2020-as év – számomra tele volt csodákkal

Ez az év hatalmas meglepetésbe fordult a legtöbbünk számára az első heteket követően, és azóta is csak kapkodjuk néha a fejünket. 

Kétségkívül kihívásokkal teli  év volt, és sok minden lehetőségen kellett elgondolkodni. Ez igazából nagy hozzájárulásnak bizonyult.  Mindannyian rengeteget fejlődtünk, és átalakult az értékrendünk. Emellett 2020-ban még így is számtalan érdekesség történt. Én sok olyan dologba fogtam bele, amibe talán soha, ha máshogy alakulnak a dolgok. 

Engedjétek meg, hogy felidézzem az idei év eseményeit

Mi volt szakmailag, emberileg  izgalmas a számomra?

Részt vettem Access Alapozó kurzuson már többedszerre, Beszélgetések az Entitásokkal kurzuson, szintén nem először. A külföldön megtartott élő tanfolyamok elmaradtak, pontosabban online térbe mentek át. Megtanultam nem kevés új dolgot, hogy kapcsolatban tudjak maradni a klienseimmel, a hozzám fordulókkal, a tanfolyamokra látogatókkal. Akikkel szerencsére így is megtaláltuk egymást! 

Online Theta kurzusok, egyedi módszertan

Elsősorban az online Theta Healing tanfolyamok megtartását kellett elsajátítanom. Ez a tanulás folyamatos, mert minden kurzust Vianna Stibal – a technika alapítója – online kurzus keretén belül bemutat, megtanít nekünk. A módszertan, tematika egyedi, más, mint az élő kurzusok. Zseniális, könnyedebben elsajátítható, játékosabb, mégis minden benne van. 

Ősszel sikerült elindítanom az online Theta kurzusokat, ami tehát meglehetősen sok befektetett energiát igényelt. Számomra ez egy újabb lépcsőfok volt ebben az évben. Az első online Theta Healing tanfolyam óriási élmény volt nekem is és a résztvevőknek is! Kinyilt a tér és a világ: ez utóbbi azért, mert ezen a kurzuson például mindenki külföldről vett részt.

Online meditációk – amik nagyon bejöttek:)

Tavasztól kezdődően elkezdtem online meditációkat tartani, amelyekből végül több sorozat lett, és nagyon sokan kapcsolódtatok fel ezekre. 

Nekem hatalmas élmény és szintugrás volt ez, hiszen fejest ugrottam egy új műfajba, ami tényleg működött. A teljes elzártságban nagy segítség volt mindannyiunknak. Ezeket a meditációkat visszanézhetitek most is. Érdemes többször is ugyanazt meghallgatni, mert mindig más és más jön fel!

A nyár folyamán több tematikus sorozatot tartottam, amelyek fizetősen elérhetőek bárkinek. Időközben annyira megszerettem ezt a fajta meditációt – amitől valószínűleg még nem köszönhetünk most el -, hogy saját menüpontban is megismerkedhettek velük a weboldalon. 

Együtt töltöttük a nyarat és az ősz elejét – élőben

Access Consciousness - Öngyilkosság Megelőző Nap
Access Consciousness – Öngyilkosság Megelőző Nap

Amikor lazult a szabályozás, sok érdekes élő eseményt is hozott 2020. Például az Ingyenes Access Nap az öngyilkosság megelőzése jegyében ilyen volt.

Az Access Consciousness erejéről, hatásosságáról sokat elmond, hogy egyik alapítója, Dr Dain Heer annak idején a szuicid gondolatoktól szabadult meg annak segítségével, hogy találkozott vele. 

Minden évben tartunk két napot, amikor ország- és világszerte az Access facilitátorok ingyen kezelik az érdeklődőket. Ha idén kimaradt Neked a tatai esemény, amit ennek jegyében szerveztünk, jövőre várunk valamikor tavasszal-nyáron, és szeptember 10-én 🙂

És az év vége sikere: Online leolvasások

Access Klub
Access Klub

2020-ban összesen 36 élő tanfolyamot tartottam, harmadát a megszokottnak. 

Ebből 22 Access testtanfolyam volt, 

6 Access Bars – 2 alkalom közösen Racsek Réka CF, Maestróval, 

7 Theta Healing tanfolyamot, ebből 1 online eseményt,

9 online Access (szintén közösen Rékával) és Theta klubot tartottam. 

Heti több alkalommal személyes és online kezelő napokat (előbbieket Budapesten illetve Tatabányán).

2 hetente élő Access klubokat, amikor lehetett,

Havonta pedig élő Theta klubokat, ha volt rá mód.

