogy magasabb oktávra válts. 

És arra, hogy más módon kezd el manifesztálni. 

Az erényeken való munka nélkül nincs manifesztálás

Ha a héjaktól megszabadulsz, ha már valóban az igazi énedet érzékeled, és éled, sokkal jobban össze tudsz hangolódni a teremtő erőddel. 

Az azonnali manifesztációhoz egy olyan fejlődési, felemelkedési út vezet, aminek az eredményeként már rendelkezel azokkal az erényekkel, amelyek ezt lehetővé teszik. 

Az erényekről Vianna Stibal beszél a Theta Healing tanításaiban. Ezek magas minőségű energiák, amik felemelnek. Nagyon sok erény van, ilyen például akár a humor is, vagy a bátorság, a hit, a kitartás, az elengedés.

Ez az a szint, amikor már elhagytad a függőségeket, a mohóságot, a haragot, dühöt, megbocsátottál önmagadnak is. 

Mikor belenézel a szívedbe, megláthatod a transzcendencia tiszta fényét, az Isteni fényt. És akkor ami a szíved vágya, megvalósul, lehet, hogy egy hét, de lehet, hogy egy óra alatt. 

 

Ha már megfordultál Theta tanfolyamokon , nem hangozhat teljesen érthetetlennek, amit itt leírtam. Egyébként meglehetősen hasonlóan fogalmaz a Buddhizmus, és sok más nagyon régi tanítás, ami arról szól, hogy a földi síkra tanulni járunk. 

Azonnali manifesztáció fejlődés segítségével – Milyen út vezethet el erre a szintre?

Amit én ajánlok:

Theta Healing Alap után a Haladó tanfolyam, a Dig Deeper, és pédául egy Világgal Való kapcsolat, vagy egy Teremtés és Bőség kurzus. 

Ezek mind ugrásszerű fejlődést adnak, egyre nagyobb térben. A haladóknak pedig a DNS3 ami a magasabb oktávú szintugrást lehetővé teszi. 

 

Exit mobile version