ThetaCsilla

A ThetaHealing konzultáció csodája

HÁLA A THETA HEALING KONZULTÁCIÓNAK  ISMÉT EGÉSZSÉGES VAGYOK!

 

„Elhunyt Drága Édesapám, akit Édesanyám nem tudott elengedni. Ennek következtében, idén télen tumort találtak a végbelénél, ami gyógyítható stádiumban volt. Végig ment orvosi vizsgálatokon és megkapta az ilyenkor szokásos protokoll kezelést. De ennyivel nem lettem elégedett. Mivel pár éve tudok én is energia gyógyászattal gyógyítani és Csillát is ismerem már jó ideje, innen jött az ötlet, hogy elvigyem Csillához Theta Healing konzultációra  Anyát.

Már a betegsége előtt is olvastam a Theta Healingről. Azóta pedig már sokkal többet tudok róla. Két alkalommal volt már Anya Theta Healing konzultáción . Azóta teljesen tele van energiával. Csilla az első kezelésen a Fénybe segítette azt a két lelket, akiket már egy ideje cipelt magával. Oldotta nála a blokkokat, amiket kisgyerek kora óta cipelt. A kezelés után mondtam Anyának, hogy figyelje az álmait, majd jegyezze meg, mesélje el nekem, és ha jönnek mindenféle gondolatai is arról beszéljen nekem, hogy én el tudjam majd mondani Csillának. A Theta Healing konzultáció után észrevette, hogy elkezdett oszlani a tumor.

A második kezelésen visszautaztak az előző életébe, akkor pedig olyan dolog derült ki, ami miatt megértette, a mostani életének egyik fő életfeladatát. Akkor mesélt Csillának az egyik álmáról, ami szintén összefüggött az előző életével és a mostanival is.

A Theta Healing konzultáció óta tele van energiával és pörög ezerrel és egészségesnek érzi magát és úgy éli az életét is. Természetesen ezek mellett az immunrendszerét gyógygombákkal erősítjük. Még biztos, hogy menni fog Theta Healing konzultációra. Hiszen ez az igazi gyógyír számára. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy Csillát megismerhettem 12 évvel ezelőtt. Egy csodálatos ember, aki kitűzte élete egyik céljának, hogy segít minden hozzáforduló embernek. Hálás köszönet mindenért.

Cs.Csilla

Exit mobile version