Létrehoztam Az ‘Életadó Fókusz Program’ ÉFP – Egy nap saját magadért – saját tematikájú és tartalmú programot, ami már többeknek volt hozzájárulás az életükben. 

Emellett ingyenesen tartottam online leolvasásokat a Facebook csoportban, amiből egy újabb komoly sorozat alakult ki. Öt alkalommal 72 leolvasást végeztem, tanusítottam azoknak akik kérték. A leolvasásokat 2021 januárjában is folytatni fogom, bárki be tud kapcsolódni a Raffai Csilla Varázsterei csoportban, akit érdekel.

Jövőre Tatabányán  az élő kezelések visszatérnek a megszokott szerdai napra. Víziómban hamarosan újra nyílik számunkra a világ korlátozások nélkül, és sok-sok tapasztalattal gazdagodva élhetjük, teremthetjük meg az új választásainkkal a 2021-es évet.

Sulci Access klub – beszámoló

Sulci Access klub – beszámoló

Sulcival, Schuller Ágival 2020-tól tartok együtt klub alkalmakat. Ez egy egészen különleges alkalom: több ember együttes facilitása zajlik, két órán keresztül, egyébként nagyon baráti áron. A klubok a pandémia miatt felköltöztek a netre, és az utóbbi alkalmakat Zoomon tartottuk meg.  Ez egy olyan Access lehetőség, ahol nem kell személyesen, testközelben együtt lenni, és a facilitálás révén mégis hatalmas eredményhez vezethet. Egy ilyen klubról szeretném közzétenni egy résztvevő beszámolóját (aki szintén Ági).:)

Mi az a facilitálás? A minősített Access Bars facilitátor külső nézőpontot nyit, és rávezet a saját belső tudásodra. 

Ági:

Általában mióta Accessel illetve előtte Thetával is foglalkoztam (azaz sok kurzust elvégeztem mindkettőből) nem szoktam rossz hangulatban lenni, de ez most nem volt így sajnos, mikor a klub elkezdődött. Úgy gondoltam, hogy kár úgy tennem, mintha úsznék a boldogságban, mivel pont ezzel kellett foglalkozni ahhoz, hogy előrezökkenjek, hogy ki tudjon derülni, milyen probléma áll emögött. Ám Sulci és Csilla előtt amúgy is teljesen felesleges valamit eljátszani, mivel mindig ráéreznek a lényegre amúgyis 🙂

A mostani megakadásomnak az volt a lényege, mint az igen hamar ki lett gombolyítva, hogy nagyon nagy ellenállásban vagyok, magammal, mindennel, mindenkivel. Természetesen én ezt nem akartam, hiszen ez nekem se jó, de mégis ebben voltam benne. Innen fakadt az a nagyon nyomasztó érzés, hogy nem vagyok hálás semmiért, még annak se tudok örülni, aminek amúgy tényleg örülnék, ami egyértelműen pozitív. Például annak sem örülök, hogy Sulci klubon ülök, és látom a többieket a zoom segítségével. 

Bizonyára sokan ismerik ezt az érzést, amikor tudod, hogy a hála segítségével tudnál előrébb jutni abból a szűk lyukból, ahol tartózkodsz, de nem jutsz el a háláig sem.Ezen nagyon gyorsan segítettünk, de a teljes sértődöttség és sötétség állapotából Sulci igen erőteljes ‘noszogatással’ hozott ki. Mivel tudtam, hogy nem akarok a gödör mélyén kuksolni, ezért nagyon értékeltem a kemény szavakat is. 

Az hangzott el, többek közt, hogy itt senkinek sem az érdeke, hogy tegyen valamit értem, csak nekem. De biztos vagyok benne, hogy néha van olyan állapotban az ember, amiből kimozdítani nem lehet, csak radikális ráhatással. Az ellenállásom eredetére ‘szerencsére’ sikerült rátalálni, és feloldódott egy gyerekkori helyzet, ami a mai napig minden pillanatban hatott rám.

Tudom, tudjuk akik Accessezünk, Thetázunk vagy akár más úton haladunk, hogy ezek mind ‘hagymahéjak’, amelyekből rengeteg van, és csak türelmes munkával lehet a változást elérni. 

Sulci és Csilla is hatalmas és sokrétű tapasztalattal rendelkeznek, hogy hogyan lehet kedvesen és saját nézőpontjukat kívül hagyva facilitálni. Ketten együtt pedig nagyon nagy hozzájárulást jelentenek, és nagyon komoly előrelépést tud egy két órás Access klub alkalom jelenteni minden résztvevőnek, ezt minden klubon tapasztalom. És nagyon várom a következő alkalmat <3