Létezik szabad akarat?

Számos tévhit él bennünk arról mi az, amit könnyedén megváltoztathatunk az életünkben és mi az, ami előre determinált.
A leszületésünk előtt a lelkünk felvállalja az életfeladatunkat, amit el szeretne érni, meg szeretne tapasztalni.
A fejlődésünk útján járva választhatjuk, hogy valóban bejárjuk-e az előre meghatározott utat vagy kiszállunk és majd egy következő vagy még későbbi életünkben szerezzük meg a kiválasztott tapasztalást. Ez az a döntés, amit ha meghozunk, csupán elodázzuk a feladatot, de meg nem oldjuk.
Ez a feladat gyakran nem könnyű, és ami nem könnyű azt szívesen halogatjuk. Sovány vigasz, hogy nagyot léphetünk előre általa, a lelkünk sokat fejlődhet a bejárt úton a feladat megoldásáig.
Mindannyiban különböző feladatot vállalunk, más úton érhetünk célba éppen ezért nem okos ötlet hasonlítgatni magunkat másokkal. A fejlődést minden esetben önmagunkhoz képest mérve reális értékelni, hiszen csak a saját ütemünkben vagyunk képesek előre haladni, és ha nem ismerjük el a változást azzal meg is állíthatjuk vagy lelassíthatjuk az ütemet.
Az erények elsajátítása az egyik fő feladatunk, emelve a saját és föld rezgésszintjét, egyre tudatosabbá válva. Ma már végtelenül sokféle csatornán juthatunk hozzá a tudáshoz, ami felgyorsítja a tanulást így egy élet alatt több erényt, képességet is birtokba vehetünk.

Theta Healing technika

A Theta Healing technika az egyik igen gyors és hatékony eszköz a tudatosság felé vezető úton. Egy-egy életszakasz során két-három erény elsajátítása is lehetséges. Az utunk különböző és az életcélunk is sokféle lehet, ami közös mindegyikünkben, hogy fontos állomások színesítik a haladásunkat.
Ezeket Isteni időzítéseknek nevezzük. Aminek meg kell történnie az meg fog történni és akkor, amikor éppen elő van írva. Akinek dolga van ott és akkor az ott lesz. Az ellenállással nem segítesz, ha az utadon haladsz, akkor az élted harmonikus lesz és boldog.
Ez nem probléma mentességet jelent, hiszen a fejlődést a feladatok megoldásán keresztül tapasztalhatod meg. Ha megoldásra koncentrálsz, azzal sok drámától kímélheted meg magad. Fontos hogy felismerd az életed a tied, te döntesz, mi legyen vele és a te választásaid vezettek oda ahol éppen vagy.
Ha vállalod a felelősséget és megoldás orientáltan kezeled a lehetőségeket, akkor egyhamar meglátod a fényt az alagút végén és tapasztalatokkal gazdagon megerősödve kerülhetsz ki a nehézségekből.
Vannak, akik csak a napos oldalon szeretnek sütkérezni, homokba dugják a fejüket és/vagy elfutnak, a problémák elöl, esetleg másra mutogatnak.
Kívül keresik a felelőst ahelyett, hogy a tükörbe pillantanának. Ez is csupán egy választás, azt választják, hogy nem oldják meg a feladatot, inkább tologatják, maguk előtt abban bízván majd csak megoldja önmagát.
A tudatalattinkban számos korlátozó hitrendszer él, amelyet ebben az életünkben vagy valamely előző életünkben szereztünk, ezek a hitrendszerek akadályozhatják a haladásunkat. Ezek az akadályok megnyilvánulhatnak drámákban, betegségekben, krízishelyzetekben.
Ha a te életedben is van ilyen megoldani való és eszközt keresel a megoldásukhoz, akkor érdemes megismerkedned a Théta Healing módszerrel.
Az ego által generált korlátokat könnyedén megtalálhatod és feloldhatod a segítségével és gyors haladást érhetsz el a fejlődésed útján. Mindezt Theta Healing konzultáció során kipróbálhatod, megtapasztalhatod milyen érzés a feltétel nélküli szeretet terében biztonságos légkörben megélni a változásokat és akár tanfolyami keretek között te magad is elsajátíthatod a technikát.

Mi az a nagyszerűség, ami vagyok, amit nem ismerek el?

Amikor elkezdesz tudatosan teremteni a szomszédod, a családtagjaid és a barátaid életében fantasztikus fellendülés kezdődik, míg te magad mindebből a saját bőrödön semmit nem tapasztalsz. Ilyenkor úgy érezheted másoknak könnyen teremtek magamnak pedig csak nagyon nehezen.

Ez a valóság a cselekvésre épül és hajlamosak vagyunk rá, hogy megfeledkezzünk a befogadásról.
Az Access világában a Bars tanfolyam ezért az első, mert hatékonyan és egyszerűen növelhetjük vele a befogadásunkat.
A be és elfogadás téma szinte kimeríthetetlen. Gyakran falakat építünk az ítéleteinkből, amivel kizárjuk ugyan azokat a dolgokat, amiről eldöntöttük, hogy rossz, de sajnos kívül tartjuk azokat is, amelyeket olyan nagyon szeretnénk.

Sajnos mindenkire érvényes recept nincs. Mindenkinél más hol és hogyan lehet növelni a befogadást. Ami általában igaz szokott lenni és elakadást okoz annak befogadása, akik ők valójában, aki te vagy valójában.
Tehát azt nem fogadod be, illetve nem ismered el, aki vagy valójában ezzel leblokkolod a befogadásodat minden mással kapcsolatosan is.
Mi az a nagyszerűség, ami, vagy amit nem ismersz el, amit ha elismernél, megváltozhatna világodban minden, amit szeretnél megváltoztatni?
Ha arra vágysz, hogy könnyedebben teremts, és többet fogadj, be akkor hajlandóvá kell válnod arra, hogy, felfedezd és elismerd saját magadat, az értékeidet.

Mi lenne, ha abba tudnád hagyni az önmagad feletti folyamatos ítélkezést?

Sajnos arra nincs mód, hogy valaki más ezt elvégezze helyetted. Önmagadat kell, hogy elismerd és elfogadd olyannak amilyen éppen vagy.
A párkapcsolatokban sokakban él az a romantikus elvárás, ha igazán szeret a párom, akkor fogadjon, el olyannak amilyen vagyok és ez a nézőpont valljuk, be nem igazán predesztinál a változásra és a befogadásunk növelésére.
Ha önmagadat elkezdenéd elfogadni és befogadni bármilyen különösen is hangzik ezzel mások is elfogadóbbá válnak veled. Minél ítélet mentesebb vagy magaddal, annál több az esély rá, hogy megtalálod azt, aki olyannak szeret amilyen éppen vagy.
Tételezzük fel, hogy mégis megtörténik. Valaki lát téged, a nagyszerűségedet, teremtő képességedet, pontosan úgy lát tökéletesnek, ahogy vagy.
Ha te nem vagy hajlandó látni mindezt magadban, akkor semmit nem fogsz tudni befogadni mindebből vagy csupán annyit amennyi hajlandó vagy meglátni és elismerni.
Ha az önmagad befogadása és elismerése alacsony szinten van, akkor amint a közeledbe kerül valaki, aki közelít, mert lát téged te szélsebesen eliszkolsz, vagy ha mégis megengeded, hogy a közeledbe jöjjön, akkor előbb vagy utóbb elüldözöd.

Mi az, amit ebben az esetben tehetsz?

Az első és legfontosabb lépés megkövetelni magadtól, hogy folyamatosan keresd azokat a dolgokat, amelyeket elismerhetsz saját magadban. Megkérdezheted magadtól minden nap akár többször is: mi az, amit ma elismerhetek saját magamban?

Mi az a nagyszerűség, ami vagyok, amit elismerhetek?

Válaszra nem feltétlenül kell, hogy várj, de ami felbukkan, azt feljegyezheted. Az sem gond, ha semmi nem jut az eszedbe, hagyd, hogy felbukkanjon az energia és választhatod, hogy az Access tisztítómondatával töröld.

Mi teremthet neked, ha elkezded használni ezt a kérdést?
Próbáld ki. Ha ismét ítélkezésen kapod, magad legyél rá éber. Azt is választhatod, hogy abbahagyod.

Egy remek kezdeti lépés: Access Bars tanfolyam

Ha a falak építése helyett a meglévőket is folyamatosan bontod, vajon mennyi varázslatot fogadhatsz be, amit eddig nem tettél?
Ha szeretnéd megtenni az első lépést a befogadásod növelésére, akkor nézz, rá mit teremthet neked, ha elvégzed a Bars tanfolyamot.
Mi más lehetséges?

Fiúnak vártak és lánynak érkeztem

Fiúnak vártak és lánynak érkeztem

Végre megfogan a várva várt kisbaba és a környezetünkből már érkezik is a kérdés: kisfiút vagy kislányt szeretnétek? „mindegy csak egészséges legyen” hangzik el a sablonos válasz, de az esetek többségében a mélyben többnyire ott rejtőzködik a vágy, hogy bárcsak fiú/lány lenne.
Akadnak, akik nyíltan fel is vállalják, hogy fiút vagy lányt várnak. Akár nyíltan és tudatosan akár csak tudat alatt fogalmazzák meg az elvárásukat, gondot okozhat, ha nem a kívánságuknak megfelelő baba születik.
Mindez a gyermekkel való kapcsolatukban, a gyermek gondozása körüli hozzáállásban az elvárásaikban is kifejeződik. A kis emberke személyiségfejlődésére mindez igen nagy hatással bír azzal, hogy a nemi identitását hogyan tudja megélni és a későbbiekben a párkapcsolati sikerességét is jelentősen befolyásolja.

Miként befolyásolja a személyiségünket a viselkedésünket, ha más nemünk lett, mint amit a szüleink vártak?

Abban az esetben, ha mindkét szülő fiút várt és kislány születik, a viselkedése fiús lesz és felnőttként gyakran a saját neméhez tartozókkal alakít ki párkapcsolatot és az élet minden területén aktív férfias szerepet tölt be.
Aki fiúnak született és mindkét szülő kislányra vágyott, ebben az esetben is gyakori, hogy a saját neméhez fog vonzódni. A kislány ahol az apa fiút várt, gyakran fiúsan viselkedik, hogy megfeleljen az apa elvárásainak.
A párkapcsolati választásaira jellemző, hogy gyenge férfiakat választ, akik felett anyáskodhat és ő lehet az irányító.
A fel-fel bukkanó nőies énje vágyakozik erős, határozott férfi után, de ez nehezen összeegyeztethető a határozott viselkedésével, ezért gyakran inkább az egyedül létet választja.
Ha az apa minden vágya egy kicsi lány az anya pedig fiút vár titkon és kislány születik, akkor a lány könnyen alakít ki kapcsolatot a férfiakkal, de ezek nem tartósak.
Kevés az önbizalma, nem hisz a saját szépségében, nőies kisugárzásában, mert az anyától nem kapott ezzel kapcsolatos megerősítést.
Az önbizalmat a kívülről érkező megerősítésektől várja. Figyelemre és bókokra éhes. Látszólag sikeresen alakít ki párkapcsolatot, de ezek nem tartósak.
Téged is fiúnak vártak a szüleid és lánynak születtél?
Gondot okozott-e ez a párkapcsolatod kialakításában vagy alakulásában?
Milyen nehézségekkel kerültél szembe emiatt?
Voltak-e a szüleid részéről irreális elvárások, amelyeknek meg kellett felelned?
Ha bármelyik kérdésre vagy akár mindegyikre igen a válaszod, akkor megoldás lehet a számodra a Theta Healing kezelés. Ha szívesen dolgoznál magadon folyamatosan akár a théta tanfolyamot is választhatod.

 

Mit adott nekem a Theta Healing?

Mit adott nekem a Theta Healing?

Gyakran megkérdezik ezt tőlem. Olyan eszköztárat kaptam általa, ami teljesen megváltoztatta az életemet, nagyon gyorsan és hatékonyan. Nagyon fontossá vált számomra, hogy mindezt tovább is adjam.

Csodás ajándékot kaptam a Teremtőtől, amikor 2014-ben megismerhettem a Theta Healinget. Ennek köszönhetem, hogy vállalom önmagam, és mások felé is teljes elfogadással, befogadással,  megengedéssel fordulok.

A lakóhelyemen, Komárom-Esztergom megyében az első, Theta Healinget ilyen mélységben oktató instruktor vagyok.

A tudásomat Vianna Stibal TANÁRI képzésein Svájcban, és Online szereztem.

 

Vianna Stibal

 

Tanítványaim közül vannak, akik a saját életük jobbá tételére használják a tanultakat és vannak, akik konzulensként másokat is segítenek a fejlődésükben. Én magam mindig arra törekszem, hogy senkit se akarjak megszerelni, de ha segítségét fordulnak hozzám, mindig hozzájárulás legyek  a hozzám fordulók életéhez, a legjobb tudásom szerint és azon túl is.

A bemutatóimon, wokshopokon és meditációkon folyamatosan érkeznek új érdeklődők, amiket megérintett a Théta Healing varázslatos világa.

Az összejövetelek résztvevői között sokan a DNS1 Alap illetve a DNS2 Haladó tanfolyamok mellett a Dig Deeper, Lélektárs, Teremtés és bőség, Game of life, Intuitív Anatómia, Világgal való kapcsolat, a Karma áttörése, Fejleszd a Kapcsolataid sorozatból a Te és a Partnered, Te és a belső köröd, Te és a Teremtő valamelyikét is elvégezték már. Jómagam mindezen tudás birtokában segítem a hozzám fordulókat.  Eddig 105 Theta Healing tanfolyam instruktora lehettem és emellett 43 workshopot is tartottam, valamint 98 online meditációt ami elérhető utólag is hanganyagként.

A tanfolyamaimmal az ország több pontjára is eljutottam már számos tanítványt indítva el a fejlődés útján. Ezekre a meghívásokra, felkérésekre a jövőben is nyitott vagyok.

 

 

Amellett hogy örömmel  hallgatom a tanítványaim beszámolóit a változásokról, eredményekről én magam is folyamatos változásban vagyok. Naponta új kapuk, új lehetőségek nyílnak meg előttem.  Szenvedélyesen szeretem a Theta Healing Instruktori hivatást. Folyamatosan képzem magam. A bekövetkezett változások a saját és a mások életében is azonnaliak és tartósak.

 

 

Te, aki most a soraimat olvasod, készen állsz a változásra?

Ha a válaszod igen, akkor szeretettel várlak személyes konzultációra, amelyben jelentős tapasztalattal rendelkezem. Jelenleg 2 állandó helyszínen lehet időpontot kérni egyéni konzultációra hozzám. Budapesten hétfőnként és a hét többi napján  Naszályon 
Ha még nagyobbat lépnél, következhet a Theta Healing tanfolyam.